Ez a szépség válthatja a Nissan Leafet

Nemcsak szép, egyedül is jár

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2015.10.30. 08.00

A Nissan új generációs villanyautójának előfutáraként lépett színre Tokióban a Nissan IDS tanulmány. 2020-ra megvalósulhat.

Intelligent Driving – így nevezi a Nissan azt az új generációs technológiai csomagot, amellyel a balesetek 90 százalékáért felelős emberi tévesztéseket szeretnék kiküszöbölni, ugyanakkor nemcsak tisztább, de élvezetesebb vezetést is kínál. A Nissan IDS Concept fedélzetén felvonultatott egyes megoldások a Nissan reményei szerint már akár 2020-ban piacra kerülhetnek – először leginkább azok, amelyek az ember irányította folyamatokat felügyelve korrigálnak, ha a sofőr elmulasztana reagálni valamire. Ha megvalósul a robotautó álma, az utasoknak nem kell szigorúan előrenézve üldögélnie, ezért a Nissan IDS utastere kétféleképpen rendezhető be. Kézi üzemmódban egészen egyszerű, bár nagy tengelytávja miatt komfortos ferdehátúban érezhetjük magunkat. Elég azonban átkapcsolni robotpilótára, és az autó behúzza kormányát, helyén pedig megjelenít egy nagyméretű monitort. Innentől a vezető csupán utasításokat ad, szóban vagy kézjelekkel, nem avatkozik be a folyamatba. Az utasteret derengő hangulatvilágítás borítja be, az ülések befelé fordulnak. Egy gombnyomás, és minden visszatér a régibe, bár a lyuggatott A oszlop miatt kevésbé lenne problémás az autó vezetése, mint manapság. Amilyen futurisztikus belül, olyan ötletes kívül az autó. A krómcsíknak tűnő övvonal valójában egy LED-csík, amely az autó mellett elhaladó kerékpárosoknak jelzi, hogy a robotpilóta észlelte őket. A szélvédőben is található egy LED-panel, ez a gyalogosoknak segít átkelni az After you (“Csak Ön után”) üzenet megjelenítésével.

A villanyautók esetében különösen fontos az aerodinamika, hiszen így maximalizálható a hatótávolság. A teljesen szénszálas szerkezetű karosszéria 138 centi magas. A keskeny, de nagy átmérőjű abroncs bevett megoldás az e-autók világában, ugyanakkor az abroncsok rétegelt szerkezete apró légterelő lapkákat eredményez, amelyek parányi légörvényeket ébresztve csökkentik a légellenállást. Ami a technológiai tartalmat illeti, a 60 kWh kapacitású akkumulátor nagy hatótávolságot ígér, töltéséhez nem kell kábelt csatlakoztatni, elég az indukciós felület fölé állni.

Kommentek

8000 kilométer kevesebb mint 4 nap alatt

A Goodyear az új abroncsa bevezetését azzal ünnepeli, hogy próbára teszi a gumikat Rainer Zietlow világrekord kísérlete során. A pilóta és csapata azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a 8000 kilométeres, Dakartól Moszkváig tartó távot kevesebb mint 4 nap alatt teszi meg.

Jeep Yuntu: rejtélyes jövőkép

A közeljövő kínai Jeep modelleinek formai és technológiai koncepcióját vázolja az a hétszemélyes tanulmányautó, amelyről szinte semmit nem árultak el.

Dühös tulajdonosok perelik a Teslát

Csoportos keresetet adtak be a Tesla ellen a cég kaliforniai ügyfelei. Állításuk szerint életveszélyes kísérletbe kényszerítette  őket a cég az Autpilot szoftver idő előtti aktiválásával.

Nem tetszik a KRESZ-tábla? Beperelheted a kihelyezőjét

Jövőre jogi lehetőség nyílik az autósok, gyalogosok, vagy bárki számára, hogy levetethessék a nekik valamilyen okból nem tetsző KRESZ-táblákat.

Ésszerű szabadidőautó: Dacia Sandero Stepway

Jó árával, vállalható megjelenésével és élvezetes motorjával a Dacia Sandero Stepway valószínűleg a legolcsóbb szabadidőautó

80 km/h-val 80 km-t a Magyarországon gyártott lyukas gumival

Kipróbáltuk, milyen egy defektes autóval gurulgatni 80-nal az országúton, majd megnéztük a tatabányai gyárat, ahol az új csodagumi készül. És megtudtuk, mi a baj a másféle defekttűrő gumikkal.

Bődületes kasszasiker a Halálos iramban 8

A Halálos iramban 8. megint lekörözte a mezőnyt az észak-amerikai mozikban a hétvégén. Az autós akciófilm globális bevételei a csillagok közé repítik a filmet.

Közösen állnak ki a Visegrádi Négyek a protekcionizmussal szemben

Közös álláspontot fogadtak el a Unió piacán kialakult versenykorlátozó intézkedésekkel szemben a Visegrádi Négyek fuvarozó vállalkozásait tömörítő érdekképviseletek. 

F1: A McLarennek és a Williamsnek drukkol Hamilton

A háromszoros világbajnok Mercedes-pilóta, Lewis Hamilton reméli, hogy a két patinás brit csapat lehet még ellenfél számára a világbajnoki küzdelemben.

Kemény balesetet mesél el egy magyar kamionos, videóra vette az egészet

A magyar sofőr előtt kalapot emelünk, azonnal megállt és kiszállt segíteni. Az egészet rögzítette a fedélzeti kamera.

Egy kiscica miatt zárták le az ország legfontosabb útját

Elárvult kölyökmacska nyávogott egy nyolcsávos szupersztráda elválasztó sávján Abu-Dzabiban. A tűzoltóság nem teketóriázott, irdatlan torlódás árán megmentették az állatot.

Na így töltenek elektromos autót a kazincbarcikai lakótelepen

Örök kérdés a villanyautókkal kapcsolatban, hogy mi lesz a lakótelepen élőkkel, akik otthon szeretnének tölteni, és nincs a közelben töltőoszlop? Ma az egyetlen megoldás, amire gondolhatnak, az egy jó hosszú, ablakon kilógatott vezeték.

Ez a videó a bizonyíték, hogy Pesten sokan birkamód közlekednek

Krisztián nem bírta cérnával, de nem csodálkozunk, hiszen pár perc alatt több olyan helyzettel is találkozott Budapesten, ami balesettel is végződhetett volna, ha nem figyel.

Csillag született

A DB9 fénye alaposan megkopott. Az Aston Martin 2004 óta próbálta feléleszteni különböző átdolgozásokkal a modell egykori csillogását – sikertelenül. De most változik a helyzet! A vadonatúj DB11 megérkezett és úgy ragyog, mint még soha. Nem fogja vissza magát, motorja V12-es és biturbó.

Titkos magánéletéről beszélt Vettel

Privát életét is érintő interjút adott a Forma-1 négyszeres világbajnoka. Szóba került az otthona, félelme, bosszúsága, vágyai.

F1: Nem Brawn rúgatta ki Ecclestone-t

A Forma-1 sportszakmai irányítója, Ross Brawn cáfolta, hogy ő kérte volna Bernie Ecclestone eltávolítását ugyanakkor nem tagadja, hogy elég nehéz lett volna a közös munka.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.