Új kamerákkal lesik a díjfizetést az utakon

Szerző: Vezess levél küldés  MTI levél küldés 
Dátum: 2015.07.07. 13.25

Kilenc fix telepítésű és hat mobil berendezéssel bővíti az útdíj-ellenőrzési rendszert a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.

A munkát 457 millió forintért az ARH Informatikai Zrt. végezheti el – az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. A hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzésre csak a nyertes tett ajánlatot.
A fixen telepítendő berendezésekből az M0-s autópályára kerül 4 darab, további 2-2 darab az M3-as és M7-es autópályákon és egy fix ellenőrző állomás a M1-es autópályán lesz majd.
Az útdíj-ellenőrzési rendszer kiépítését 2013 áprilisában – nemzetbiztonsági okokra hivatkozva – pályáztatás nélkül nyerte el az I-Cell Mobilsoft Zrt.-ből és az ARH Informatikai Zrt.-ből álló konzorcium. Tavaly júliusban ugyanez a két cég nyerte meg az Országos Rendőr-főkapitányság által, 365 darab fix telepítésű Komplex Közlekedési Ellenőrzési Pont tervezésére, gyártására, szállítására, telepítésére és üzembe helyezésére kiírt tendert. Ennek az ellenértéke 6 milliárd 298 millió forint volt.

Kommentek

  • szaboata

    ni-ni,megjelent az m9-es.furcsa,hogy éppen ezzel illusztrálják a cikket,ami nem is autópálya,és nem is vezet sehonnan sehova.Egy relikvia csupán,hogy volt egyszer egy rendszerváltó gondolata valamelyik kormánynak,de…

Ennyivel lesz gyorsabb az F1 jövőre

Valtteri Bottas, a Williams pilótája szerint a 2017-es autókkal kettő-öt másodperccel javulhatnak a köridők az idei szezonhoz képest. Max Verstappen nagyobb fizikai megterhelést vár.

Elektromos LiAZ-t tesztelnek Moszkvában

Bár Oroszország hatalmas gázkészleten csücsül, egyre több elektromos autóbusz prototípusa nő ki a földből. A legújabbhoz a Siemens szállított eszközöket.

F1: A Merci hibázott, amikor rászólt Hamiltonra

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke egy interjúban azt mondta, hogy rossz döntést hozott az alakulat, amikor a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon gyorsításra kérte Lewis Hamiltont.

F1: Alonso nem megy a Mercedeshez

Fernando Alonso felfedezője, menedzsere, “második apja”, Flavio Briatore azt állítja, hogy a spanyol biztosan nem megy a Mercedeshez 2017-re, tiszteletben tartják a mclarenes szerződést.

Leszavazhatják a Forma-1 megvásárlását?

A Forma-1 új tulajdonosaként emlegetett Liberty Media akár még ki is hátrálhat az üzletből, csak januárban szavaznak róla, hogy végigvigyék-e a felvásárlást.

F1: A McLarennek jövőre sem lesz főszponzora

A McLaren új főnöke, Zak Brown 2018-ra célozza az új névadó szponzor megszerzését. Nem lesz könnyű.

Így kell móresre tanítani a pofátlan porschést

Egy újabb közlekedő, akinek drágább az ideje, mint a többi autósé. Rutinosan előzte a sort, de most nem jött ki a lépés, mehetett vissza a startvonalra.

F1: Tízmilliárdos bukás az Osztrák Nagydíj

A Red Bull több tízmillió eurót veszített már a két évvel ezelőtt feltámasztott Osztrák Nagydíjon. Meddig nyelik le a veszteséget?

Üdvözöl a pokol

Rájöttem a titokra: minél hosszabb egy Mercedes neve, annál nagyobb a móka; és az új E 63 neve bizony piszok hosszú. Portugáliában teszteltük minden idők legerősebb E-osztályát.

Videón, ahogy egy kismama szétveri férje autóját

Megtudta, hogy megcsalta a férje, gyermeke apukája, erre nem gyöngén bepöccent a leendő anyuka.

F1: Ilyen, amikor Verstappen nagyon hülyén néz ki

A Red Bullnál Mikulás-napi rendezvény volt december 6-án, Max Verstappennek sikerült hülyét csinálnia magából.

F1: A pechvogel is jelentkezett a Mercinél – videó

A Forma-1 történetének egyik legmókásabb balesetét produkáló japán sereghajtó, Taki Inoue is bejelentkezett Nico Rosberg mercedeses üléséért.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.