Nem kis nemzetközi bűnbandára csaptak le rendőreink

Szerző: Vezess levél küldés  MTI levél küldés 
Dátum: 2015.10.19. 15.45

Gépjárműlopásra szakosodott szervezett, nemzetközi bűnözői csoportot számoltak föl magyar, szerb és szlovák rendőrök.

A magyar, szlovák és szerb bűnözők széleskörű munkamegosztásban dolgoztak – mondta az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója.
A Szlovákia és Ausztria mellett Németországban, Olaszországban és Franciaországban tevékenykedő szlovák elkövetők feladata nagy értékű gépkocsik felkutatása, megszerezése és azonosító adatainak átütése volt. A szerb bűnözők a járművek okiratait készítették el, nagy részében valódi, lopott dokumentum átalakításával. A magyar gyanúsítottak voltak azok, akik megrendelték és értékesítették az autókat.
Takács Tibor elmondta, hogy a magyar, a szerb és a szlovák rendőrség 2015 februárjában kezdett konspiratív együttműködést, és ennek eredményeként hétfőn a három országban egyszerre kezdődtek el a házkutatások és a gyanúsítottak elfogása. 
   
Magyarországon eddig három gyanúsítottak fogtak el – köztük olyat is, aki ellen már hasonló bűncselekmények elkövetése miatt folyt eljárás -, húsz helyen tartottak házkutatást, és eddig tíz autót találtak meg. Ez csak “a jéghegy csúcsa”, az eljárások végére várhatóan jóval több lopott járművet azonosítanak.
Dejan Kovacevic, a szerb rendőrség szervezett bűnözés elleni szolgálatának vezetője elmondta, hogy Szerbiában tizenhárom emberrel szemben intézkedtek, és tízet őrizetbe vettek közülük. Eddig 29 járművet foglaltak le, ebből kilencről már biztos, hogy azonosító adataikat meghamisították.
    
Szabadkán, Újvidéken, Sidben és Kamancon húsz helyen tartottak házkutatást, négy műhelyben is: kettő alvázszámok, kettő dokumentumok hamisítására szakosodott. A gyanúsítottak ellen szervezett bűnözői csoportban való részvétel és közokirat-hamisítás mellett pénzmosás miatt is eljárás indult, mivel olyan nagy értékű gépkocsikról van szó, amelyeket a végfelhasználók számára is magas áron kínáltak.
    
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az autókat optimális esetben az azonosítás és a gépjárműszakértői vélemény elkészítése után kaphatják vissza az eredeti tulajdonosok. 
(Nyitóképünk illusztráció)

Kommentek

F1: A Mercedes fizette Massa visszatérését

A Mercedes főnöke elismerte, hogy komolyabb összeggel kompenzálták a Williams-csapatot Valtteri Bottas átigazolásáért.

A pillanat, amikor a “Szikla” is könnyezett

Dwayne “The Rock” Johnson olyan ajándékot adott egy háborús hősnek, amire nem számított.

80 verda alatt a Föld körül

Mindig is érdekelt, hogy milyen autókat gyártanak a világ túlsó felén, de nem volt hol utánanézned? Az internet korában ez nem kifogás, de mi most segítünk.

Mindenki részeg volt ebben a balesetben

Szépen fogy a szesz a bulinegyedben, de attól a KRESZ-t még be kéne tartani. Autósnak, gyalogosnak egyaránt.

F1: Ilyen lehet a narancsszínű McLaren

Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy Ron Dennis eltávolítása után a McLaren régi-új színt ad az autójának, visszatér a narancs. Egy grafikus már meg is álmodta, milyen lehet Alonso új autója.

Minden, amit az új Toyota Yarisról tudni lehet

Márciusban frissítőkúrát vesz a Yaris. Kistestvérének megjelenését ölti majd magára.

F1: Helyet találtak a Red Bull-ifjoncnak

Bár Forma-1-es lehetőséget nem kapott a Red Bulltól, versenyülést azért szeretek a GP2 tavalyi bajnokának, Pierre Gaslynak 2017-re. Japánban folytatja.

Őrületes középmotoros Golf eladó, amcsi V6-ossal

Ha éppen van felesleges 1,7 milliód valami őrültségre, akkor ne keress tovább, megtaláltad. Persze a szállítás nem lesz egyszerű, és az NKH-nak is lesz egy-két szava hozzád.

Mazda MX-5 azoknak, akik nem szeretik az MX-5-öt

Biztonságérzetet adó fix C-oszloppal, a bezártság érzetét adó kemény targatetővel, komfortot adó automata váltóval is vehetnek mostantól kis Mazda roadstert azok, akik alapvetően nem is szeretik a roadstereket.

F1: Hondára vált a Sauber?

Német sajtóértesülés szerint a Sauber-csapat 2018-ra a Honda erőforrásaira válthat.

Mobillal szoktatnak le a vezetés közbeni mobilozásról

A kezdő vezetők virtuális szemüveg segítségével tanulhatják meg, hogyan reagáljanak a balesetveszélyre, és egyúttal megtapasztalhatják a helytelen viselkedés drasztikus következményeit.

Csökkent a győri Audi teljesítménye

Csökkent az Audi Hungaria Motor Kft. teljesítménye 2016-ban, 2015-höz képest 95 882 motorral és 37 231 járművel kevesebbet gyártott a cég.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.