Forintosítják az autóhiteleket

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2015.07.23. 20.10

Forintosítja a kormány a gépjármű-devizahiteleket is – jelentette be Varga Mihály

Forintosítja a kormány a gépjármű-devizahiteleket is – jelentette be Varga Mihály az erdélyi Tusnádfürdőn idén 26. alkalommal megrendezett Bálványosi Nyári Szabadegyetemen tartott gazdasági fórumon.
A tárcavezető elmondta, a kabinet hamarosan dönt a gépjármű-devizahitelek forintosításáról, amely a terveik szerint a jelenleginél kedvezőbb feltételeket biztosít majd az érintetteknek.
A miniszter emlékeztetett rá, a devizában nyújtott gépjármű- és személyi hitelek állománya közel 300 milliárd forint, a szerződések száma pedig meghaladja a 200 ezret – áll a közleményben.

Kommentek

  • szaboata

    Ha ezeket is 309 forintos árfolyamon teszik,akkor számítsa ki mindenki,mennyit bukik adott esetben.

  • hova

    Akkor kellett volna neten oldalakat bújni, bankos ismerőst alaposan kikérdezni,bankszakmában jártas ügyvédet felkeresni a szerződés kötéskor,tüntetni, köpködni és mutogatni,- amikor felvetted a lóvét és vigyorogva beültél az új kordéba, kinyitottad a lakás/ház ajtaját! Akkor és nem mos! Örülhettek, hogy Orbán Viktor ennyit segít nektek, de nagyon!!

F1: Máris leírta az évet a Williams?

Claire Williams csapatfőnök szerint “nagy kihívást jelentő” szezon előtt áll a Williams az idén, ami ritkán szokott jót jelenteni.

F1: A Mercedes máris ledarált egy versenytávot

Az első 2017-es Forma-1-es teszt első délelőttjén a Mercedes több mint egy versenytávot lehúzott Valtteri Bottasszal, a leggyorsabb viszont a Ferrari volt. Gondban a McLaren és a Red Bull.

F1: Trumphoz hasonlították a McLarent, kiakadt a net

Az egyik Forma-1-gyel foglalkozó Twitter-csatornán Donald Trump amerikai elnökhöz hasonlították a McLarent.

Így spórol a gázolajjal a Škoda

Négy gázüzemű teherautót állított munkába a Škoda a Mladá Boleslav-i gyárában. Ily módon nemcsak a károsanyag-kibocsátás, de a gázolajra fordítandó összegek is csökkenhetnek.

F1: A jövő héten visszatérhet a sérült pilóta

Sajtóértesülések szerint az első barcelonai tesztet nyaksérülés miatt kihagyni kényszerülő Pascal Wehrlein a jövő héten már beülhet a Sauberbe.

F1: Máris elromlott a McLaren és a Red Bull

Alig kezdődött meg a Forma-1-es tesztelés, két nagycsapat máris komoly műszaki hibákba futott bele. A Red Bullt tréleren kellett a garázsba szállítani.

Már ezért is többet kell fizetniük az autósoknak

Az autósok 2016-ban átlagosan 78 000 forintért kötöttek teljes körű casco biztosítást, ami közel 9 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában mért szintet (71 600 Ft).

Magyar pilóta a ralikrossz-világbajnokságban

2017-ben állandó magyar versenyzővel startol a ralikrossz-világbajnokság.

Drága a magyar üzemanyag, ennyiért adják a szomszédok

Szétnéztünk, hogy a szomszédos országokban mennyibe kerül az üzemanyag, és a müzlibe vágtuk a kanalat.

Melyik a legszebb 2017-es Forma-1-es autó? Szavazz!

Új idény, radikálisan új Forma-1-es autók – de melyik csapat volt a legügyesebb, már ami az esztétikát illeti?

Jön az ingyenes magyar KRESZ-vizsga

A tervek szerint ingyenessé teszik a KRESZ-vizsgát a diákok számára.

F1: Ki vezeti először az új autókat?

Ma délelőtt Barcelonában megkezdődik a 2017-es Forma-1-es idény első hivatalos tesztje, 10 csapat küld pályára új autót. Itt a hét beosztása.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.