Eltűnik egy benzinkútlánc Magyarországról

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2015.10.22. 15.25

A Mol Nyrt. és az Eni International B.V. között kötött szerződés értelmében a Mol veszi át a 183 hazai Agip-kút üzemeltetését.

A Mol közleménye szerint a tranzakció kulcsfontosságú helyeken lévő töltőállomásokat biztosít a cég számára, valamint erősíti a társaság pozícióját a fővárosban és környékén.
A Mol beszámolt arról is, hogy az Eni kenőanyag-nagykereskedelmi üzletága nem képezi a megállapodás részét, a tranzakció zárásához pedig még bizonyos feltételek előzetes teljesülése szükséges, többek között a versenyhatósági jóváhagyás.
A Mol-csoport négy finomítót és két petrolkémiai üzemet működtet Magyarországon, Szlovákiában és Horvátországban, kiskereskedelmi hálózata pedig közel kétezer töltőállomást foglal magában Közép- és Délkelet-Európa 11 országában.

Eközben Budapesten olyan történik, amit a sokat megélt autósok sem láttak még soha – fotók!

Kommentek

  • rusty

    Nem baj! Csak az a baj hogh a mol sem olcsó! Kizarolag csak diszkont helyeken szabad tnkolni!

F1: A Ferrarival együtt jön az új McLaren

A McLaren-Honda is bejelentette 2017-es modelljének leleplezési időpontját, a Ferrarival egy napon mutatják majd be új autójukat. Régi-új szín kerülhet a járgányra?

F1: Hivatalos, hogy Wehrlein a Saubernél folytatja

A Sauber hivatalosan is bejelentette 2017-es felállását. Ahogyan arra hetek óta számítani lehetett, Pascal Wehrlein lesz Marcus Ericsson csapattársa.

F1: A szezon közepétől nyerhet a Red Bull

A Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz csak a 2017-es idény közepétől vár futamgyőzelmeket csapatától. A Renault-n múlik, mennyire lesz sikeres az alakulat.

F1: A McLaren idén sem célozza a bajnoki címet

Fernando Alonso ugyan már nagyon szeretne a győzelmekért, a bajnoki címért versenyezni, de a McLarennél idén az első négybe jutás a cél.

F1: “Azt hittem, Nico még mindig részeg”

A Forma-1-es legenda Gerhard Berger még most sem igazán fogta fel, hogy Nico Rosberg világbajnokként a visszavonulást választotta.

Ezek az év legjobb új autói

A brit autós sajtó egyik meghatározó oszlopa, a What Car? minden évben megválasztja a legjobb újdonságokat. Így tettek idén is.

Bosszút állt, de ő szívta meg és a jogsija is ugrott

Picit ideges lett a MINI-s, mert a kamion besorolt elé. Húzott egy merészet, aztán nem ő nevetett a végén.

Hótakarítás, ahogy még sosem láttad

Gyors, hatékony és nem karcolja össze a fényezést. Persze ehhez az kell, hogy 30 ezer wattnyi hangtechnika pihenjen az autóban.

Filmbe illő balesetet szenvedett egy Škoda

Nekünk a Végső állomás ugrott be elsőre, annyi a különbség, hogy itt senki nem halt meg. Kész csoda!

F1: A Red Bull csak álmodhat a bajnoki címről?

A Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone szerint a Red Bullra csalódás vár, ha azt hiszik, 2017-ben már legyőzhetik a Mercedest. Az aerodinamika nem minden.

F1: A Williams elengedi Bottast

A Williams csapatvezetője félhivatalosan bejelentette, hogy Valtteri Bottas lesz Nico Rosberg utódja a Mercedesnél. Napok kérdése, hogy végleg lezáruljon a kérdés.

Vízen jár a legerősebb Lexus

Két darab Lexus V8-as motor hajtja a japán luxusmárka legújabb tanulmányát, amely ha megvalósulna, a márka legdrágább terméke lehetne.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.