Ötéves kislány mentette meg a családját

13 métert zuhantak a szakadékba

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2015.08.06. 06.00

Egy kanadai kislány mezítláb, sebesülten indult segítségért, miután édesanyja elaludt a volánnál. Tízhetes kisöccse is túlélte a balesetet.

“Fel sem fogja, micsoda hőstettet hajtott végre” – mondta Angela Shymanski, aki ötéves kislányának, Lexinek köszönheti az életét. “Csak örül, hogy végre otthon lehet a kutyáival.”


Jobb is így, mert amin Lexi keresztülment, nemhogy egy ötévesnek, de egy felnőttnek is maradandó traumát okozhatna. A kislány édesanyjával és tízhetes kisöccsével autózott a kanadai Alberta tartományban, amikor az anyuka elaludt a volán mögött, és autójuk az útról letérve egy 13 méteres szakadékba zuhant.
A kislánynak sikerült kicsatolnia a gyerekülés biztonsági övét (édesanyja szerint már ez önmagában a csodával határos, mert Lexi nehezen boldogult az ötpontos öv csatjával), kimászott a kocsiból, és ahogy volt, mezítláb, vérző sebekkel visszamászott az útra. 
Ott leintett egy autóst, aki lemászott a roncshoz, és kiemelte abból a tízhetes csecsemő hordozóját, majd egy másik arra járó autós (aki szerencsére pont egészségügyi dolgozó volt) segítségével az eszméletlen anyát is ellátták.
A korábban iskolai úszóedzőként dolgozó Angela Shymanski a júniusi baleset óta kerekes székben ül, eltört a gerince, és több belső szervét el kellett távolítani. Kisfián, Peteren koponyaműtétet kellett végrehajtani, de azóta jól van.

Kommentek

Mindenki részeg volt ebben a balesetben

Szépen fogy a szesz a bulinegyedben, de attól a KRESZ-t még be kéne tartani. Autósnak, gyalogosnak egyaránt.

F1: Ilyen lehet a narancsszínű McLaren

Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy Ron Dennis eltávolítása után a McLaren régi-új színt ad az autójának, visszatér a narancs. Egy grafikus már meg is álmodta, milyen lehet Alonso új autója.

Minden, amit az új Toyota Yarisról tudni lehet

Márciusban frissítőkúrát vesz a Yaris. Kistestvérének megjelenését ölti majd magára.

F1: Helyet találtak a Red Bull-ifjoncnak

Bár Forma-1-es lehetőséget nem kapott a Red Bulltól, versenyülést azért szeretek a GP2 tavalyi bajnokának, Pierre Gaslynak 2017-re. Japánban folytatja.

Őrületes középmotoros Golf eladó, amcsi V6-ossal

Ha éppen van felesleges 1,7 milliód valami őrültségre, akkor ne keress tovább, megtaláltad. Persze a szállítás nem lesz egyszerű, és az NKH-nak is lesz egy-két szava hozzád.

Mazda MX-5 azoknak, akik nem szeretik az MX-5-öt

Biztonságérzetet adó fix C-oszloppal, a bezártság érzetét adó kemény targatetővel, komfortot adó automata váltóval is vehetnek mostantól kis Mazda roadstert azok, akik alapvetően nem is szeretik a roadstereket.

F1: Hondára vált a Sauber?

Német sajtóértesülés szerint a Sauber-csapat 2018-ra a Honda erőforrásaira válthat.

Mobillal szoktatnak le a vezetés közbeni mobilozásról

A kezdő vezetők virtuális szemüveg segítségével tanulhatják meg, hogyan reagáljanak a balesetveszélyre, és egyúttal megtapasztalhatják a helytelen viselkedés drasztikus következményeit.

Csökkent a győri Audi teljesítménye

Csökkent az Audi Hungaria Motor Kft. teljesítménye 2016-ban, 2015-höz képest 95 882 motorral és 37 231 járművel kevesebbet gyártott a cég.

F1: Alonso nem fél a szuperújonctól

A McLarennél idén bemutatkozik a GP2-t 2015-ben sosem látott fölénnyel megnyerő Stoffel Vandoorne. Fernando Alonso elismeri a képességeit, de nem tart az ifjonctól.

Csirkebuszként élednek újjá az amerikai iskolabuszok

Guatemalában számos amerikai iskolai busz kezd új életet. Az úgynevezett csirkebuszokon azonban résen kell lenniük a turistáknak.

Rábólintottak a Forma-1 megvételére

A Forma-1 kereskedelmi jogainak felvásárlására készülő amerikai Liberty Media részvényesei kedden jóváhagyták az üzletet.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.