A Porsche szerint Paul Walker maga felelős a haláláért

Szerző: Vezess.hu levél küldés  MTI levél küldés 
Dátum: 2015.11.18. 11.00

Paul Walker amerikai színész maga felelős a haláláért a Porsche ügyvédei szerint. Az autógyártó nem fizet.

A Halálos iramban-sorozat sztárja egy Porsche Carrera GT utasa volt, amikor a barátja vezette jármű nagy sebességgel lámpaoszlopnak csapódott, és kigyulladt 2013 novemberében a kaliforniai Santa Claritában.

A filmsztár lánya, Meadow szeptemberben gondatlanságból való halálokozásért beperelte a Porschét, azt állítva, hogy az autóból fontos biztonsági berendezések hiányoztak. A Porsche válasza szerint Walker “tudatosan és önként vállalt minden kockázatot” azzal, hogy a kocsi utasa lett.

Az autógyár ügyvédei a múlt héten benyújtott iratokban úgy fogalmaztak, hogy a színész “a 2005-ös Carrera GT nagy tudású és tapasztalt használója” volt. Hozzátették: “nyilvánvalóak és ismertek voltak számára a kockázatok és veszélyek. Maga döntött úgy, hogy kiteszi magát azoknak a veszedelmeknek, amelyek a jármű használatával járnak.”

A két évvel ezelőtti autóbalesetet négy hónapos nyomozás követte, amely megállapította, hogy a balesetben szintén elhunyt Roger Rodas 151 km/h-s sebességgel vezette a Porschét egy olyan szakaszon, ahol 72 volt a megengedett.

A 16 éves Meadow Rain Walker beadványa alapján szerint a baleset idején az autó sokkal lassabban haladt, amikor a sofőr elvesztette uralmát felette. Azt is írta, hogy apja biztonsági öve hibás volt, valamint azt is, hogy az autóból “hiányoztak olyan berendezések, amelyek megakadályozhatták volna a balesetet vagy legalább lehetővé tették volna, hogy Paul Walker elhagyja a járművet”.

Rodas özvegye tavaly szintén beperelte a Porschét, a gyártó szerint azonban a sofőr halála a saját hibájából, nem az autó tervezési hiányosságai miatt következett be.

Kommentek

  • kocogok

    Ezek is azt hitték, hogy a hírnevük és a pénzük felette áll a fizika törvényeinek is! Hiába no! A nagyképűségnek, az “én mindent megengedhetek magamnak” szemléletnek nincsenek határai! Csak az élet, akarom mondani a halál!

  • Yamakawa25

    MIcsoda pimasz és hamis érvelés. Utasként hogyan vállalhatnám fel? Ha igazuk lenne akkor semmilyen felelősséggel nem tartozna senki az utasáért, hiszen “tudatosan és önként vállalt minden kockázatot” . Egy versenyző esetében talán igaz. Remélem az utolsó eurocentet is leperlik erről az arrogáns és szemét cégről, meg reménykedni tudok, hogy a dízel botrány is kicsit megfeji Őket.

  • Guevara

    Mégis mire számított a lány? Ha már apu nincsen akkor legalább ne kelljen dolgozni egy jó darabig, vagy mi? Nem hülye a Porsche azért…

  • apu0062

    Azért az Yamkaka is tudhatná, egy sportkocsiban sokkal nagyobb egy esetleges baleset kockázata, mint egy hétköznapi utcai autóban.

  • vargagixxxer

    Ha nem csal az emlékezetem, a csaj azért perelt, mert a Porsche a Carrera GT gyártási ideje alatt nem építette be az összes újonnan felfedezett technikát az autóba. Tehát aki a gyártási periódus végéről vásárol autót, és baleset éri, az perelhet. Az autogyartok meg kötelesek lesznek visszahivni a 7-8 éves, még gyartasban levo autókat, hogy beepitsek az újonnan felfedezett dolgokat? Hmmm. Ha pert nyer, akkor sajnos az olyan precedens lehet, hogy a fa##szopo amcsi ügyvédek egy persorozattal a világ komplett autogyartasat földbe dongolhetik, mi meg majd pislogunk, hogy miért hatmillió egy Suzuki? Ja, mert amíg gyartasban van, addig másik 3 misit rá kell költsön a gyár. Beteg ez a világ, nagyon beteg!

Durva rekord a magyar autópályákon

Az előző évhez képest 2016-ban jelentősen nőtt a bliccelő autósok ellen indított pótdíjas eljárások száma Magyarországon.

BMW M8: új legenda születik

Az 5-ös és 7-es szériákkal közös padlólemezre épül a leendő BMW 8-as szuperkupé. Már az M-verzióját tesztelik.

Elektromos terepkupét fejleszt a Škoda

305 lóerős, összkerékhajtású hajtáslánc, 500 kilométeres hatótávolság: a Škoda Vision E magas szinten indítja a cég elektromos offenzíváját.

Nagyon jó hír jött az uniós közlekedési balesetekről

Kétéves stagnálás után tavaly ismét csökkent a halálos közúti balesetek száma az Európai Unióban.

F1: A kis Schumacher is világbajnok lenne

Michael Schumacher fia, Mick édesapját tekinti a bálványának, így ő is szertne a Forma-1-es világbajnoki címig jutni.

F1-es motorértekezletre megy az Audi

Német sajtóértesülés szerint a jelenlegi motorgyártók mellett a Volkswagen-csoport egyik képviselője is ott lesz a Forma-1-es erőforrások jövőjét illető pénteki megbeszélésen.

Egykori KGB-s autót 4,5 millióért? Valaki?

A V8-as Tatra egy KGB-s változata került fel nemrég az eBay-re, amire most bárki licitálhat.

Alonso: Nincs több kávészünet!

Fernando Alonso szerint belülről egészen nagy a különbség a korábbi és a 2017-esautók között, a kanyarsebesség elképesztő. Még a McLarenben is.

A KRESZ örök dilemmájára kerül most pont

Kiengedjem? Ne engedjem ki? Mikor engedjem ki?

Így javítanak utat Ukrajnában, nem szép látvány

A járhatatlan sártengerré változó földutakat régen gyakran töltötték fel építési törmelékkel, téglákkal, amelyet a járművek szép lassan bedolgozták a földbe, és ideig-óráig könnyebb volt a haladás.

Hivatalos: jön az új Ikarus

Cseppfolyós földgázzal (LNG) hajtott buszok gyártásába kezd az év második felében az Ikarus.

Miért csökkentették 70-re a tempót a reptéri úton?

Pár hónapja felvetettük a Budapest Közútnál, hogy tán újra kéne gondolni a repülőtéri gyorsút forgalmi rendjét. És, Isten irgalmazzon lelkünknek, újra is gondolták!

Morbid: El akarták lopni a Ferrari-alapító maradványait

Az olasz rendőrség kedden közölte, hogy sikerült meghiúsítaniuk a néhai Ferrari-alapító, Enzo Ferrari földi maradványainak ellopását. Váltságdíjra utaztak a reménybeli sírrablók.

F1: A Merci-főnökön röhög az egész internet

Toto Wolff beindította a mémgyárakat az Ausztrál Nagydíjon bemutatott asztalcsapkodásával.

Videó: Ilyen közel voltak a nézők Vettel Ferrarijához

Sebastian Vettel melbourne-i fedélzeti kamerás felvételéből látszik igazán, mennyire veszélyes volt, hogy a nézők már a levezető körön a pályára rohantak.

F1: Lewis Hamilton önéletrajzi filmet tervez

Nem lát megfelelő színészt, ezért önmagát alakítaná.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.