Jóval erősebb lesz a Brabus Smart!

Smart Forfour Brabus kémfotó

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2015.07.27. 09.00

Várhatóan már szeptemberben bemutatkozik, és még idén forgalomba kerülhet a Smart Forfour sportváltozata, amely immár motorteljesítményében is lenyűgöző lesz.

Az eredeti Smart Brabus remek ötlet volt, kivéve persze, hogy a robotváltó kiherélte a sportosságát, ami egyébként 98 lóerővel és 140 Nm-rel egyébként is viszonylagos volt.

A gyártók elvileg tanultak az esetből, és ezúttal komolyabban veszik magukat. Vadonatúj motort ezúttal sem kap a paprikás autócska, a meglévőt tuningolják tovább. A 9 decis turbómotor teljesítményét a jelenlegi 90-ről legalább 110-re (de inkább még többre) emelhetik, ami még mindig nem sok, de az egytonnás menetkész tömeg mellett már egész fickóssá teheti a kisautót.

A lényeg persze nem is ez, hanem a kézi váltó, amivel régi vágya teljesült a smartozóknak, bár a hétfokozatú duplakuplungos egység is jobban passzol a dinamikus menetteljesítményekhez, mint a korábbi, bólogatós ötfokozatú darab.

A Renault által fejlesztett motor jelenleg nem kapható 90 lóerősnél erősebb kivitelben, ám ha a Brabus motor megépül, azt vélhetően a franciák kínálatában (Clio, Captur) is örömmel fogják fogadni.

Látványban eddig sem hagyott kívánni valót maga után a legsportosabb Smart, és ez így marad. Az optikai csomagot már márciusban láthattuk: módosított lökhárítók, átrajzolt légbeömlő, ikerkipufogó dobja fel a megjelenést, a túlméretes kerekek funkcionálisan is kívánatosak. A futómű feszesebbnek ígérkezik.

Kommentek

Üdvözöl a pokol

Rájöttem a titokra: minél hosszabb egy Mercedes neve, annál nagyobb a móka; és az új E 63 neve bizony piszok hosszú. Portugáliában teszteltük minden idők legerősebb E-osztályát.

Videón, ahogy egy kismama szétveri férje autóját

Megtudta, hogy megcsalta a férje, gyermeke apukája, erre nem gyöngén bepöccent a leendő anyuka.

F1: Ilyen, amikor Verstappen nagyon hülyén néz ki

A Red Bullnál Mikulás-napi rendezvény volt december 6-án, Max Verstappennek sikerült hülyét csinálnia magából.

F1: A pechvogel is jelentkezett a Mercinél – videó

A Forma-1 történetének egyik legmókásabb balesetét produkáló japán sereghajtó, Taki Inoue is bejelentkezett Nico Rosberg mercedeses üléséért.

F1: Ferrari-uralmat a Mercedesé helyett!

Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke szerint jobb lenne, ha a Ferrari, és nem a Mercedes lenne egyeduralkodó a Forma-1-ben.

Hamilton: Furcsa dolgok történtek a Mercedesnél

Lewis Hamilton nem áll le a célozgatásokkal, az angol szerint különös dolgok is történtek idén a Mercedesnél.

F1: Meglepetés volt a Francia Nagydíj feltámasztása

A Francia Nagydíj újjáélesztése még a Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t is meglepte egy kicsit, de úgy fest, a Paul Ricard pálya jó otthona lesz a versenynek.

Top 10: puncimágnesek használtan

Jobb lenne egy új Volvo XC90, de nem mindenkinek telik rá, a nőknek mégis imponálni kell valamivel. Szoknyavadász hatással bíró autókat kerestünk, kétmillióig.

F1: Verstappennek önkritika kell

1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve úgy véli, Max Verstappen kiemelkedően teljesített idén, de igazán jó Forma-1-es csak akkor lesz belőle, ha képes szembenézni a hibáival és fejlődni.

Tudod, hogy kell kereket cserélni? Dehogy tudod!

Ez a videó most lépésről-lépésre megmutatja a kerékcsere folyamatát. Hidd el, eddig mindent rosszul csináltál.

F1: Rosberg visszaszólt Laudának

Nico Rosberg nem érti, miért akadt ki annyira a Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda a visszavonulásán A világbajnok azt is elárulta, mennyit kivett belőle Lewis Hamilton megverése.

Megállás közben szippant fel áramot a svédek hibrid busza

Olyan dízel-elektromos buszt fejlesztett ki a svéd Scania, melynek akkumulátora a buszmegálló aszfaltjából feltölthető.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.