Újságírók előtt esett össze a BMW vezére

Két végén égette a gyertyát

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2015.09.15. 14.00

Nem várt közjáték zavarta meg a BMW sajtótájékoztatóját a Frankfurti Autószalonon: a márka első számú embere, Harald Krüger kis híján elájult a pulpituson.

Újságírók százai előtt lett rosszul, és esett össze Harald Krüger, a BMW csoport elnök-vezérigazgatója. A 49 éves szakember éppen a Frankurti Autószalonon szervezett sajtótájékoztatón beszélt a közönségnek, amikor megszédült.

Az első sorokban álló újságírók rémülten látták, hogy Krüger, aki 1992 óta dolgozik a BMW-nél, a fejéhez kap, és hátraesik. A cégvezető végül saját lábán távozott a helyszínről, bár kétoldalról egy-egy kollégája támogatta.

A BMW szóvivője nem sokkal később közleményt adott ki, amelyben múló szédülésként jellemezték a történteket. Hozzátették, az igazgató állapota stabil, az orvosok szerint gyorsan felépül.

Közvetlen munkatársai elmondták: a sajtókonferenciát megelőzően főnökük rosszullétre panaszkodott. Egyelőre nem tudni, lehet-e köze a történteknek ahhoz, hogy Harald Krüger a napokban tért vissza külföldi nyaralásából.

Ez lett volna Harald Krüger első nyilvános megjelenése azóta, hogy idén májusban átvette a kormányrudat a korábbi elnök-vezérigazgató Norbert Reithofertől.


Harald Krüger 1992-ben csatlakozott a BMW-hez, sokáig a cég gyártási stratégiáért, gyártásszervezésért felelős igazgatója volt, ezzel párhuzamosan HR-vezetői és motorgyár-igazgatói posztokat is betöltött. 2008 és 2012 között egyidejűleg volt a cégcsoport HR-igazgatója, valamint ipari kapcsolatokért felelős igazgatója. 2012 és 2013 között a Rolls-Royce elnök-ügyvezetője, jelenleg a BMW gyártásért felelős igazgatója, valamint 2015. május 13. óta a BMW csoport igazgatótanácsának tagja és elnöke.

Krüger úr éves fizetése a különböző juttatásokkal együtt 4,47 millió euró (közel 1,4 milliárd Ft) volt 2014-ben; idén új kinevezésével vélhetően jóval magasabb összeget vihet haza.

Kommentek

  • szaboata

    Hejhaj,mindig az a nagy hajtás,aztán nem is tudja élvezni azt a kis aprópénzt,amiért ilyen árat fizet.Lazítani,…

  • emiliohun

    Ja ja kemény ennyi zsetonért én biztos nem idegeskednénk bármekkora a nyomás.

  • Vérmacy

    Meglátta a szomszéd standon az új Alfát és összeesett…
    Viccet félretéve remélem, egészségkárosodás nélkül megússza és hátralévő idejét boldogságban a családjával tudja tölteni!
    Aprópénz? Neg lehet próbálni egy életen át küzdeni odajutni és ott maradni…

Új csúcsmodellt kap a koreai terepspecialista

Jövő csütörtökön mutatkozik be a SsangYong eddigi legnagyobb szabadidőjárműve. Egyelőre még neve sincs az autónak.

Jogtalanul büntették autósok ezreit Budapesten?

Tarlós István szerint jogtalanul bírságoltak meg rengeteg autóst Budapesten. A főpolgármester arra buzdít, hogy ne fizessenek az autósok.

Kabrió, bátraknak

Ha már a Techart GTstreet R Cabriolet karosszériája láttán rossz érzéseid támadnak, várj, amíg megtudod, mire képes a dög.

Unod a dugót? Itt a megoldás

Te is kivagy attól, hogy órákig araszolsz reggelente, míg beérsz a munkába? Két megoldás van: válaszd a tömegközlekedést, vagy ugorj a kocsisor elejére. Mutatjuk, hogyan.

F1: Váratlan pilótacsere az Ausztrál Nagydíj előtt

Az Ausztrál Nagydíj szombati, harmadik szabadedzése előtt a Sauber-csapat versenyzőt cserélt, a még januárban megsérült Pascal Wehrleint kiszállították, az olasz Antonio Giovinazzi kap Forma-1-es bemutatkozási lehetőséget.

F1: Legyél Lewis Hamilton VIP-vendége! – videó

A háromszoros világbajnok videós idegenvezetést tart a Mercedes melbourne-i csapatpavilonjában a kávézótól a konyháig.

Videó: Így kap másfél másodpercet Alonso Räikkönentől

Melbourne-i belső kamerás kör a mezőny két veteránjától a McLaren és a Ferrari közti különbségről.

Magyar gyerekek rajzolták le a jövőt

Hetedik alkalommal hirdette meg a Toyota magyar gyerekek számára is a Toyota Dream Car rajzversenyt: a megmérettetés arra ösztönözte a gyerekeket, hogy rajzolják le, milyennek képzelik el egy szebb jövő autóit.

F1: Óriási aranyköpés a Ferrari-főnöktől – videó

A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene így írta le két szóban Sebastian Vettelt és Kimi Räikkönent.

F1: Letiltották a Haas légterelőjét

A Nemzetközi Automobil Szövetség az Ausztrál Nagydíj második szabadedzésére levetette a Haas-csapat autójáról a T szárnyat. Túl hajlékony volt.

A Fiat motoros Zsiguli legendája

Az idei első nagyszabású autós rendezvényen, az Autó Motor és Tuning Show-n rengeteg csemege akad a géprajongók számára. A széles és ültetett karosszériák, felhúzott motorok kavalkádján túl a veteránok csendes csarnoka is tartogat meglepetéseket.

F1: Újabb motort fejleszt a Honda

Bár az Ausztrál Nagydíj pénteki szabadedzésein a McLaren elfogadhatóan szerepelt, a Hondánál tudják, hogy a jelenlegi erőforrással nem tudnak messzire jutni. Újat fejlesztenek májusra.

Verstappen: A Red Bull “túl lassú”

Az Ausztrál Nagydíj első edzésnapja után nem lehetnek igazán elégedettek a Red Bullnál, messze a Ferrari és még messzebb a Mercedes csúcstempója.

Villamosnak indult, busz lett belőle

Ha megvalósul a közösségi közlekedésben az, ami most a mérnökök fejében van, akkor elképzelhető, hogy évek múlva nehezen tudunk majd különbséget tenni a buszok és a villamosok között.

F1: Vettelt nem izgatja a Mercedes

Sebastian Vettel azt mondja, a Mercedeshez való átszerződés egyáltalán nem téma számára. A vártnál gyengébb melbourne-i kezdés sem probléma.

“Feltámad a Zsiguli, 200 lóerővel tér vissza” – Ordas kamu, el ne hidd!

Muszáj írni egy olyan álhírről, ami futótűzként terjed a Facebookon, és egyre több magyar internetes oldal hiteles állításként veszi át, pedig hatalmas nagy kamu az egész.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.