Kifejezetten télállóra fejlesztette vadonatúj padlólemezre épülő új modelljét a Lada: a Vesta ajtózárjai állítólag fagyásbiztosak, az ablakkeretek kialakítása megakadályozza, hogy a tetőről behulljon a hó az utastérbe, a kapcsolók és kezelőszervek pedig kesztyűben is jól működtethetők.

Mindez elsősorban a hazai, orosz piacon bír jelentőséggel, ahol novembertől forgalmazzák a Renault-Nissan Szövetség támogatásával kifejlesztett modellt.

A Vesta 4410 mm hosszú, szélessége 1764 mm, magassága 1497 mm, míg a tengelytáv 2635 mm. A csomagokat egy osztva bővíthető, 480 literes csomagtér várja.

Az autó kezdetben egyetlen motorral: a 106 lóerős, 16 szelepes egyhatossal kapható, ehhez ötfokozatú kézi sebességváltó társul. Később ugyanehhez a motorhoz automata váltót is kínálnak, szintén ötfokozatút, illetve ugyanerre a blokkra nyolcszelepes hengerfejet is szerelnek majd, így kapva meg a 87 lóerős alapmotort. A csúcsmotor szintén 1,6 literes lesz, és a Nissantól jön : a 114 lóerős erőforráshoz ötfokozatú kéziváltó kapcsolódik.

A Vesta mindössze egy év alatt jutott el az előtanulmány bemutatásától a gyártás beindításáig; ez új világrekord, állította a gyár.

Hőszigetelő ablaküvegek, deréktámaszos, magasságában állítható vezetőülés, négy irányban szabályozható kormány – ilyesmi tételekkel találkozhatunk az autó szériafelszereltségi listáján. A gyári fotókon ülésfűtést, klímaberendezést, kormányról vezérelhető multimédiás-navigációs rendszert azonosíthatunk.

A Vesta belpiacos forgalmazása 2015. november 25-én veszi kezdetét, az előzetes információk szerint 495-600 ezer rubelért, azaz 2,13 –

2,58 millió forintért adják majd az autót.