Sivatagba megy a világ legjobb autóversenyzője

Loeb indul a Dakaron

Szerző: Horváth Zsolt levél küldés 
Dátum: 2015.09.29. 10.00

Sebastien Loeb rajthoz áll a 2016-os Dakar-ralin Peugeot-val. Bár kilenc vb-t nyert raliban, ebben az alakulatban tapasztalatlan. Despres, Sainz, Peterhansel a társai.

Rajthoz áll Sebastien Loeb a 2016 januárjában, Argentínában és Bolíviában zajló következő Dakar-ralin. A kilencszeres rali-világbajnok, illetve a Pikes Peak rekordot is tartó, jelenleg a WTCC-ben versenyző pilóta a Peugeot-val indul a sivatagi versenyen.

A francia versenyző felkészülésként elindul az október elejei Marokkó-ralin is.  Szüksége is lesz a gyakorlásra, hiszen az utóbbi időben csak zárt pályán és aszfalton versenyzett és csapattársai is bombaerősek.  Cyril Despres ötször nyerte meg motoron a Dakart, Carlos Sainz autóval nyerte meg a Dakart, Stephane Peterhansel összesen 11-szer győzött a sivatagi versenyen.

Persze Loeböt sem kell félteni, hiszen kiváló versenyző, a rali-világbajnokságon 46,2 százalékos rajt/győzelem százalékkal rendelkezik. Ahogy 78 WRC-s győzelménél ezúttal is Daniel Elena navigál majd a 41 éves versenyzőnek. A monacói navigátor szintén intenzív képzést kapott és kap a verseny előtt.

Loeb az említett versenyen kívül idén egyszer már tesztelte a Peugeot versenyautóját, amelyből Sainz kapja a legújabb 2016-os fejlesztésűt, Loeb az idei Dakaron már használt autóval indulhat.

Mint Loeb elmondta, rengeteg új dolgot kell megtanulnia, többek között, hogy nagyon vigyázzon a kocsira, hiszen több, mint két hétig tart a verseny, az úthibákat nem megkerülni kell, hanem keresztül mennie rajtuk, illetve korábban soha nem vezetett még dízel versenyautót sem.

Ha kíváncsi vagy a Peugeot terepszörnyére is, kattints és megismerheted!.

Kommentek

Megtalálod a Bentley-t ezen a 60 ezer megapixeles fotón?

A világ egyik legnagyobb fényképét készíttette el a Bentley. A technológia a NASA-tól származik, a téma pedig a világ egyik legdrágább felnőtt játszótere: Dubaj.

Váratlan magyar konkurenst kapott a McDonalds

Különleges töltőállomást mutatott be a MOL, Kelet-Közép-Európában elsőként a drive through szolgáltatást vezetnek be rajta.

Visszanyal a fagyi: jogsértés miatt hőbörög Kína

A kínai Chery Automobile Co. panaszt tett a helyi szabadalmi szervezeteknél: el akarják érni, hogy a Mercedes elektromos almárkája ne használhassa az EQ nevet.

Csalással vádolják a Fordot

Elégedetlen ügyfelek csoportos pert indítottak a Ford ellen, mert legizmosabb autójuk pont arra nem alkalmas, amire hirdették.

F1: Jövőre eltüntetik a cápauszonyokat

A Forma-1 állandó versenyigazgatója szerint a Nemzetközi Automobil Szövetség 2018-ra betilthatja az idén visszatért légterelőket. Charlie Whiting a Verstappen-szabályról is beszélt.

Benzinpárán megél az új Suzuki Swift

Nem lesz dízelmotor az új Swiftben, de annyival könnyebb elődjénél, hogy tényleg nagyon keveset fogyaszt. A francia Alpok lábánál vezettük az ötödik generációs Suzuki Swiftet.

Mesterséges nappali fénnyel segítenék a kamionsofőröket

A Daimler azon töri magát, hogyan tudna a természetes fényhez hasonló világítást teremteni a kamionokban. Szerintük a fényszegény fülkék rossz hatással vannak a sofőrök teljesítményére.

Legendás Ford Escort cserélt gazdát 72 millió forintért

A Ford Escort Mk I raliváltozatából nem sok maradt meg gyári állapotban, ezért ritka kincs a gyűjtők körében. Néhány napja cserélt gazdát az egyik patika állapotú példány.

Paddockforradalom a Forma-1-ben

Folytatódik a Forma-1 megújítása, az új tulajdonos, a Liberty Media döntése alapján az idei évtől korlátozott számban a paddockba szóló belépőket is piacra dobnak.

F1: Csak a fejeket figyeljük!

Holnap az Ausztrál Nagydíj szabadedzéseivel megkezdődik a 2017-es Forma-1-es szezon. Mutatjuk a versenyzők idei sisakjait, hogy tudjuk, mikor kit látunk a pályán.

Fény derült a nyírségi permetező vonat titkára

Az összeesküvés hívők azonnal Chemtrail-t kiáltanak, ezért megkérdeztük a MÁV-t, mi is folyik ebből a vonatból.

Forma-1-es kvíz profiknak és tanulékony kezdőknek

Kened-vágod az F1-es pilóták fontos és érdekes statisztikáit? Ha igen, ha nem, itt egy kérdezz-felelek, amiből a lexikon-agyú rajongók is tanulhatnak. Tedd próbára magad!

F1: A Mercit “biztosan érdekli” Vettel

A Red Bull-fejes Helmut Marko kezdi a kavarást, azt mondja, a Mercedest egyértelműen érdekli a ferraris Sebastian Vettel 2018-as szerződtetése.

Adnál ennyi pénzt egy Bentley-másolatért?

A Bentley Continental GT-replika Ford Mustang-alapra épült, a kivitelezéssel nincs is nagy gond, de azért látszik, hogy ez csak másolat. Kérdés, hogy megér-e ennyi pénzt.

Keménytetőt kapott a Mazda MX-5

A klasszikus kanavász és a furmányos eltűnő targa után itt a harmadik tetővariáció. Sajnos nem veheti meg bárki.

F1: Rajthoz állhat Wehrlein Melbourne-ben

Rajthoz állhat a melbourne-i Forma-1-es idénynyitón Pascal Wehrlein, a Sauber német pilótája, miután az orvosok megadták neki az engedélyt.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.