Egy percen múlt hatvan gyerek élete

Vonat gázolta el a buszukat

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2015.09.17. 09.45

Gyorsan, és főleg jól döntött az a német buszsofőr, aki leparancsolta síneken ragadt járművéről az utasokat – egy iskolai kiránduló csoportot.

Útlezárás miatt elterelték, és a vezető számára ismeretlen útvonalon a síneken ragadt egy iskolásokat szállító busz Észak-Németországban. A leereszkedő sorompó karjai közé beszorult jármű sofőrje – egy 23 éves nő – először megpróbálta felhívni a vasutat, hogy állítsák meg a forgalmat a pályán, ám amikor ez nem sikerült, leparancsolta a gyerekeket a buszról.

Jól tette: a nagy sebességgel érkező vonat miszlikbe tépte ugyan a buszt, és a mozdony is megrongálódott, viszont legalább senki nem halt meg, és ez a fontos. A vonat egyik utasa könnyebben megsérült.

Nem tudni, hogy a buszsofőr hibája miatt ragadtak-e a síneken, a híradás nem szólt arról, hogy eljárást indítottak volna ellene.

Kommentek

  • soma

    A sorompó lámpája már a lecsukódás előtt 10 másodperccel piros. Nem megy rá akkor, és nem kerül közé!

  • soma

    És ha mégis, akkor áttöröm a sorompót 60 gyerekkel a hátam mögött!!

  • epijani

    ” miszlikbe tépte ugyan a buszt” Milyen miszlikbe??? A busz végét vitte el a vonat!!!!

Használt autó: gyógyítás 6000 forintból

Összesen 6000 forintba került, hogy használt autónk tisztesen működő motorja hirtelen megtáltosodjon. A megoldást sokan ismerhetik, a többiek fontolják meg a mi esetünket.

Megbuktatták a Forma-1 urát, távozik Bernie Ecclestone

A Forma-1 új tulajdonosa, a Liberty Media elmozdította pozíciójából az F1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t, ezt maga az angol üzletember jelentette be hétfő este.

F1: Vettel már úgy beszél, mint Räikkönen

Sebastian Vettel hamar kiesett a Bajnokok Tornája egyéni versenyében még szombaton.

Fejét vették egy Ladának a somogyi tolvajok

A Patalom külterületén lebukott fatolvajok hatósági jelzés nélküli Ladájától kicsordul a könny az ember szeméből, írja a sonline.hu, és nagyon igazuk van.

F1: Verstappen nem akar a legfiatalabb bajnok lenni

Max Verstappent nem különösebben érdekli, hogy akár ő is lehet az F1 történetének legfiatalabb bajnoka, ez a rekord nem motiválja.

Koros buszokkal szállítanák az utasokat Szeged környékén

Akár 16 éves buszokat is bérelne a DAKK alvállalkozója, mely főleg Szeged környékén tevékenykedik.

Télen igazán jó a habos kefélés

Télen is fontos az autómosás, sőt talán még fontosabb, mint a nyári hónapokban. De vajon milyen eredményt érhetünk el az egyszerű önkiszolgáló autómosóban szorgoskodva? Sima gőzborotva a habkefe ellen!

Töröljék el a kék zászlókat az F1-ben!

A felügyelőként dolgozó expilóta, Derek Warwick szerint egy az egyben el kellene törölni a kék zászlókat a Forma-1-ben.

Ki nem találnád, mivel jár mától Schwarzenegger

Egy osztrák autóipari vállalkozás megépítette azt az autót, ami egyszerre felel meg a bennünk élő ösztönlénynek, és környezettudatos öko-egónknak. Arnold kapott is belőle egy példányt.

F1: Rosberg ijesztő hobbit választott

A Forma-1-ből tavaly év végén világbajnokként visszavonult Nico Rosberg örül, hogy végre szabadon síelhet. Nem tanult Michael Schumacher esetéből?

Már szupersportkocsikat is érint a légzsákbotrány

Ferrarikat és McLareneket is találunk a hibás Takata légzsákok miatt indított visszahívás-sorozat legújabb ütemében.

F1: Körmenetekkel riogat a Pirelli

A Pirelli motorsportfőnöke nem biztos abban, hogy az új szabályok feldobják majd a Forma-1-es versenyzést.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.