Ingyenjogsit kap hatezer magyar sofőr

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2015.09.19. 14.19

Ötmilliárd forintból csaknem hatezer ember gépjárművezető-képzését finanszírozza a kormány – közölte Varga Mihály.

Mintegy ötmilliárd forintos európai uniós és hazai forrásból csaknem hatezer ember gépjárművezető-képzését finanszírozza a kormány – jelentette be a nemzetgazdasági miniszter szombaton az ötvenéves Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) jubileumi konferenciáján Balatonvilágoson.

Varga Mihály közölte, hogy a mintegy hatezer leendő gépjárművezető részére a C, a C+E vagy a D kategóriájú jogosítvány, valamint az ehhez kapcsolódó alapképzés megszerzésének költségeit fedezik. Hozzátette, a program jól illeszkedik a kormány gazdaságpolitikájához, amellyel azt szeretnék elérni, hogy a gazdasági növekedés támogatása révén minél többen juthassanak biztos megélhetést jelentő munkához Magyarországon.

Már több, mint 20 ezren jelentkeztek az ingyenes képzésre.

Magyarországon ma 11 700 közúti fuvarozási vállalkozás működik mintegy 62 720 járművet üzemeltetve. A személyszállító vállalkozások száma meghaladja az 1500-at, és mintegy 15 ezer busz van forgalomban.

Kommentek

  • kovachtamas

    Örömhír…..azt ne firtassuk, hogy miért kerül ez egy főre cca. 800.000 forintba, ami a piaci ár legalább duplája.

  • DTF

    :) kar h az ezt nem vizsgalhatja hiva megy el a penz. Sztem magyaroszag bennevan a top3 eus penzeket elherdalo oszaglistan…
    Legalabb lesznek jobb vezetok 800eft/fobol

  • Misi36

    Én úgy tudom másfél évig ezután el kell menni soförnek.Akkor mitől van ingyen.Majd levonogatlyák szépen.

  • Vérmacy

    El kell menni sofőrnek? Ezt hol olvastad? En jelentkeztem es nem volt szo semmiféle kotelezettsegrol. Egyébként ha B oktatónak szeretnel menni akkor is kell a C (sztem butaság) es igy egy Cvel meg teherautoznom se kell, hogy hasznat vegyem…

  • tdr

    Itthon mindent jól számolnak(2x3x áron)….kivétel a fizukat..Tegyük hozzá,ha megtehetnénk mi ugyan ezt csinálnánk..
    És értelemszerűen itt is megy majd a szelektálás..(csókosok,és az is hogy ki mennyi idős…)

  • cuebler

    két rövid gondolat a témához (nem linkelgetek, aki nem hiszi el, úgyis utánagugliz):
    1. wáberer györgy urat, a legnagyobb magyar fuvarozócég tulajdonos-vezetőjét nevezték ki valamiféle miniszteri biztossá a közúti fuvarozás fejlesztése érdekében
    2. a waberer’s international zrt folyamatosan keres tehergépjárművezetőket, a cégnél az ismerősi körömben tapasztaltak alapján magas a fluktuáció.
    a konklúziókat mindenki vonja le vérmérsékletének, pártállásának és egyéb nézeteinek megfelelően…

  • tdr

    Misi36.!Semmi sincs ingyen..;-)Mondjuk arra kivi lennék,hogy mennyit vonnak le,havi lebontásban…(mert valszeg nem annyit amibe valóban került..)De amúgy meg,mindenhol minden téren így csinálják..Amúgy meg a munka adókat sem értem.Nincs melós(és most ne vegyük azt,hogy nem szeretnek dolgozni..)de ha támogatnák a képzésüket,talán többen tudnának dolgozni..100+eFt tanfolyamot a többség nem v nehezen tud kp ban kifizetni..

F1: Nem mondják el az igazat Scumacherről?

A hétszeres világbajnok Forma-1-es legenda volt menedzsere szerint a család tartozna azzal a szurkolóknak, hogy elárulják, milyen állapotban is van Michael Schumacher.

F1: Lassan kiszorítják Bernie Ecclestone-t

A Nemzetközi Automobil Szövetség is rábólintott a Forma-1 eladására, az amerikai Liberty Media egy újabb lépéssel közelebb került a teljhatalomhoz.

Elsírta magát a szerelő, amikor ezt meglátta

Vajon mire gondolt emberünk, amikor fa fékbetéteket drótozott a féktárcsához? A többiről nem is beszélve.

F1: A Mercedes fizette Massa visszatérését

A Mercedes főnöke elismerte, hogy komolyabb összeggel kompenzálták a Williams-csapatot Valtteri Bottas átigazolásáért.

A pillanat, amikor a “Szikla” is könnyezett

Dwayne “The Rock” Johnson olyan ajándékot adott egy háborús hősnek, amire nem számított.

80 verda alatt a Föld körül

Mindig is érdekelt, hogy milyen autókat gyártanak a világ túlsó felén, de nem volt hol utánanézned? Az internet korában ez nem kifogás, de mi most segítünk.

Mindenki részeg volt ebben a balesetben

Szépen fogy a szesz a bulinegyedben, de attól a KRESZ-t még be kéne tartani. Autósnak, gyalogosnak egyaránt.

Ilyen motorok lesznek a Kia csúcsszedánjában

Véglegesítette a Stinger kupélimuzin motorpalettáját a Kia. Hibrid nem lesz egyelőre.

F1: Ilyen lehet a narancsszínű McLaren

Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy Ron Dennis eltávolítása után a McLaren régi-új színt ad az autójának, visszatér a narancs. Egy grafikus már meg is álmodta, milyen lehet Alonso új autója.

Új alvázas Suzuki jön!

A Suzuki illetékesei megerősítették, hogy a Jimny utódja is létravázra épül majd. Egyéb konkrétum nincs.

Minden, amit az új Toyota Yarisról tudni lehet

Márciusban frissítőkúrát vesz a Yaris. Kistestvérének megjelenését ölti majd magára.

F1: Helyet találtak a Red Bull-ifjoncnak

Bár Forma-1-es lehetőséget nem kapott a Red Bulltól, versenyülést azért szeretek a GP2 tavalyi bajnokának, Pierre Gaslynak 2017-re. Japánban folytatja.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.