Előre elterveztük, milyen kajálós kalandokat szervezünk rá a Rollsra. Természetesen ezek a tervek is kártyavárként dőltek össze, miután rögtön az első határátkelőn nem sikerült átjutnunk a kocsikkal, de a kezdet, hazai földön még ígéretes volt. Aztán gasztro-álomból egy kicsit gasztro-rémálomba fordult minden, de sebaj: így is minden falatját élveztük a kirándulásnak. Végülis a Rollsokért cserébe három napig a legelést is bevállaltuk volna.

Mi ez a Rolls-izé?

Az úgy van, hogy kaptunk két Rolls-Royce-ot Budapesten: nesztek, itt a kulcs, lécci vigyétek el őket Szófiába, köszi! És mi mentünk.

Röviden ennyi, a részletek ebben a cikkben olvashatók. A cikkeket az útról ebbe a rovatba gyűjtjük. Jó szórakozást!

Lángos a Bosnyákon

Hogy induljon egy fáradságosnak ígérkező munkanap, ha nem egy jó zsíros, sajtos-tejfölös és persze fokhagymás lángossal! A Bosnyák téri piacot választottuk a munkareggelire – és nem is csalódtunk. Az aranybarna, puha, forró tészta a hűvös tehéngyümölcseivel (ezt Kőhalmi Zoltántól tanultam) csodás volt, megérte érte kiugrani Zuglóba.

Messziről a két Rolls-Royce is egyforma, akár két lángos, de közel hajolva feltűnik a sok egyedi részlet.

Halászlé Akasztón

Gyufatésztás harcsahalászlé volt a következő, délben, Akasztón. Ide direkt azért mentünk el, mert Szörényi Andris kolléga tanácsára meg akartuk kóstolni, mit tud a híres helyi halászcsárda – meg azért is, hogy a szomorú sorsú stadion mellett elmélkedhessünk azon, milyen forgandó is a szerencse. Ma Rolls-Royce, holnap ki tudja, mi, ugye.

Csoportkép az Akasztói Halászcsárdában - két angol vendégünk épp ízelítőt kap a hagyományos, magyar gasztronómiából.

A halászlé valóban finom volt, selymes, nem túlfűszerezett, majdnem olyan szép mélybordó színnel, mint a Wraith. Megittunk egy szódát is előtte, és a nádfedeles csárdaépület alatt közös képekre hoztuk össze a német-brit ipar és a magyar vendéglátás példaértékű alkotásait.

Hambi Szegeden

Sok egykori és mai szegedi diáknak van kellemes emléke a Mars téri bódéról és a benne épp szolgálatot teljesítő büfésről, akinek áldott keze alól a hosszúra nyúlt bulik utáni életmentő nagybucis, finom húspogácsás, igazi szegedi specialitásként akár Pick szalámis hamburgerek kikerülnek. Sajnos azonban nemrég nagy változás történt itt: a húspogácsa receptjét meg kellett változtatni, mint erről szolgálati közlemény is tájékoztatott minket, amikor ideértünk. De mi azért kikértük a hamburgert.

Kár volt.

A kemény, száraz fasírt agyonvágta az amúgy klasszikus hazai burgert. Rosszkedvűen toltuk be a sajtos változatot a Rollsok orránál: semmi sem marad ugyanaz, minden elmúlik, véget ér, odalesz – talán csak a Spirit of Ecstasy marad meg annak, ami volt, mindörökre.

Hamburger szegeden a Mars téren - A motorháztetőre pakolt kajáért kaptunk már hideget-meleget. Szerintünk korántsem szentségtörés, ha egy autó motorházteteje akkora, mint egy családi asztal, miért ne használnánk ki ezt a tulajdonságát is?

Négycsillagos reggeli

Temesváron már enyhe pánik kerülgetett minket, mert a legtrébb kamionosmotelektől a valószerűtlen új építésű kastélyhotelig minden tele volt. Éjfél körül végre-valahára találtunk egy hotelt, amiben már bezárt a konyha, de még voltak szabad szobák. Négy csillag ékeskedett a Hotel Tresor homlokzatán, ami valójában egy elég drága, de átlagos szállodának bizonyult, tiszta ágyneművel.

Reggeli a spontán választott szállásunkon Temesváron.

Reggel átlagos kontinentális reggelit kaptunk, csak a finom cappuccinót tudom kiemelni az egyen-menüből. Ennyi, ugorgyunk.

Piknik a gépháztetőn

A Mini Aldi feliratra tapostunk a fékbe és fordultunk vissza a nagy román vidékben, a Duna partvidékén, hogy vegyünk valamit a rég tervezett útmenti kajáláshoz, ami minden igazi magyar autós kirándulás hagyományos eleme a KGST-korszak óta. Kiderült, hogy a felirat zseniális marketingtrükk csupán: a boltnak semmi köze a német lánchoz. Az árukínálat bőségében és minőségében egyaránt a szoci időket idézte, de már nem volt idő más boltot keresni, mert ment le a nap és le szerettük volna fotózni a lakomát.

Románia, valahol a bolgár határ irányában - A V12-es blokk a körülményektől függetlenül okádja magából a hőt. Ha ezt észben tartva készülünk az útszéli piknikhez, akkor akár egy könnyed menü is elkészíthető lett volna a motortér szűk, forró réseit kihasználva.

