Az idő a legnagyobb luxus

Volvo Concept 26

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2015.11.19. 08.00

Különleges utastér-koncepcióval állt elő a Volvo. A Concept 26 a cég önjáró gépkocsiját előlegezi meg.

Huszonhat perc: az átlagos észak-amerikai autós ennyit időt tölt munkába járással naponta. Ez nem tűnik olyan soknak, mégis, ha összeadjuk, egy munkahét alatt 130 percet, azaz több mint két órát pocsékolunk el autónk volánja mögött színtiszta, agyzsibbasztó ingázással, anélkül, hogy akár az utazás, akár a vezetés élményében részesülhetnénk.

Az otthonunk és a munkahelyünk közötti útszakaszt a Volvo sem varázsolhatja madárfüttyös erdei szerpentinné vagy húzós sikánrengeteggé, azt viszont megteheti, hogy ezt a heti két órát (és tíz percet) visszaadja nekünk – ennek a mikéntjéről szól a Concept 26.

A Volvo leendő autonóm gépkocsiját előrevetítő tanulmány háromféle üzemmódban használható: ezek a vezetés, az alkotás és a pihenés. Az elsőt nem kell magyarázni, az utóbbi kettő pedig a robotpilóta-üzem kétféle kihasználását jelöli. Előbbi esetben hasznos munkával, utóbbiban pihenéssel töltjük azokat a perceket, amikor nem kell a vezetéssel bíbelődnünk.

A megfelelő robotmód kiválasztásakor a kormánykerék előre, az első ülések a padlókonzollal együtt hátramozdulnak, az utas előtti műszerfal-szegmensből pedig kifordul egy gigantikus multimédiás monitor. Az üléspozíció a preferált tevékenységnek megfelelően változik.

Hogy eztán mit teszünk, az nem csak rajtunk, és nem is csak a Volvón múlik: ahogy a gyár rámutatott, az autonóm mobilitás újszerű iparági együttműködéseket, üzleti lehetőségeket vet fel, és ezekkel tudni kell élni.

A Concept 26 elvileg egyetlen konkrét autót sem előlegez meg, ellenben deklaráltan arra az SPA moduláris padlólemezre épül, amelyre az XC90 és a hamarosan érkező S90 szedán is. Ez viszont azt jelenti, hogy az itt látható részletek közül néhánnyal minden bizonnyal a soron következő modellekben is találkozhatunk, ha nem előbb, hát utóbb.

Kommentek

Méltatlan helyen csapták falnak ezt a Lamborghinit

Kínában igazán költséges összetörni egy Lamborghini Huracant, hiszen 4,3 millió jüant kell érte fizetni, ami az eredeti ár többszöröse.

Lóbőrbe öltöztették a sportkocsit

Musztángot a Mustangnak: a Vilner kínai megrendelésre készítette el azt az egyedi autóbelsőt, aminél alighanem minden jó ízlésű ember meghúzza a határt.

Jövőre minden eddiginél nagyobb Seat jön

A Škoda kölcsönadja a Kodiaqot a Seatnak, így nekik is lesz középkategóriás szabadidőjárművük. Első részletek a leendő óriásról.

Így gyorsul 350-re a Bugatti Chiron

Nem sokan vezethették a Bugatti Chiront, de Jeremy Clarkson köztük volt. Az autós újságírás fekete báránya ízelítőnek az autó gyorsulási képességeit demonstrálta.

Vettel: Sikolt az autó, hogy keményebben nyomjad!

A 2017-es szezon első futamát, az Ausztrál Nagydíjat Sebastian Vettel nyerte. Pályafutásának 43. Forma-1-es győzelmét aratta.

F1: Ferrari-győzelem a szezonnyitón

Sebastian Vettel nyerte a Forma-1-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat, a Mercedes mellényúlt a gumistratégiával. Hamilton és Bottas a 2. és 3. az amúgy eseménytelen versenyen.

Gokarttal autózott az éjszakában

Amikor azt gondolnánk, már nem érhet meglepetés, jön egy ilyen videó, mi pedig fejet hajtunk az emberi ostobaság előtt.

Húszmilliós unalom a BMW-től

A BMW 320d GT xDrive az a bajor modell, amiben hiába is keresnéd az izgalmat, nem fogod megtalálni. Cserébe roppant praktikus, és nem csak az egész család kutyástól, de a csomagok is kényelmesen elférnek.

Speciális mentőjárművet épített a Kamaz

Szinte bárhol bevethető mentőjárművet épített a Kamaz, mely kiválóan alkalmas tűzoltók és a mentők munkájának támogatására.

F1: A Ferrarinak hálás Grosjean

Romain Grosjean csupán két másodperccel maradt le az első helyet megszerző Hamiltontól, így igazán lelkesen vág neki az Ausztrál Nagydíjnak.

Alonso: A McLaren nem jó a pontszerzésre, szomorú a helyzet

Fernando Alonso ugyan problémamentes időmérő végén a vártnál talán jobb 13. helyet szerezte meg Melbourne-ben, de egyáltalán nem elégedett.

F1: Perezt beidézték a versenybírók

A Force Indiá-s Sergio Perezt az Ausztrál Nagydíj kvalifikációja után vizsgálat alá vonták, büntetés miatt elúszhat a 11. rajthely.

Hihetetlen módon úszta meg a balesetet ez a motoros

Lendületből ült fel az autó tetejére a motoros, amin valószínűleg ő is meglepődött az ütközés után.

Világrekordra készül a Jaguar

Idén 25 éves a Jaguar XJ220, és ebből az alkalomból monstre felvonulást terveznek, méghozzá Guinness-esélyes részvétellel.

Hamilton: Bottas nagyon jól teljesített

Lewis Hamilton indul az élről Melbourne-ben, Sebastian Vettel a második, Valtteri Bottas a harmadik rajthelyet fogta meg az időmérőn. Az első három nyilatkozatai.

Videó: Így vágta falnak a Red Bullt a helyi hős

A Red Bull-os Daniel Ricciardo nem lehet elégedett, hiszen hazai közönsége előtt szúrta el az időmérőt, a Q3-ban a falban végezte.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.