Alighanem a legtökéletesebb Porsche, amit pénzért megvehetsz

Porsche Cayman GT4 Clubsport

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2015.11.19. 07.00

Megvetted a Cayman GT4-et, de nincs szíved pályanapokon nyúzni? Semmi gond, itt a megoldás: a GT4 Clubsport kifejezetten és kizárólag versenypályára született.

A Porsche még az év elején mutatta be a Cayman GT4 kiadását: a Carrera S motorjával, a 911 GT3 futóművével feljavított modell valóságos utcára tévedt versenyautó volt. Ha azt imádtuk, nem látjuk be, ezért hogy ne lehetne fenntartások nélkül rajongani.

Most ebből az egyenletből vette ki az utcát a gyár. A GT4 Clubsport ugyanúgy 385 lóerős, mint februári születésű testvére, ugyanazok a 380 mm-es acél féktárcsák dolgoznak rajta elöl és hátul, és ugyanúgy a 911 GT3 első és hátsó futóművét alkalmazza, de ezzel nagyjából véget is érnek a hasonlóságok.

Egyrészt míg a GT4 kizárólag kézi váltóval kapható, a GT4 Clubsport – ahol nem kell ügyelni arra, hogy elrabolja a 911-től a vásárlókat – a hatfokozatú duplakuplungos váltó módosított kivitelét kapja, kormányra szerelt fülekkel és versenypályára hangolt, mechanikusan záró sperrdifivel. Másrészt az imént említett féktárcsákat vezérlő ABS szabályozható, méghozzá tizenkét fokozatban. Az ESP ugyan nem hiányzik a kocsiból, viszont működését slick gumikhoz hangolták.

Az utcai verziónál 40 kilóval könnyebb, 1,3 tonnás Cayman GT4 Clubsport gyárilag behegesztett acél bukókerettel, versenyüléssel, valamint hatpontos versenyövvel érkezik. A kerekek is kisebbek, az utcai verzió 20-as felnijei helyett 18-asokat szereltek fel. Az üzemanyagtartály, amely az alap Cayman modelleken 64, a GT4-en 54 literes, a GT4 Clubsport esetében 90 literes, de rendelhető 70, illetve 100 literes tank is.

Nem elhanyagolható eltérés még az ár: míg a GT4 ára bruttó 86 ezer euró, a Clubsportért nettó 111 ezret két a Porsche, plusz az esetleges adók. Cserébe a gyár egy sor szériára homologizálva bocsátja az ügyfél rendelkezésére az autót, így az akár rögtön mehet a gyárból a pályára.

Kommentek

F1: Hamilton új tetkót varratott magára

Lewis Hamilton új tetoválással kezdte az évet.

Bottas: Szoros lesz Hamiltonnal!

A világbajnok Nico Rosberg helyére igazolt Valtteri Bottas úgy véli, szoros lesz a verseny közte és Lewis Hamilton között, de tudnak majd együttműködni. A finn pilóta első F1-es győzelmére hajt a Mercedesnél.

F1: Fontos vizsgán felelt meg a fejvédő

Az FIA a bevezetés előtt álló fejvédő rendszerrel is szimulálta Fernando Alonso hatalmas 2016-os bukását.

Hivatalos, Massa visszatér a Forma-1-be

Dőlnek a dominók: mostantól egyértelmű, hogy Valtteri Bottas a Mercedesnél folytatja, ugyanis a Williams-csapat hivatalosan is bejelentette, hogy szerződést kötöttek Felipe Massával 2017-re.

F1: Hivatalosan is megvan Rosberg utódja

A Williams hétfőn hivatalosan is bejelentette Felipe Massa visszatérését, ezzel az is végérvényesen eldőlt, hogy Valtteri Bottas lesz Lewis Hamilton új csapattársa.

Ime az új Citroën C3, ami nem csak feltűnő

Az utóbbi években nem volt ennél fontosabb típus a francia márkánál, az egyedi stílussal hódító C3-nak a városi kisautók népes mezőnyében kell helytállnia.

F1: Megmenekülhet a sereghajtó?

Pár napja maradt a csődbe jutott Manor-csapatnak a túlélésre, de úgy tudni, van már érdeklődő, megmenekülhet az alakulat.

Jön az elektromos Master

Nem lesz átlagon felüli a hatótávja, de azért megpróbálkozik vele a Renault az európai piacon.

F1: Rénszarvas húzta a világbajnokot

A kétszeres F1-világbajnok Mika Häkkinen a hétvégén megházasodott, a szertartás végén igen rendhagyó, de nagyon stílusos módon távozott a pár.

F1: A Ferrarival együtt jön az új McLaren

A McLaren-Honda is bejelentette 2017-es modelljének leleplezési időpontját, a Ferrarival egy napon mutatják majd be új autójukat. Régi-új szín kerülhet a járgányra?

F1: Hivatalos, hogy Wehrlein a Saubernél folytatja

A Sauber hivatalosan is bejelentette 2017-es felállását. Ahogyan arra hetek óta számítani lehetett, Pascal Wehrlein lesz Marcus Ericsson csapattársa.

F1: A szezon közepétől nyerhet a Red Bull

A Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz csak a 2017-es idény közepétől vár futamgyőzelmeket csapatától. A Renault-n múlik, mennyire lesz sikeres az alakulat.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.