Autójában maszturbált a benzinkúton egy nő

Segítséggel dolgozott

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2015.09.05. 06.00

Néha átok a fedélzeti kamera: egy brit kamionos készüléke olyasvalamit rögzített, amit jobb volna elfelejteni.

Az ember azért találta fel az ajtót, hogy azt becsukva kirekessze saját életteréből a külvilágot, vagy fordítva: a többieknek ne kelljen elviselnie őt. Ezt a leckét nem sikerült megtanulnia annak a brit nőnek, akinek Birmingham mellett, egy autópálya-pihenőnél támadtak erotikus gondolatai.

Habár kéznél volt egy férfi ismerőse (férje? barátja? bátyja?), a nő mégis úgy döntött, táskájában keres megoldást halaszthatatlan gerjedelmére. A szemtanú – egy egyébként pihenni vágyó kamionsofőr – elmondása szerint hősnőnk elővett egy vibrátort, és azzal vezette le a feszültséget, nyitott tolóajtó mellett.

Bár mindez a kamionos parkolóban történt, így gyermekek nem feltétlenül voltak szemtanúi a jelenetnek, maguk is túlzásnak érezhették a magamutogatást, mert az imént említett férfi úgy állt, hogy lehetőleg takarja a nőt, és időnként hátra-hátra sandított a válla felett.

Hogy így mi értelme van az exhibicionizmusnak, nem tudjuk, de inkább nem is szeretnénk tudni.

Kommentek

  • nyugg

    Hát így kikockázva mindenki azt állít amit akar…Ha azt tettétek volna fel,hogy lecsót főzött akkor azt kellett volna elhinnünk..Így meg ezt hisszük el..Hát elég szenzációhajhász cikk,0 bizonyítékkal..kb..ennyi…

  • kopasz0216

    A fedélzeti kamera mióta mozog? Szerintem mobillal készült…

  • rusty

    Mi ertelme van ijesfajta videonak? Semmit nem latni olyan mint ha a holdrol keszult videokat latnam!

  • kawaman666

    Kamu az egész semmi értelme
    legalább oda hivta volna a kamionost segiteni rajta

Változnak a sebességhatárok

Lassabban autózhatunk több fontos főúton és egy autópályán, utóbbin az állapota miatt. Az illetékesek folyamatosan változtatják a megengedett tempót – ha szükséges.

F1: Hamilton új tetkót varratott magára

Lewis Hamilton új tetoválással kezdte az évet.

Bottas: Szoros lesz Hamiltonnal!

A világbajnok Nico Rosberg helyére igazolt Valtteri Bottas úgy véli, szoros lesz a verseny közte és Lewis Hamilton között, de tudnak majd együttműködni. A finn pilóta első F1-es győzelmére hajt a Mercedesnél.

F1: Fontos vizsgán felelt meg a fejvédő

Az FIA a bevezetés előtt álló fejvédő rendszerrel is szimulálta Fernando Alonso hatalmas 2016-os bukását.

Hivatalos, Massa visszatér a Forma-1-be

Dőlnek a dominók: mostantól egyértelmű, hogy Valtteri Bottas a Mercedesnél folytatja, ugyanis a Williams-csapat hivatalosan is bejelentette, hogy szerződést kötöttek Felipe Massával 2017-re.

F1: Hivatalosan is megvan Rosberg utódja

A Williams hétfőn hivatalosan is bejelentette Felipe Massa visszatérését, ezzel az is végérvényesen eldőlt, hogy Valtteri Bottas lesz Lewis Hamilton új csapattársa.

Ime az új Citroën C3, ami nem csak feltűnő

Az utóbbi években nem volt ennél fontosabb típus a francia márkánál, az egyedi stílussal hódító C3-nak a városi kisautók népes mezőnyében kell helytállnia.

F1: Megmenekülhet a sereghajtó?

Pár napja maradt a csődbe jutott Manor-csapatnak a túlélésre, de úgy tudni, van már érdeklődő, megmenekülhet az alakulat.

Jön az elektromos Master

Nem lesz átlagon felüli a hatótávja, de azért megpróbálkozik vele a Renault az európai piacon.

F1: Rénszarvas húzta a világbajnokot

A kétszeres F1-világbajnok Mika Häkkinen a hétvégén megházasodott, a szertartás végén igen rendhagyó, de nagyon stílusos módon távozott a pár.

F1: A Ferrarival együtt jön az új McLaren

A McLaren-Honda is bejelentette 2017-es modelljének leleplezési időpontját, a Ferrarival egy napon mutatják majd be új autójukat. Régi-új szín kerülhet a járgányra?

F1: Hivatalos, hogy Wehrlein a Saubernél folytatja

A Sauber hivatalosan is bejelentette 2017-es felállását. Ahogyan arra hetek óta számítani lehetett, Pascal Wehrlein lesz Marcus Ericsson csapattársa.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.