Így a gyönyörűen feltekert szénaboglya alatt a Wraith orrára borított kockás abroszon csak jelképes lakomát tudtunk rendezni. Az obligát májkrémkonzerv és turistaszalámi kimaradt a menüből, de ekkor már annyira éhesek voltunk, hogy a vajkrém helyett véletlenül vett tejföllel megkent száraz szeletelt kenyér is jólesett a műanyagnak tűnő lapkasajttal. Viszont a paprika-paradicsom, az nagyon finom volt, nem a lombtrágyás, hidroponikus vacak, hanem igazi földben nőtt valódi bogyónak bizonyult mindkettő.

Jól se laktunk, vacak is volt, amit ettünk, de vigasztalt a tudat, hogy este már a brit luxusmárka vendégei leszünk egy igazi high life-os helyen. Legalábbis ekkor még így tudtuk.

Vacsora szatyorból

Hogy emberi időben elérjük a Rolls által foglalt ötcsillagos szállodát (erről pár bekezdéssel később még lesz szó) és egy beígért vacsorát a James Cook halétteremben, Szófiában, sötétedés után megállás nélkül toltuk tökön-babon át. A román-bolgár határt simán átléptük, semmit sem láttunk, de bőszen vágtattunk a rettenetesen szar bolgár utakon. Aztán jött egy telefon: a szálloda visszamondta a vacsorafoglalásunkat, elnézést. Sebaj, Ines, mondtam rollsos kapcsolattartónk, Frank asszisztensének, igazán nem hibáztatunk benneteket, mi már érezzük, hogy errefelé semmi sem úgy alakul, ahogy az ember eltervezi.

Mivel tényleg borzasztóak a bolgár utak, plusz a kamionforgalom is erős volt a Vidin város melletti határátkelőig, amúgy is lekéstük volna a nyitvatartást. Éjfél elmúlt, amikor becsekkoltunk a szállodába, és beleharaptunk a benzinkútnál vásárolt, szatyorban a pihepuha Ghost-szőnyegre dobott benzinkúti szendvicsnek és bolgár sörnek.

Bulgáriát Románia felől elérve a kamionosok által kitaposott aszfaltösvényen törtünk előre. A felfestést nélkülöző, kátyúkkal alaposan megszórt utak mentén kevés hívogató étkezde akadt, ezért maradtunk a benzinkutas szendvicsnél.

A szalámis-sajtos szendvics – Norti kolléga kifejezésével élve – hónaljszagú volt, a sör viszont híg és jellegtelen. Sebaj, gondoltuk: majd holnap, a reggeli, az biztos olyan lesz, amilyet elvárhat, aki egy európai főváros menő hoteljébe Rolls-Royce-szal érkezik.

Ötcsillagos reggeli

A rántotta zöld volt. A hámozott-szeletelt gyümölcsökből már lehetett volna főzni a pálinkát. A péksütemények szárazak voltak. A gofriban ropogott a kristálycukor. Az aszalt paradicsom savanyú volt, az ananászlé olyan híg, mintha egyszer már megitták volna előttünk. A paradicsomos bab jó volt, de persze az nem kunszt, egy konzervet nem nehéz kibontani és beleborítani a rozsdamentes melegentartó tálba. Az enyhén kiszáradt sajtok felszeletelt bolti cuccoknak tűntek, nem a helyi kisipar büszkeségeinek.

Hát ezt tudja most az ötcsillagos Hotel Marinela büféje. Az egykor a Hilton-csoport által működtetett, de csődbe ment és most ki tudja, miből feltámasztott ronda betonmonstrum szomorú jelképe annak, ahogy a Kelet próbálja majmolni a Nyugatot, ahelyett hogy saját gyökereire támaszkodva próbálna valami sajátot létrehozni.

De különben vicces.

A szem beletörik a csícsatengerbe az aulában, a háttérzene szolid lounge helyett balkáni technó. Ami keveredik az éppen zajló rekonstrukció munkazajaival (például e sorok írása közben az álmennyezetet fűrészeli a fejem felett egy melós). Az előbb angol nyelvű társalgás közben tőlünk másfél méterre ajándékozta meg egy Duty Free-s szatyorral és egy szép kék inggel (!) öltönyös, állami kitűzős politikus-szerű barátját két “üzletember”. Az ősz politikus közben lelkesen ölelgette huszonéves kedvesét. Az előcsarnok dekorációja egy custom chopper motorkerékpár és egy kifogástalanul restaurált 190SL veterán Merci. Az udvaron a parkban hattyúk és hápogó vadkacsák mászkálnak, itt, Szófia betondzsungelének közepén.

Rolls-Royce-ról még borzasztó hamburgert enni is finom 1

Fantasztikus, na: ahogy a szerb határon átélt kaland óta végig ezen a túrán, most is újra és újra a Macskajaj ugrik be, akármerre is tekintünk ezen a román-bolgár kiránduláson.

Varsói reptér: Chaicola

Lehet, hogy csak nekünk új, de a magyar határ átlépése óta az első igazi étkezésünk, a pizza, olasz pasta, saláta, túrós lepény mellé Varsóban a budapesti gépre várva sikerült venni egy Chaicola nevű hogyishíjákot is. Ez amolyan öko-bio cuccnak beállított kólapótlék, van benne maté- és fekete tea-kivonat, színezék, ízesítők, és persze ugyanúgy a cukor a fő alapanyaga (a víz mellett, persze), mint a klasszikus szénsavas lónyálaknak.

A végső akkord, már Varsóban, átszállásra várva. Egzotikus kólapótlék, és egy morzsolhatóan száraz szelet sajttorta.

Hát ennyit a Rolls-túra gasztro-oldaláról. Hamarosan jön még egypár érdekes élmény – akad még bőven anyag a tarsolyunkban.

A többi Rolls-túrás anyagunkat itt találod!