Forintosították az autóhiteleket

Szerző: Vezess.hu levél küldés  MTI levél küldés 
Dátum: 2015.09.22. 10.50

Az Országgyűlés kedden döntött a devizában felvett autóhitelek forintosításáról, amit az augusztus 19-i árfolyamon hajtanak végre.

A képviselők 115 igen szavazattal, 2 nem ellenében és 61 tartózkodás mellett fogadták el a fogyasztói devizahitelek forintosításáról szóló javaslatot.
A parlament döntése egy tipikus svájci frankos hiteles esetén svájci frankonként 31 forint tehercsökkenést jelent. A forintosítás mellett a pénzügyi intézményeknek el kell engedniük követeléseik azon részét, amennyivel a piaci árfolyam meghaladja a devizaalapú jelzáloghitelek forintosításánál alkalmazott árfolyamot, így az érintett hitelesek a jelzáloghitelesekkel azonos helyzetbe kerülnek.
A kabinet szerint a forintosítás azért vált elkerülhetetlenné, mert a gépjárműhitelek állománya 2014 végére 26 százalékra emelkedett. A pénzügyi intézményeknek legkésőbb december 15-ig kell postára adniuk a szerződések módosítására vonatkozó ajánlatukat. A pénzintézeteknek kötelező ajánlatot tenniük a forintosításra, az ügyfeleknek azonban önkéntes lesz az átváltás, az ajánlat kézbesítésétől számított 30 napon belül ugyanis kérhetik a forintosítás mellőzését.

Kommentek

  • Vérmacy

    A már lezárt hitelekre is vonatkozik?

Nem a fáradtság okozhatta a magyar buszbalesetet

Magyar sofőrök vezették azt az autóbuszt, mely neki hajtott egy felüljàró tartóoszlopànak Olaszorszàgban.

Megszületett a Forma-1-es sztárbébi

Világra jött a Red Bull-csapatfőnök Christian Horner és az egykori Spice Girls-tag Geri Halliwell közös gyermeke.

F1: Így csapat Hülkenberg a Renault-val

Nico Hülkenberg a Force Indiát elhagyva 2017-től a Renault első számú pilótájaként folytatja F1-es pályafutását. Az új autóra még egy hónapot várnia kell, de a tavalyi modellel már ment pár kört. Panorámavideó.

Transitokkal küzd London levegőjéért a Ford

A Ford szerint nagyban csökkentené a városban, csúcsidőben futkorászó furgonok villanyosítása a levegő minőségének javulását.

Hiánypótoló oktatóvideó: hogyan töltsük fel az Alfa 4C-t ablakmosóval

Három elemből álló tölcsér és csavarhúzó is szükségeltetik ahhoz, hogy ablakmosóval töltsük fel a gyönyörű Alfa Romeo 4C-t.

F1: 2020-tól annyi Silverstone-nak?

A silverstone-i pályát tulajdonló BRDC cáfolta, hogy 2019-ben utolsó alkalommal rendeznék meg a Brit Nagydíjat.

Könnyfakasztóan csodálatos, V12-es motorpornó egy Toyota orrából

Ritkán látni ilyen formában a Toyota csodálatos V12-es motorját, pedig a hangja mellett a látvány is szívet melengető.

Szállítórobotokkal kacérkodik a Mercedes-Benz

Mit keresnek a robotok egy Sprinter rakterében? Hány szállítórobotot képes elnyelni egy furgon? Mindkét kérdést megválaszoljuk!

Így néz ki egy csoportos autómentés Oroszországban

Az oroszok senkit nem hagynak az út szélén, ha kell kézi erővel húzzák ki a bajba jutott autóst.

Ilyen az, amikor nem múlik el nyomtalanul a gyerekkor

Gigantikusra nőtt, V8-assal hajtott játékszerrel ment vásárolni ez az amerikai bácsi

Luxusautó gyűjteménnyel együtt eladó ez a hatalmas villa

Hatalmas luxusvilla 250 millió dollárért keres új gazdát, benne medence és mozi mellett pazar autógyűjtemény is található.

Vin Diesel máris lebuktatta a brutális Dodge-ot?

A pokolian erős Dodge Challenger csak áprilisban mutatkozik be hivatalosan, de a Halálos Iramban filmek forgatásán már előfordulhatnak álcázatlan példányok.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.