Újabb szabálytalanságot talált a VW belső vizsgálata

Szerző: Vezess.hu levél küldés  MTI levél küldés 
Dátum: 2015.11.04. 08.10

Szabálytalanságot tárt fel a dízelbotrány miatt indított belső vizsgálat, a szén-dioxid-kibocsátás mérésére irányuló eljárásban találtak rendellenességeket.

Az ügy több százezer autót érinthet. A Volkswagen közleménye szerint a még zajló belső vizsgálatban áttekintik a dízelmotorokra vonatkozó összes folyamatot és eljárást. Az ellenőrzés közben feltűnt, hogy bizonyos típusok engedélyeztetése során helytelenül határozták meg a szén-dioxid-kibocsátást, és így a fogyasztást is.

A helytelen eljárás révén a valóságosnál alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátási és üzemanyag-fogyasztási értékeket rögzítettek. A rendellenesség “túlnyomórészt dízelmotorokat érint” – áll a közleményben.

A szabálytalanság nagyjából 800 ezer kocsit érinthet, és kétmilliárd euró nagyságú “gazdasági kockázatot” jelenthet a cégnek, de annak “kiterjedtségét” egyelőre nem lehet megbízhatóan felmérni. A társaság haladéktalanul kapcsolatba lép az illetékes engedélyeztető hatóságokkal.

Kommentek

  • hova

    Nocsak………..

  • hova

    az idei harmadik negyedévben 3,48 milliárd eurós működési veszteségről adtak hírt, ami nagyobb, mint amit az elemzők vártak. Év egészére sem jósolnak kimagasló eredményt az ágazatban, ez pedig a legfőbb vetélytársnak, a Toyotának kedvez, amely az idei első háromnegyed év autóeladási adatai alapján visszaszerezte a VW-től a nyáron elvesztett globális elsőségét. A német konszernnél azonban valószínűleg most épp emiatt aggódnak a legkevésbé, a fő kérdés az, hogy a folyamatosan növelt, jelenleg közel hétmilliárd eurós tartalék elég lesz-e a túléléshez.

  • Iceman.

    “az idei harmadik negyedévben 3,48 milliárd eurós működési veszteségről adtak hírt, ami nagyobb, mint amit az elemzők vártak” -Ez önmagában nem igaz. A VW-től kb 3mrd eurós eredményt vártak, ebből lett -3,5 az 6 milliárdos elhatárolás miatt. Tehát gyakorlatilag pontosan megfelelt az elemzői várakozásoknak.

    “A német konszernnél azonban valószínűleg most épp emiatt aggódnak a legkevésbé, a fő kérdés az, hogy a folyamatosan növelt, jelenleg közel hétmilliárd eurós tartalék elég lesz-e a túléléshez.” Ennek meg úgy ahogy van semmi értelme. A vw 6 milliardos elhatárolást csinált, hogy a dízelbotránya következményeit fedezni tudja belőle. Ennek semmi köze nincs a túléléshez… Honnan másoltad ezt be ide? Csak kíváncsi vagyok, hogy a cikk többi része is ilyen dilettáns-e!

F1: Hamilton új tetkót varratott magára

Lewis Hamilton új tetoválással kezdte az évet.

Bottas: Szoros lesz Hamiltonnal!

A világbajnok Nico Rosberg helyére igazolt Valtteri Bottas úgy véli, szoros lesz a verseny közte és Lewis Hamilton között, de tudnak majd együttműködni. A finn pilóta első F1-es győzelmére hajt a Mercedesnél.

F1: Fontos vizsgán felelt meg a fejvédő

Az FIA a bevezetés előtt álló fejvédő rendszerrel is szimulálta Fernando Alonso hatalmas 2016-os bukását.

Hivatalos, Massa visszatér a Forma-1-be

Dőlnek a dominók: mostantól egyértelmű, hogy Valtteri Bottas a Mercedesnél folytatja, ugyanis a Williams-csapat hivatalosan is bejelentette, hogy szerződést kötöttek Felipe Massával 2017-re.

F1: Hivatalosan is megvan Rosberg utódja

A Williams hétfőn hivatalosan is bejelentette Felipe Massa visszatérését, ezzel az is végérvényesen eldőlt, hogy Valtteri Bottas lesz Lewis Hamilton új csapattársa.

Ime az új Citroën C3, ami nem csak feltűnő

Az utóbbi években nem volt ennél fontosabb típus a francia márkánál, az egyedi stílussal hódító C3-nak a városi kisautók népes mezőnyében kell helytállnia.

F1: Megmenekülhet a sereghajtó?

Pár napja maradt a csődbe jutott Manor-csapatnak a túlélésre, de úgy tudni, van már érdeklődő, megmenekülhet az alakulat.

Jön az elektromos Master

Nem lesz átlagon felüli a hatótávja, de azért megpróbálkozik vele a Renault az európai piacon.

F1: Rénszarvas húzta a világbajnokot

A kétszeres F1-világbajnok Mika Häkkinen a hétvégén megházasodott, a szertartás végén igen rendhagyó, de nagyon stílusos módon távozott a pár.

F1: A Ferrarival együtt jön az új McLaren

A McLaren-Honda is bejelentette 2017-es modelljének leleplezési időpontját, a Ferrarival egy napon mutatják majd be új autójukat. Régi-új szín kerülhet a járgányra?

F1: Hivatalos, hogy Wehrlein a Saubernél folytatja

A Sauber hivatalosan is bejelentette 2017-es felállását. Ahogyan arra hetek óta számítani lehetett, Pascal Wehrlein lesz Marcus Ericsson csapattársa.

F1: A szezon közepétől nyerhet a Red Bull

A Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz csak a 2017-es idény közepétől vár futamgyőzelmeket csapatától. A Renault-n múlik, mennyire lesz sikeres az alakulat.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.