A legtöbb nagyvárosban pontosan lehet tudni, mely utcákon, tereken dolgoznak a legősibb hivatást űző hölgyek. Aki ide látogat, rendszerint konkrét céllal érkezik, még akkor is, ha a látszat mást mutat.


Ez történt akkor is, amikor egy 42 éves taxisofőr a floridai St. Petersburg városában (igen, a település az oroszországi Szentpétervárról kapta nevét) megérkezett a dolgozó lányok környékére. Minden bizonnyal hívásra jött, mert határozottan állt meg egy ház előtt, ahol egy hölgy rövid beszélgetés után beszállt, majd elindultak.

Pechjükre mindezt végignézték civil ruhás rendőrök – Floridában törvénytelen a prostitúció -, és utánuk eredtek. Amikor a taxi végül megállt, a hölgy nem szállt ki, így a nyomozók lecsaptak rájuk: éppen folyamatban volt a fizetés, ezt a férfi letolt nadrágjával ha akarta, sem tagadhatta volna. Így viszont bevallotta, hogy már előre megállapodtak abban, hogy utasa természetben fizeti a fuvart.

Mindkettőjüket letartóztatták, és bár a férfit még aznap este elengedték, a hölgy, akinek korábban már volt egy hasonló ügye, alighanem huzamosabb időt fog rács mögött tölteni.