Ezen a hétvégén is megbénul Budapest közlekedése

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2015.09.18. 08.45

A hétvégén több rendezvényt tartanak Budapesten, számtalan lezárásra kell készülni.

Az Autómentes Hétvége, a Nemzeti Vágta és az Energia Futam miatt szeptember 18-án, pénteken 18 órától, hétfőn 4:30-ig lezárják az Andrássy út Bajcsy-Zsilinszky út és Bajza utca közötti szakaszát. Az Oktogonon a Teréz körút közúti forgalmát, valamint a 4-es és 6-os villamosok közlekedését nem korlátozzák, továbbá az Andrássy utat keresztező utak közül a közösségi közlekedési járművek által érintett Andrássy út – Nagymező utca és az Andrássy út – Izabella utca csomópontokban rendőri biztosítás mellett a trolibuszokat átengedik, azonban az Andrássy útra becsatlakozó utcák a forgalomkorlátozás idején zsákutcák lesznek, a járműveknek nem lesz lehetőségük kihajtani az Andrássy útra.

Szeptember 18-án, pénteken 18 órától hétfőn 4:30-ig lezárják az Andrássy út Bajza utca és Hősök tere közötti szakaszát, valamint a Hősök terét. A lezárás során a Hősök terére, az Andrássy út Bajza utca és Dózsa György út közötti szakaszára, az Állatkerti körút Gundel Károly út és Hősök tere közötti szakaszára, valamit a Kós Károly sétányra gépjárművel nem lehet behajtani.
Szeptember 19-én, szombaton 8 órától 20 óráig, valamint szeptember 20-án, vasárnap 8 órától a Dózsa György út Podmaniczky utca és Városligeti fasor közötti szakaszát is lezárják. Az említett területre becsatlakozó további utcák a forgalomkorlátozás idejére zsákutcák lesznek, a járműveknek nem lesz lehetőségük kihajtani a lezárt területre.
Szeptember 18-án, pénteken 22 órától szombaton 6:45-ig, valamint szombaton 22 órától vasárnap 6:45-ig lezárják a Lánchidat filmforgatás miatt. Ez idő alatt a hídon nem lehet közlekedni, helyette a BKK az Erzsébet híd, vagy a Margit híd igénybevételét ajánlja.

Kommentek

A csapatok nem kérnek F1-es tulajdonrészt

Úgy tűnik, a nem sikerült pénzt kihúzni a csapatok zsebéből, a Forma-1 új tulajdonosa, a Liberty Media nem tudta bevonni őket a tulajdonosi körbe.

Családi mindenest, de milyet?

Használtautó-vásárlásban segít szakértőnk, aki egy levélváltással is irányt mutathat az igényeinknek megfelelő kivitel megtalálásához.

Ez a kézműves módszer új fejezetet nyit a hengerfej felújításban

Precíz megoldás helyett ösztönből tolja emberünk. Az eredmény kétséges, de legalább az eljárás látványos.

F1: Jövőre Vettel, Alonso is mehet a Mercedeshez

A Mercedes csapatfőnöke nem titkolja, hogy az idén nagyon figyelik majd a pilótapiacot, lecsaphatnak valamelyik nagyágyúra is, ha Valtteri Bottas nem hozza Nico Rosberg szintjét.

Top 10: a magyarok kedvenc használt autói

Úgy fest, hogy a közlekedési alapszükségletek kielégítésére szolgáló modellek mellett sok honfitársunk álmait valósítja meg használtautó-behozatallal. Közöljük a tíz legnagyobb darabszámban behozott használt autót.

Fából faragott futóművel támasztották fel a sánta terepjárót

Aki terepjárásra adja a fejét, annak leleményesnek kell lennie. Az erdő mélyén, a vadonban nincs szerviz, csak a merész ötletek segíthetnek ha nagy a baj.

Megvan az év első, szájtátós kamiontuningja!

Egy magyar csapat úgy alakította át egy Scania utasterét, hogy arra talán még külföldön is csorgatni fogják a nyálukat a kamionsofőrök.

F1: Nem mondják el az igazat Schumacherről?

A hétszeres világbajnok Forma-1-es legenda volt menedzsere szerint a család tartozna azzal a szurkolóknak, hogy elárulják, milyen állapotban is van Michael Schumacher.

Betegségnevű elektromos szupersportkocsi, de honnan?!

A Dendrobium nem valami alattomos gombás fertőzés, hanem egy futurisztikus külsejű sportkocsi, amely egyrészt elektromos, másrészt hamarosan gyártani fogják, harmadrész szingapúri.

F1: Lassan kiszorítják Bernie Ecclestone-t

A Nemzetközi Automobil Szövetség is rábólintott a Forma-1 eladására, az amerikai Liberty Media egy újabb lépéssel közelebb került a teljhatalomhoz.

Elsírta magát a szerelő, amikor ezt meglátta

Vajon mire gondolt emberünk, amikor fa fékbetéteket drótozott a féktárcsához? A többiről nem is beszélve.

Életükkel játszanak a marosvásárhelyi autósok

Életveszélyes játékot űzött több autós és motoros a Maros jegén.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.