Szóval az úgy volt, hogy elvisszük ezt a két csodálatos Rollsot, a bordó Wraith-t és a lila-szürke Ghostot Szerbián keresztül Szófiába. Szerbiában számos érdekes helyszínen terveztünk fotózkodni, és persze illő módon megemlékeztünk volna Pavle Trpinacról, aki a Wraith klasszikusan gyönyörű fastback-karosszériájának formáját megálmodta.

Hát ebből nem lett semmi.

A Wraith-szel még csak-csak átjutottunk volna a határon, bár a tiritarka brit forgalmi cseppet sem néz ki valódi okmánynak. De hát ezek a hülye angolok, angol hülyék már csak ilyenek: a szigetországban, amely néha nagyon nem Európa, nem a dokument megléte a fontosabb, hanem a valóság. No mindegy, a színes A4-es lappal a kétajtós Rollsot átengedték. De a Ghostot nem.

A Ghostnak volt szép eredeti forgalmija, a Wraith-hez csak másolat járt.


Na az A4-es papíron lévő nagy üres helyről hiányzik a hitelesítő-pecsét.

A (különben nagyon kedves, fiatal, pufók) magyarul kicsit gagyogó, más nyelvet nem bíró szerb határőr tanácstalanul forgatta kezében a fénymásolatot. Nemjo, nemjo, mondogatta. Nem original, csak fotokopi, nincs pecset, nincs pecset.

De, mondtam neki, ez az autó így jött el Angliából Budapestre számtalan országon át. A zöldkártya eredeti, minden adat ott van a fénymásolaton, a briteknek ez megfelel, a szerb hatóságoknak nem? Nem, Szerbia nem EU. Nincs pecset, nincs semmi. Nemjo.

Ófaszom, gondoltuk egyetlen, telepatikusan megosztott, mindent elsodró mentáli hullámban Mikivel és Nortival egy nagyot sóhajtva. Itt a vége, mehetünk haza. Hacsak… Ich verstehe, Szerbia – no EU. But Romania – EU! Sofia via Romania oké? – kérdeztem a közeget. Da, da, Romania oké, mondta ő.

Megpróbáltuk a Rolls jóváhagyását is kikérni a menetrendváltozáshoz, elvileg egy kicsit bizonyára érdekli őket, hogy a csaknem egymillió euró (több mint 300 millió Ft) értékű áruval másfelé kalandozunk a keleti blokkban, mint ahogy az a tervekben szerepelt. De mint később kiderült, Frank, a márka máskülönben csodálatos PR-ese már Moszkvában tárgyalt, hangpostája jelentkezett. Egy életünk, egy halálunk: hagytam egy üzenetet (Frank, nem megyünk Szerbiába, mert a méregdrága kocsitokhoz nem adtál érvényes papírt, baszki, persze mindezt civilizáltabb angolsággal megfogalmazva), és visszafordultunk, Temesvár irányába.

Visszafelé azért nagyon gondosan úgy szerveztük, hogy a Wraith menjen elöl. Isten tudja, mi történik, ha a magyar határőrök nem engedik vissza a Milka-lila Ghostot, és ott rekedünk vele a senki földjén. Elmeséltem az egyenruhásoknak, hogy újságírók vagyunk, hivatalos tesztautókat viszünk, megmutattam a csodálatos, csillagos eget imitáló tetőkárpitot:

A Wraith csillagos "égboltja" megkönnyítette a határátkelést Romániába, kár, hogy ez a szerb kollégákat nem érdekelte.

 Ez le is vette őket a lábukról, hívták a kollégákat is, hadd lássanak csodát. Még megtárgyaltuk, hogy mekkora irdatlan összegbe kerülnek ezek a kocsik, gondosan kerültem azt a témát, hogy hova is megyünk meg honnan (hiszen ez még nekünk sem volt egészen tiszta). A show után szerencsére a Ghostot az élmény hatása alatt simán átengedték a fénymásolt papírokkal is.

Így nem jutottunk át Szerbiába a Rollsokkal 1

Hála az égnek ugyanígy megúsztuk a román határt is. Itt már tudtak angolul a határőrök, belebeszéltem a lyukat a hasukba a fantasztikus autókról, a Ghost pedig úgy suhant át mögöttem Nortival a kormányánál, mint egy láthatatlan szellem.

Temesváron minden hotel foglalt volt. Egy vadiúj, de stílusos, historizáló álkastélyszállóban ugyan a szallas.hu szerint lett volna szoba, a környezet illett is volna a kocsikhoz:

Pechünkre az impozáns hotel recepciós pultjához valamiért a falu bolondját állította a menedzsment éjszakára. Az úr, aki csak románul beszélt, mutatott egy papírt, hogy melyik “reservada” a mienk. Mondtuk, hogy nincs reservada, most jöttünk, csak aludni szeretnénk. Erre felírta egy papírra, hogy 400 lej. Hogy ez mennyi euró (csak az van nálunk), és hogy egy főre vagy hármunkra vonatkozik-e, azt már nem értette. Aztán kicsit később közölte, hogy végül is mindegy is, mert no reservada-no kamera (nincs foglalás, nincs szoba). Merthogy tele vannak.

Így nem jutottunk át Szerbiába a Rollsokkal 2

Miután már lassan éjfélt ütött az óra helyi idő szerint, kezdtük úgy érezni, hogy mi leszünk az elsők, akik hárman két Rolls-Royce-ban töltenek egy éjszakát a román égbolt alatt. De végül nagy szerencsével egy négycsillagos, drága, teljesen megmagyarázhatatlan létű hotelben kaptunk szobát – kockaházas, a Rákos-patak környékét idéző környezetben, de tiszta ágyneművel és működő wifivel.

Hát így telt a tegnap este. A programváltozás miatt minden tervünk csúszik, illetve törlődik, de ahogy tudunk, jelentkezünk az új hírekkel!

Na a betervezett programot így húzta keresztül egy hiányzó pecsét.

Különben Frank később visszahívott Moszkvából. Vázoltam neki, hogy a bruttó 11 méternyi, kábé öttonnányi guruló ékszerszállítmánya már Romániában van. Esküszöm, ilyen úr nincs még egy a földön: Mr. Tiemann a következőképpen reagált:

– Nem fogadták el az okmányokat? Hm, ez érdekes. Nos, elnézést a kényelmetlenségért, Tamás. (Ő az egyetlen külföldi, aki nem Tomnak, Thomasnak, hanem Tamásnak szólít angol beszélgetésben is.) Remélem, a későbbiekben nem áll elő hasonló probléma utazásotok során. Kérlek, hívj, ha a segítségetekre lehetek bármiben – és élvezzétek a vezetést!

Enjoy the drive – és basszus, tényleg, mennyire igaza van! Akármi is történik még velünk, egy Rolls-Royce (pláne két Rolls-Royce) kormánya mögött mit is tehetnénk mást! Enjoy the drive, és irány Szófia!

Durván egy órát álltunk, mire újra beléphettünk Magyarországra, miután Szerbiából "kitoloncoltak"


Ez már Románia, az első tankolás.

A fogyasztás őszintén meglepet minket, mindkét autó 13-15 liter között hozza a százas átlagot.


A többi Rolls-túrás anyagunkat itt találod!