Lopott autó megtalálásában szeretnénk segíteni kollégánknak. Az autó a Bp. II. kerület, Zöldlomb utca 1. alól tűnt el, a bűncselekmény időpontja 2015. 10. 28-a, hajnali 4 óra 46 perc. Az LTC-534 rendszámú kocsi egy fekete, harmadik generációs Renault Grand Scénic, tehát a hosszú modell, 5+2 üléssel. A típuson belül ritka modellváltozat, kétliteres dízelmotorral, automatikus váltóval és bézs belső térrel. Aki tud valamit a 2010-es autóról, kérjük, értesítsen bennünket az auto kukac vezess pont hu e-mail címen! Köszönjük az érintett család nevében is!

A térfigyelő kamera képeiből tisztán megállapítható, hogy az autó eltulajdonításához nagyjából 45 másodpercre volt szüksége a két tolvajnak. A fővárosban ellopott autók nem egészen 3 (három) százaléka kerül elő, de reméljük, hogy ezúttal szerencséje lesz a tulajdonosnak.

Ha érdekel a lopott autók toplistája, kattints ide!
Ha érdekel, mit mond egy autótolvaj, olvasd el börtöninterjúnkat.
Itt pedig a gépjárműbűnözés siralmas felderítési mutatóiról olvashattok.