Kiszállt pisilni, saját autója halálra gázolta

Értelmetlen halál

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2015.11.06. 06.00

Egy brit taxisofőr éppen végzett a kisdolgával, amikor észrevette, hogy autója elszabadult. Utána futott, aláesett.

Túlságosan gyakran fordul elő, hogy valakit saját autója gázol el. A történet kivétel nélkül azzal kezdődik, hogy elfelejtjük rendesen behúzni a kéziféket, és sajnos a legritkább esetben ér vidám, vagy legalábbis megnyugtató véget. Hazánkban is megesett ez már számos alkalommal, csak idén kétszer kellett beszámolnunk hasonló balesetről.

Az 54 éves, indiai származású taxisofőr, Diarl Singh halálát annak meglehetősen kínos körülményei teszik még tragikusabbá. A férfi ugyanis éppen könnyített magán, amikor személyszállításra használt kisbusza elkezdett gurulni.

A férfi észrevette, hogy baj van, elrendezte magát, és utánaeredt a mozgó járműnek. Amint azonban megragadta a kilincset, hogy kinyissa a vezető oldali ajtót, a kocsi magával rántotta őt, egyenesen a kerekek alá.

Az áldozatot sokan ismerték Hull városában, korábban a helyi piacon dolgozott, majd éttermet nyitott. Hét éve dolgozott taxisként. Egy gyermeke volt, egy 16 éves fiú.

Kommentek

A csapatok nem kérnek F1-es tulajdonrészt

Úgy tűnik, a nem sikerült pénzt kihúzni a csapatok zsebéből, a Forma-1 új tulajdonosa, a Liberty Media nem tudta bevonni őket a tulajdonosi körbe.

Családi mindenest, de milyet?

Használtautó-vásárlásban segít szakértőnk, aki egy levélváltással is irányt mutathat az igényeinknek megfelelő kivitel megtalálásához.

Ez a kézműves módszer új fejezetet nyit a hengerfej felújításban

Precíz megoldás helyett ösztönből tolja emberünk. Az eredmény kétséges, de legalább az eljárás látványos.

F1: Jövőre Vettel, Alonso is mehet a Mercedeshez

A Mercedes csapatfőnöke nem titkolja, hogy az idén nagyon figyelik majd a pilótapiacot, lecsaphatnak valamelyik nagyágyúra is, ha Valtteri Bottas nem hozza Nico Rosberg szintjét.

Top 10: a magyarok kedvenc használt autói

Úgy fest, hogy a közlekedési alapszükségletek kielégítésére szolgáló modellek mellett sok honfitársunk álmait valósítja meg használtautó-behozatallal. Közöljük a tíz legnagyobb darabszámban behozott használt autót.

Fából faragott futóművel támasztották fel a sánta terepjárót

Aki terepjárásra adja a fejét, annak leleményesnek kell lennie. Az erdő mélyén, a vadonban nincs szerviz, csak a merész ötletek segíthetnek ha nagy a baj.

Megvan az év első, szájtátós kamiontuningja!

Egy magyar csapat úgy alakította át egy Scania utasterét, hogy arra talán még külföldön is csorgatni fogják a nyálukat a kamionsofőrök.

F1: Nem mondják el az igazat Schumacherről?

A hétszeres világbajnok Forma-1-es legenda volt menedzsere szerint a család tartozna azzal a szurkolóknak, hogy elárulják, milyen állapotban is van Michael Schumacher.

Betegségnevű elektromos szupersportkocsi, de honnan?!

A Dendrobium nem valami alattomos gombás fertőzés, hanem egy futurisztikus külsejű sportkocsi, amely egyrészt elektromos, másrészt hamarosan gyártani fogják, harmadrész szingapúri.

F1: Lassan kiszorítják Bernie Ecclestone-t

A Nemzetközi Automobil Szövetség is rábólintott a Forma-1 eladására, az amerikai Liberty Media egy újabb lépéssel közelebb került a teljhatalomhoz.

Elsírta magát a szerelő, amikor ezt meglátta

Vajon mire gondolt emberünk, amikor fa fékbetéteket drótozott a féktárcsához? A többiről nem is beszélve.

Életükkel játszanak a marosvásárhelyi autósok

Életveszélyes játékot űzött több autós és motoros a Maros jegén.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.