A távolból térítettek el egy autót hekkerek

A vezető tehetetlen volt

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2015.07.22. 11.00

Félelmetes kísérletet végzett egy technológiai magazin: bebizonyították, hogy a modern autók sebezhetőbbek, mint hittük.

Autók százezrei védtelenek a kiberbűnözőkkel szemben, állítja két amerikai hekker, Charlie Miller és Chris Valasek. Az ok: az egyre jobban elterjedő okostelefonos integráció.

A számítógépes szakemberek számítógépükről képesek voltak megállítani egy száguldó autó motorját, majd beleavatkoztak a kormányzásba, és működésképtelenné tették a fékberendezést. Az autó végül egy árokban kötött ki (nyitóképünkön.)

A két kiberbiztonsági szakember azt mondja, már évekkel ezelőtt figyelmeztették az autógyártókat a veszélyre, ám senki nem vette őket komolyan, ezért döntöttek a riasztó demonstráció mellett.

Az eltérítendő autót a Wired magazin beavatott technológiai szakújságírója vezette. A támadók először csak ártalmatlan csínyeket követtek el: teljesen felhangosították az audiorendszert, maximumra kapcsolták a klímát, ki-bekapcsolták az ablaktörlőket, és megjelenítették saját portréjukat a központ kijelzőn. Aztán elkezdődtek a komoly dolgok. A kutatók a távolból leállították a motort. “Jött mögöttem egy kamion, amikor elkezdtem lassulni. Hiába tapostam a gázt, egyáltalán nem gyorsultam” – mondta az újságíró.

A tapasztalatok szerint a Jeep termékei a legsebezhetőbbek (egy ilyen autót használtak a teszten is), de hasonló technológiákat alkalmazó gépkocsik százezrei bizonyulhatnak védtelennek.

A két hekker hamarosan megosztja a kódokat kollégáikkal, több szem többet lát alapon, addig is arra biztatják a fogyasztókat, hogy emeljék fel a szavukat a lustán reagáló autógyártók ellen. A Chrysler már ígéretet tett arra, hogy javít a UConnect kommunikációs rendszer védelmén, a gond azonban a többi gyártót is érintheti.

Forrás: Wired

Kommentek

  • demagóg

    Nemrégiben megjelent egy interjú egy magyar csúcshekkerrel, aki az autók sebezhetőségéről is beszélt.
    Komoly gond lesz ez, illetve már most az.
    Milyen jó nekünk itt a magyarországi félperiférián. Az átlagmagyarnak nem kell főjön a feje :)))

  • mtbe

    Ez a kockázat a mai számítógép és internet köré épített autókkal. Guruló számítógépek lettek, amit úgy látszik, meg lehet hekkelni. Csak egy kis idő kellett hozzá, mostanra jöttek rá a kockák, hogy miként is lehet feltörni.

  • vaLacky

    És akkor magyarázzák, hogy hú de jó lesz nekünk, ha jönnek majd az önvezető autók. Akkor aztán lesznek halálos balesetek, ha a vicces számítógépes fiúk azt csinálnak a forgalomban az autókkal amit akarnak. Minden ilyen autó potenciális gyilkos lesz.

  • vaLacky

    És igen, az átlagmagyarnak is főhet a feje, ha szembe jön egy ilyen számítógépes csoda a régi opeljával.

Negyed óra gyönyör Škoda-rajongóknak: videón a Karoq kompakt SUV

Tizenöt perces monstre filmmel örvendeztet a Škoda újdonsága, a még be sem mutatott Karoq. Popcorn, kóla és mehet!

Fényűző extrákkal jön leendő kedvenc Škodád

Három hét múlva debütál a Škoda Karoq, a gyár elkezdte az információk szellőztetését. Amit eddig mondtak, jól hangzik.

Itt zárják le Budapestet a hosszú hétvégén

Április 30-án és május 1-jén rendezik Budapesten a Nagy Futam versenyautós bemutatót több fővárosi fő közlekedési útvonal forgalmának korlátozásával.

Százéves plug-in hibriddel ünnepel a Mitsubishi

Legelső autójának modern újraértelmezésével köszönti magát az idén száz esztendős Mitsubishi.

F1: Hamiltonék nem kérnek a csapatutasításokból

A Mercedes versenyzői azt mondják, nem s szeretnének a csapatutasításokról és a pilótasorrendről beszélni, persze ha úgy alakul, engedelmeskedni kell.

Jeepre hajaz a Hyundai városi SUV-ja

Sejtelmes részletfotóval előlegezte meg a nyáron érkező Kona városi crossovert a Hyundai.

Filmbe illő balesetet videózott egy kamionos

Halálos iramban-i magaslatokat verdes az alábbi baleset, csak az a kár, hogy ez nem egy filmben történt.

A GM legjobb vicce: kabrió kisteher Corvette-motorral

A Totálisan Értelmetlen Autó, 300-as végsebességgel, platóval és nyitható keménytetővel. Nem tudom, mire, de nagyon jó!

Negyedmillió Toyotából folyik az olaj

Az Egyesült Államokban 228 ezer Toyota Tacoma pickupot hívnak vissza, mert szivárog  a differenciálművükből az olaj.

Mit ér a Lada, ha nem segíti nosztalgia?

Sokak szerint a Lada eddig fogadtatása a Kádár-kor iránt egyesekben élő nosztalgiából fakad. A Vesta azonban egy új korszak autója, amit olyan embereknek mutattunk meg, akiknek ez pont olyan modern kori autó, mint az összes többi.

Kipakol egy kamionsofőr, ezért hagyja ott a pályát

Egy férfi nemrég azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy elmondja miért hagyja abba a kamionvezetést. A hatóságok utaznak a teherautókra, az autósok pedig szidják a kamionsofőröket.

F1: Megmutatjuk Vettel kedvenc zenéit

Szokatlan playlisteket állítottak össze Sebastian Vettelel kapcsolatban, de a rádiós beszólásai alapján telitalálat a két lista.

F1: Torpedóval a fején indul az orosz pilóta

A hazai versenyére érdekes sisakfestést választott a Toro Rosso versenyzője, Danyiil Kvjat. A Vettel-balesettel viccel az orosz pilóta, torpedóval a fején versenyez majd.

Lengén öltözött hölgyek olasz autókra gerjednek

Az életet igenlő szenvedély, a nagy kanállal habzsolt élvezet minden valamire való olasz autóban megbújik, és az alábbi képek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a hölgyek tisztában vannak ezzel a ténnyel. Hiába, egy Ferrari V8-as hörgése többet mond ezer szerelmes szónál.

Ezért változott a lámpaprogram a Nagykörúton

A Budapest Közút szerint a nagykörúti lámpaprogram módosítása a közlekedők érdekében történik, aminek a tömegközlekedéssel és a közúti közlekedéssel közlekedők is kedvezményezettjei lehetnek.

F1: Megosztottak a pilóták az új fejvédőről

A héten eldőlt, hogy a glóriának nevezett fejvédő rendszer végleg süllyesztőbe kerül, helyette a pajzs névre keresztelt eszközzel kezdenek kísérletezni.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.