Rengeteg magyar taxis tűnt el

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2015.10.27. 16.00

Az elmúlt két év komoly nyomot hagyott a taxispiacon, a résztvevők száma csökken, a megmaradt társaságok összesített eredménye viszont szépen alakul.

Az Opten céginformációs szolgáltató elemzése szerint erősen átalakította a piacot, amikor 2013 szeptemberében életbe lépett a fővárosban a taxik formai és árazási szabályozása. Az új rendszer és a közösségi fuvarszolgáltatásokkal folytatott verseny megtizedelte a cégeket a piacon, de a talpon maradt társaságok minden korábbinál eredményesebben működnek. Az Opten szerint erről tanúskodik, hogy mind az alkalmazotti létszám, mind az árbevétel és az eredmény tekintetében felfelé ívelő pályán vannak a taxis személyszállító vállalkozások.

A javuló eredményeket a cégek számának drasztikus visszaesése mellett sikerült elkönyvelnie a szektornak. 2013-ban még közel ezer társaság működött az országban, ami 2015 szeptemberére 900 alá esett, miközben az összesített alkalmazotti létszám 1200-ról 2000-re emelkedett. A taxiként működő egyéni vállalkozók száma ugyanebben az időszakban az Opten adatai szerint 6800-ról 6000-re csökkent.
 
Az autókra és az adminisztrációra vonatkozó szabályok szigorodása a jelek szerint túl nagy terhet rótt a társaságokra, a hatósági ellenőrzések sűrűsödése pedig már sok volt a vállalkozók jelentős részének. A létszámadatokból jól látható, hogy a cégek alkalmazotti létszámának növekedése lényegében megegyezik az egyéni vállalkozók számának csökkenésével, vagyis a vállalkozásként működő taxisok beálltak a tőkeerősebb cégekhez. 

Kommentek

  • Bárki

    Nincs itt valami ellentmondás? Valami sántít az egész taxis világban. 45 évvel ezelőtt egy Volán taxis jól élt. Épp annyit voltunk kint az utakon, mint most. Volt utas, volt profit. Hajnalban még a fekete taxisok is tudtak aratni. Most meg mindent tönkretettek. Taxi drága és az utasok eltűntek. A fiataloknak egy kis ízelítő. Az emberek az út szélén álltak és taxira vártak. 2 forinttal indult és 475 méterenként ugrott a számláló. Aki feketén taxizott, az csak lassított és már is leintették, mint a kollégákat. Igen keményen dolgoztunk. Egy nap itt Bp-en 240 Km gurultam le. Ez volt a csúcsom. Ma méregdrága kocsikat látok és hiénák! Mondom, hogy nincs itt valami renden, mert dolgozni már senki nem akar, csak kocsikat futtatni, embereket kizsigerelni, korrupció és megfélemlítés. Ezt hozta a demokrácia?

  • DTF

    Mivel eleg sokat taxizom, igy eegyertelmuen kijelenthetem h rosszabb az egesz rendszer, mint 2 eve volt. Mivle egy ar van, igy njncs verseny, kvazi mindegiyk uyganazt a szolgagltatat nyujtja, igy meg midnek 40-50 tarsasag?
    De a legrosszabb azh hetvegen bmiert nem dolgotnak, meg a legnagyobb tarsasagnal sem. Uyge tele van zafiraval a flotta kb mijdenutt (ezek hetszemelyesk) de ha iylet kerek hetvegen, aztt mmdjak h njncsen! Egy sem! Hol vannak???
    Arol nem is beszelve h sok helyen nem mukodtetik a kartyaterminalt. Mondjuk ez csak jo mert igyne fuvar, de elg gaz emiatt veszekedni a taxissal. Arrol nem is beszeleve h az autok tobbsege belul koszos vagy maga a sofor szagos vagy apolatlan. Ja es vezetni nem nagyon tudnak, besloben cammognak utasssal, index nuku es utolso pillanatban fekeznek.
    Persze h mindig a hossazbb uton viszenk ha nem szolsz nekik…

  • Hawaii-

    Szerintem kettős mérce, ha valakit csak a büdös és koszos taxi zavar, de az igénytelenül odahányt szöveghalmaz nem.

  • Bárki

    A kommentezőkből is az jön le, hogy változott a világ. Két részre szakadt. Az aki sokat taxizik (cégénél leköltségezi) és az akinek csak ritkán telik rá. Az újgazdag, és akinek telik még rá. Az újgazdagot utálom, mert azt hiszi, a mocskos pénzével mindent megvehet! Elvárná, hogy a sofőr, szmokingban az ő kénye kedvére ugráljon. Természetesen elvárható lenne, hogy egy taxis tudjon vezetni, ápolt külsejű átlagember benyomását keltse. A munkahelyünk is ezt vára el tőlünk. Versenyszellem, más szolgáltatás, mit a többi? Ember? Hol él? Vegyen magának személyi sofőrt! A hús is szabad áras, de mindenütt egyforma az ára. Akár a kenyér, tej és más élelmi szernek. Ki az a marha aki a 10000 taxi közül fél áron, hajbókolva fuvarozná a beképzelt majmokat! Bezzeg a Zsiguliban se klíma, sem kényelem nem volt, de tolongtak az utasok érte.

