Gyártani fogják az 500 lóerős hibrid Peugeot-t

Nem marad tanulmány

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2015.07.01. 14.00

Áprilisban még csak tanulmány volt, ám a jelek szerint gyártásba kerül a Peugeot szuperhibridje. Kínában mutatkozik be.

Bárcsak valóra válna, írtuk még áprilisban arról a Peugeot 308 tanulmányról, amelyet egy 270 lóerős benzinmotor és két darab, egyenként 115 lóerős villanymotor hajtott.

Így legyen mindig igazunk: a jelek szerint a Peugeot komolyan vette a dolgot, és már közúton teszteli a félelmetes, összkerékhajtású kompakt modellt, amely az előzetes adatok szerint 4,0 másodperc alatt gyorsul százra.

Az alább látható kémfotón forrásaink szerint már ennek az autónak a prototípusa látható; elárulják a megnövelt nyomtáv miatt szégyentelenül domborodó kerékívek.

Gyártani fogják az 500 lóerős hibrid Peugeot-t 1

Nem eszik persze olyan forrón a kását: egy ilyen kisszériás, extrém költséges autó esetében jóval tovább tarthat az igazolási eljárás, így két-három évbe is beletelhet, amíg utcára kerül a modell.

Kommentek

  • hova

    Kinában, ott van a helye.

8000 kilométer kevesebb mint 4 nap alatt

A Goodyear az új abroncsa bevezetését azzal ünnepeli, hogy próbára teszi a gumikat Rainer Zietlow világrekord kísérlete során. A pilóta és csapata azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a 8000 kilométeres, Dakartól Moszkváig tartó távot kevesebb mint 4 nap alatt teszi meg.

Jeep Yuntu: rejtélyes jövőkép

A közeljövő kínai Jeep modelleinek formai és technológiai koncepcióját vázolja az a hétszemélyes tanulmányautó, amelyről szinte semmit nem árultak el.

Dühös tulajdonosok perelik a Teslát

Csoportos keresetet adtak be a Tesla ellen a cég kaliforniai ügyfelei. Állításuk szerint életveszélyes kísérletbe kényszerítette  őket a cég az Autpilot szoftver idő előtti aktiválásával.

Nem tetszik a KRESZ-tábla? Beperelheted a kihelyezőjét

Jövőre jogi lehetőség nyílik az autósok, gyalogosok, vagy bárki számára, hogy levetethessék a nekik valamilyen okból nem tetsző KRESZ-táblákat.

Ésszerű szabadidőautó: Dacia Sandero Stepway

Jó árával, vállalható megjelenésével és élvezetes motorjával a Dacia Sandero Stepway valószínűleg a legolcsóbb szabadidőautó

80 km/h-val 80 km-t a Magyarországon gyártott lyukas gumival

Kipróbáltuk, milyen egy defektes autóval gurulgatni 80-nal az országúton, majd megnéztük a tatabányai gyárat, ahol az új csodagumi készül. És megtudtuk, mi a baj a másféle defekttűrő gumikkal.

Bődületes kasszasiker a Halálos iramban 8

A Halálos iramban 8. megint lekörözte a mezőnyt az észak-amerikai mozikban a hétvégén. Az autós akciófilm globális bevételei a csillagok közé repítik a filmet.

Közösen állnak ki a Visegrádi Négyek a protekcionizmussal szemben

Közös álláspontot fogadtak el a Unió piacán kialakult versenykorlátozó intézkedésekkel szemben a Visegrádi Négyek fuvarozó vállalkozásait tömörítő érdekképviseletek. 

F1: A McLarennek és a Williamsnek drukkol Hamilton

A háromszoros világbajnok Mercedes-pilóta, Lewis Hamilton reméli, hogy a két patinás brit csapat lehet még ellenfél számára a világbajnoki küzdelemben.

Kemény balesetet mesél el egy magyar kamionos, videóra vette az egészet

A magyar sofőr előtt kalapot emelünk, azonnal megállt és kiszállt segíteni. Az egészet rögzítette a fedélzeti kamera.

Egy kiscica miatt zárták le az ország legfontosabb útját

Elárvult kölyökmacska nyávogott egy nyolcsávos szupersztráda elválasztó sávján Abu-Dzabiban. A tűzoltóság nem teketóriázott, irdatlan torlódás árán megmentették az állatot.

Na így töltenek elektromos autót a kazincbarcikai lakótelepen

Örök kérdés a villanyautókkal kapcsolatban, hogy mi lesz a lakótelepen élőkkel, akik otthon szeretnének tölteni, és nincs a közelben töltőoszlop? Ma az egyetlen megoldás, amire gondolhatnak, az egy jó hosszú, ablakon kilógatott vezeték.

Ez a videó a bizonyíték, hogy Pesten sokan birkamód közlekednek

Krisztián nem bírta cérnával, de nem csodálkozunk, hiszen pár perc alatt több olyan helyzettel is találkozott Budapesten, ami balesettel is végződhetett volna, ha nem figyel.

Csillag született

A DB9 fénye alaposan megkopott. Az Aston Martin 2004 óta próbálta feléleszteni különböző átdolgozásokkal a modell egykori csillogását – sikertelenül. De most változik a helyzet! A vadonatúj DB11 megérkezett és úgy ragyog, mint még soha. Nem fogja vissza magát, motorja V12-es és biturbó.

Titkos magánéletéről beszélt Vettel

Privát életét is érintő interjút adott a Forma-1 négyszeres világbajnoka. Szóba került az otthona, félelme, bosszúsága, vágyai.

F1: Nem Brawn rúgatta ki Ecclestone-t

A Forma-1 sportszakmai irányítója, Ross Brawn cáfolta, hogy ő kérte volna Bernie Ecclestone eltávolítását ugyanakkor nem tagadja, hogy elég nehéz lett volna a közös munka.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.