Öt kilométer: mindössze ekkora távolságot kellett megtennie a házasságkötés és az azt követő fogadás helyszíne között William Burnettnek és feleségének, Jana Miles-Burnettnek. A mindössze 500 lelkes Buckner városkában (Illinois állam, USA) élő pár szombaton este fél hétkor motorkerékpárra ült, és búcsút intett a násznépnek, de soha nem érkeztek meg: út közben eléjük ugrott egy szarvas, és karamboloztak.

A házaspár védőöltözet nélkül, esküvői ruhában ült a motoron. A feleség lerepült a járműről, és bár a mentők kiérkezésekor még életben volt, este nyolckor életét vesztette. Férje enyhe sérüléseket szenvedett, őt ellátás után hazaengedték.

Barátai és családtagjai szerint az elhunyt a világ legjókedvűbb embere volt, aki néhány évvel ezelőtti válása ellenére megőrizte töretlen humorát és optimizmusát. “Soha nem láttam még esküvőt, ahol ennyit nevettek volna” – mondta később az elhunyt előző kapcsolatából származó, nagyobbik gyermeke.

A 31 éves William és a 40 éves Jana alig néhány hónappal korábban találkoztak, és első pillantásra egymásba szerettek.

Az áldozat a helyi rendőrség diszpécsereként dolgozott. Temetése most csütörtökön lesz.