  • DTF

    Hawaii: nem egeszen temahoz kapcsoldik amit iratl. Ez egy forum, nincsneke szabaylok, foleg nem az h miketn irjunk. Lehet h sok az elutes de. Alenyge ertheto.
    Barki: ezt te igy gondolod, hajra! A hasonlo minisegi szinvonalat oartolok miatt tart ott a mai magyarorszag, ahol. En nem dogadom el a rosszat, hanem jobbat akarok. Igenis legyen a sofor apolt es viseljen normalis ruhat! A hus ara mjdnenutt egyforma? Na jo… Nem baj, ez magyarorszag, ksr vitatkozni :)

  • apu0062

    Hawaii. :) :) :)

16 ezer kilométeres túrára indul a Nissan Leaf

Egy e-mobilitási szervezet benevezett egy Nissan Leafet a barátságos, de kíméletlen Mongol-ralira. 16 ezer kilométert kell megtennie a villanyautónak.

Már rendelhető az Audi családi villanyautója

Habár a szériaverziót még be sem mutatták, az érdeklődők máris megrendelhetik az Audi hamarosan piacra lépő elektromos gépkocsiját.

Világrekorder izommotor a BMW 5-ösben

Új variánssal bővül a BMW 5-ös széria portfoliója. Az M550d xDrive minden egyes turbófeltöltőjére 100 lóerő jut.

Önjáró autók üzembe helyezését tervezik

Bő két év múlva már vezető nélküli autók közlekedhetnek a London és Oxford közti 100 kilométeres úton, ha valóra válnak egy frissen létrehozott brit konzorcium tervei.

F1: Már jövőre jöhet a New Jersey-i futam?

Felpörögtek az események az USA-ban, három helyszínen is folyik a Forma-1-es futam előkészítése.

Egészen félelmetes, ahogy elalszik a volán mögött a kamionos

Végig azt várod majd, hogy melyik autós lesz a szerencsétlen áldozata az elbóbiskoló kamionosnak.

F1: Alonso jutalékot kér Buttontól

Fernando Alonso nyugodtan készül az Indy 500-ra, biztos benne, hogy a McLaren nélküle is meglesz Monacóban. Bár pontszerzési esélye lenne Monte-Carlo utcáin, Indianapolist nagyobb lehetőségnek látja.

Ölében kisbabával vezetett egy nő, a videó miatt forrong a Facebook

A közösségi média mostanában kapta fel ezt a videót, és a vélemények megdöbbentően vegyesek.

F1: Betiltják a cápauszonyt, jön az új fejvédő

A Forma-1-es Stratégiai Munkacsoport keddi ülésén több fontos döntést is hoztak a 2018-as szezonra. Kiiktatják a cápauszonyokat és a T-szárnyakat, új fejvédőt fejlesztenek, és a futamok újraindításában is változás jön.

Itt egy csokor tuskó, akik nem tudják, hogyan kell parkolni

Ha csak egy autós is meggondolja magát, már megérte.

Audi RS3: Megnéztük hogy készül, és ki is próbáltuk

Évente egyszer biztosan van valami rendezvény a világ legnagyobb motorgyárában, Győrben. A mostani apropóját a március 10-től gyártott Audi RS3 Limousine adta.

Használt autó: nagypályás használt BMW egy új Škoda Octavia árában

2017. februárjában, az utód értékesítésének indulásával kifutott az F10-es BMW 5-ös. Öt-hatmillióval be lehet szállni, egy kompakt autó árából. Megéri kockáztatni a használt luxusautóval?

Egyszerűsítenék az újtdíjfizetést

Három multinacionális vállalat közös céget alapított a Európai Elektronikus Útdíjszedési Szolgáltatás (ETTS) hatékonyságának javítása érdekében. A Toll4Europe vállalkozás már minden szükséges hatóságtól zöld utat kapott.

F1: A Mercedes segíti ki a Hondát?

Brit sajtóértesülés szerint a Mercedes beszáll a Honda motorfejlesztésébe. A Red Bull nem örül a rivális felzárkóztatásának.

F1: Kínszenvedés lesz megegyezni az új motorokról

A Forma-1 új motorformulára vált 2021-től, sokan előre látják, hogy nem lesz könnyű megegyezni erről.

F1: Komoly veszélyben volt Wehrlein pályafutása

A Sauber versenyzője, Pascal Wehrlein szerint a Bajnokok Tornáján szerzett hátsérülésére a karrierje is rámehetett volna, ha nem adott volna magának elég időt a felépülésre.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.