Az egyetlen érdeklődő kevesebbet ajánlott a meghatározott minimális árnál, amely összesen 695 ezer euró (218,5 millió forint) volt, így a pénzügyminisztérium érvénytelennek nyilvánította az árverést.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy mi lesz a luxusautók sorsa, amelyeket I. János Károly az Egyesült Arab Emírségektől kapott ajándékba négy éve, miután részt vett a Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjon, ahol a spanyol Fernando Alonso a második helyet szerezte meg.

A két Ferrari FF közül az egyik fekete, a másik ezüstszürke, ez utóbbiról tudható, hogy mindössze 763 kilométert tettek meg vele. A spanyol király egyszer sem használta őket, rögtön továbbajándékozta az autókat a spanyol államnak.