Gyorsforgalmi sáv a járdán, gyalogosoknak

Sietős? Hadd siessen!

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2015.11.06. 14.15

Liverpoolban hozták létre, kísérleti jelleggel, a világ első gyorsforgalmi gyalogos sávját. A fiatalok imádják az ötletet.

Mindenkinek joga van olyan sebességgel sétálni, amilyennel akar. Mégis, a gyakorlatban ez általában azt jelenti, hogy a lassabbak békésen andalognak kézen fogva a járda közepén, lehetőleg méternyi szélességű tomporral, miközben azok, akik buszhoz, orvoshoz, iskolába, munkahelyre rohannának, meg vannak lőve.

Hol máshol, mint a sorban állás szülőföldjén, Angliában próbálnak változtatni ezen a gyakorlaton. Liverpoolban kísérleti jelleggel létrehoztak egy gyorsforgalmi sávot, ahol andalogni nem, csak sietősen haladni szabad.

A város bevásárlóutcájában megnyitott előzősáv a Z-generáció tagjai között elsöprő sikert aratott, 69 százalékuk szerint remek az ötlet. Az idősebbek ezzel szemben butaságnak gondolják, mindössze 37 százalékuk támogatja az elgondolást.

Nem ez az első kísérlet a gyalogosok kasztosítására: nyáron Antwerpen városában SMS-ező sávot festettek fel a járdákra.

Na és mi a helyzet nálunk? Őszintén: Magyarországon, ahol sem a mozgólépcsőn, sem az autópályán nem képesek jobbra tartani az emberek, esélytelennek látszik egy ilyen kezdeményezés. Vagy érdemes volna megpróbálni?

Kommentek

Kéne az első Ford Mustang?

Az első szériagyártású keménytetős Ford Mustang keresi új gazdáját, aki ezzel egy szelet autótörténelmet vásárol.

Méltatlan helyen csapták falnak ezt a Lamborghinit

Kínában igazán költséges összetörni egy Lamborghini Huracant, hiszen 4,3 millió jüant kell érte fizetni, ami az eredeti ár többszöröse.

Lóbőrbe öltöztették a sportkocsit

Musztángot a Mustangnak: a Vilner kínai megrendelésre készítette el azt az egyedi autóbelsőt, aminél alighanem minden jó ízlésű ember meghúzza a határt.

Jövőre minden eddiginél nagyobb Seat jön

A Škoda kölcsönadja a Kodiaqot a Seatnak, így nekik is lesz középkategóriás szabadidőjárművük. Első részletek a leendő óriásról.

F1: “Húzok a f…ba!”

A Red Bull-os Daniel Ricciardo számára rosszabbul már nem is alakulhatott volna az Ausztrál Nagydíj, Melbourne-ben csak annak örült, hogy vége a hazai versenyének.

Sportautókra hajaz ez a német turistabusz

A most következő gyártóról ritkán hallani manapság, de ha igen, akkor az biztos valami nagy durranás.

Ennél menőbb McLarent nem látsz ma!

Szegecselt sárvédő szélesítések, hatalmas hátsó szárny és szép felnik kerültek a sárga McLaren 650S alá a Liberty Walk műhelyében.

F1: Rosberg gratulált Vettelnek

A Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg vasárnap a családjával együtt nézte az Ausztrál Nagydíjat a tévén, a végén gratulált a győztesnek.

Alonso: A McLaren tökutolsó!

A szezonnyitó Ausztrál Nagydíj után Fernando Alonso lesújtó képet festett a McLaren-Honda versenyképességéről, gyakorlatilag sereghajtónak bélyegezte csapatát.

F1: Ez a Ferrari-győzelem mindenkié

Nem csoda, hogy a Ferrarinál mindenki örül a szezon első győzelmének, hiszen sokat kellett várni arra, hogy az olasz istálló újra a dobogó legfelső fokán végezzen.

Mercedes: Nincs karácsony!

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint nem a gumistratégián úszott el Lewis Hamilton győzelme, a Ferrari egyszerűen gyorsabb volt.

Vettel: Sikolt az autó, hogy keményebben nyomjad!

A 2017-es szezon első futamát, az Ausztrál Nagydíjat Sebastian Vettel nyerte. Pályafutásának 43. Forma-1-es győzelmét aratta. A dobogósok nyilatkozatai.

F1: Ferrari-győzelem a szezonnyitón

Sebastian Vettel nyerte a Forma-1-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat, a Mercedes mellényúlt a gumistratégiával. Hamilton és Bottas a 2. és 3. az amúgy eseménytelen versenyen.

Gokarttal autózott az éjszakában

Amikor azt gondolnánk, már nem érhet meglepetés, jön egy ilyen videó, mi pedig fejet hajtunk az emberi ostobaság előtt.

Húszmilliós unalom a BMW-től

A BMW 320d GT xDrive az a bajor modell, amiben hiába is keresnéd az izgalmat, nem fogod megtalálni. Cserébe roppant praktikus, és nem csak az egész család kutyástól, de a csomagok is kényelmesen elférnek.

Speciális mentőjárművet épített a Kamaz

Szinte bárhol bevethető mentőjárművet épített a Kamaz, mely kiválóan alkalmas tűzoltók és a mentők munkájának támogatására.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.