Erre nem menj autóval délután a fővárosban

Szerző: Vezess levél küldés  MTI levél küldés 
Dátum: 2015.11.21. 06.30

Itt lesznek lezárások focimeccs miatt Budapesten. A 93A busz sem a megszokott rendben fog közlekedni.

Változik a 93A autóbusz közlekedése Budapesten szombat délután a kispesti Bozsik Stadionban tartandó Budapest Honvéd FC-Újpest FC labdarúgó-mérkőzés miatt, az autóforgalom korlátozására is számítani kell – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken.
A BKK az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy az esemény zavartalan lebonyolításáért várhatóan délután kettő és hat óra között le lesz zárva a XIX. kerületi Puskás Ferenc utca a Hofherr Albert utca és a Darányi Ignác utca között. Ebben az időszakban a 93A jelzésű autóbuszt mindkét irányban elterelik.
    
A busz a pestszentlőrinci Fedezék utca felé a Hengersor utcáig a menetrend szerinti, majd az Üllői út-Margó Tivadar utca-Bartók Lajos utca-Reviczky Gyula utca-Darányi Ignác utca módosított útvonalon halad. A Kispest vasútállomás, a Bozsik Stadion, a Kispesti temető és a Csapó utca megálló kimarad.
    
A kőbánya-kispesti metrómegálló felé a Darányi Ignác utcáig változatlan az útvonal, onnan az Üllői út érintésével halad a 93A autóbusz. A Kispesti temető, a Bozsik Stadion és a Kispest vasútállomás megállókat nem érinti – olvasható a közleményben.
    
A BRFK a rendőrség honlapján azt közölte, hogy forgalomkorlátozásra kell számítani Budapest XVIII. és XIX. kerületében.
    
Azt írták, hogy tilos megállni reggel hét órától este nyolc óráig a Puskás Ferenc utca mindkét oldalán a Hengersor utca és a Vaslemez utca között, valamint a Temető közben. Szakaszosan, teljes szélességében lezárják délután egy órától este fél hétig a Puskás Ferenc utcát a Hengersor utca és a Temető köz (Vaslemez utca) között; a Csapó utcát a Temető köz és a Darányi Ignác utca között; a Vaslemez utcát a Parázs utca és a Puskás Ferenc utca között; valamint a Temető közt.

Kommentek

Nagy baleset történt az F1-pilóta orra előtt

Az utakon mindenki egyforma, és ugyanakkora eséllyel fut bele egy balesetbe. Még egy F1-es pilóta is.

F1: Iszonyú sokat gyorsulnak az új autók

Az FIA legfrissebb szimulációi szerint egyes kanyarokban akár 40 km/h-val is nőhet az autók sebessége 2017-ben.

Hol kapni még új autót szívómotorral?

Mind több márka törli a turbómentes motorokat, mert az EU-szabványos fogyasztásmérés a feltöltött motoroknak kedvez. A 2008-hoz azonban atmoszférikus háromhengerest is választhatnak az óvatosabbak.

F1: Nagyot lépett előre az új motorral a Renault

A Red Bull technikai igazgatója, Adrian Newey szerint a Renault nagyot lépett előre a 2017-es motorral, de nagy kérdés, hogy a riválisok mennyit haladtak.

Megvan, ne keresd tovább a belső égésről készült tökéletes videót

Láttunk már hengerfej helyett plexivel zárt motort, amiben jól látszott a robbanások sorozata. Mókás volt, de ez a videó a profi bemutatása a történetnek, egyszerűen kihagyhatatlan.

F1: Bottas szabadon versenyezhet Hamiltonnal

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda leszögezte, hogy a Nico Rosberg helyére szerződtetett Valtteri Bottas sem lesz másodhegedűs, megverheti Lewis Hamiltont, ha tudja.

F1: Felülmúlná Alonsót a McLaren-újonc

A McLarennél idén bemutatkozó Stoffel Vandoorne azt mondja, nem egyszerűen a top10-ben akar végezni, hanem győzni akar, bár azt is tudja, idén erre még nem lesz sok esélye.

F1: Bottas még nem a végleges megoldás

A Mercedes-főnök nem titkolja, hogy Valtteri Bottas helye egyelőre csak 2017-re biztos a csapatnál, a jövőre nézve bőven van opciójuk.

Horvát villanyautó verte el a Bugatti Veyront

Na jó, nem akármilyen villanyautó, hanem a Rimac Concept One, ami sorra eszi meg a szupersportautókat.

Óriási rekord a szentgotthárdi Opel-gyárban

Szentgotthárd rekordévet zárt 2016-ban: közel 630 ezer motor készült az Opel magyarországi gyárában, ami 23 százalékkal több, mint eddig bármikor.

F1: Sainzot zsákutcába vitte a Red Bull?

A Toro Rossó-s Carlos Sainz nehezen emészti meg, hogy a Red Bull nem engedte más csapathoz, miközben házon belül sincs előrelépési lehetősége.

Decemberben is nőtt az EU-s autópiac

Decemberben nőtt a forgalomba állított új személygépkocsik száma az európai autópiacon az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.