Átméretezhető platform, azaz SPA – így nevezte el a Volvo azt az új fejlesztésű padlólemezt, amelyre az XC90, valamint a hamarosan érkező S90 nagyautó is épül.

A leendő S60 családot még ki tudja szolgálni ez a moduláris platform, annál kisebb típusokat azonban már nem, így szükség volt egy új padlólemezre – ez a CMA, a kompakt moduláris architektúra.

Egyelőre semmi konkrétumot nem árul el új szerkezetéről a Volvo, csupán annyit, hogy kizárólag a tűzfal és az első tengelytáv közötti távolság a kötött, minden mást többé-kevésbé szabadon variálhatnak a tervezők. Számos modern technológiát átvesznek a nagyobb SPA platformtól, így a Drive-E motorokat is: három- és négyhengeres belső égésű turbómotorok, hagyományos és konnektoros hibridek alkotják majd a hajtásláncválasztékot.

A pletykák szerint az első új modell egy kompakt szabadidőjármű lesz, várhatóan XC40 néven. Az alábbi videóból azonban egészen érdekes dolgok derülnek ki: nemcsak az, hogy milyen tág határok között variálható a CMA platform, hanem az is, hogy a lehetséges karosszériavariációk között egy kupé és egy kabrió is megjelent.