Wolff Thomas Geier utódja lesz, aki 2014 májusa óta áll a kecskeméti Mercedes-Benz-gyár élén. Az első igazgató, Frank Klein helyére lépett Geier a sindelfingeni gyárban folytatja munkáját, ahol az E-osztály 2016-ban induló új modelljének összeszerelő üzeméért lesz felelős.

Wolff okleveles gépészmérnökként végzett a Stuttgarti Egyetemen. Pályafutását az akkori Daimler-Benz AG-nál kezdte 1989-ben egy nemzetközi vezetői utánpótlás-program keretében. Az első, Sindelfingenben és Tuscaloosában betöltött, gyártással kapcsolatos feladatkörei után a Daimler AG-ban különböző vezetői pozíciókat látott el, így például a NedCar Hollandiánál minőségirányítási vezetőként, és Untertürkheimban logisztikai vezetőként dolgozott.

Wolff 2011 januárja óta az AMG Operations vezetője, és 2013 októbere óta a Mercedes-AMG GmbH ügyvezetőségének tagja.