Összkerekes hibrid hiper-Maserati

Maserati 975 Ernesto Concept

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2015.06.28. 09.00

Kivételes tömeg/teljesítmény aránya és lenyűgöző megjelenése akkor is magával ragadó, ha tudjuk: főiskolai szemináriumi munkaként nincs esélye a megvalósulásra.

A Pasadenában tanuló német Maurice Maschmeyer álmodta meg ezt a különösen áramvonalas koncepcióautót, amelyet a négy Maserati-fivér egyikéről, Ernestóról nevezett el.

A közeljövő szupersportautójának szánt 2019-es Maserati 975 Ernesto tanulmány extrém formavilága és az abból adódó, komoly leszorítóerő csak hab a tortán: a derék Maschmeyer (érdemes lehet ezt a nevet megjegyezni) ötmotoros hibrid hajtásláncot álmodott az autó alá.

Ennek központi eleme egy 325 lóerős, soros hathengeres benzinmotor, amelyet az orrban, messze hátratolva helyezett el. Ezen kívül mind a négy kereket egy-egy villanymotor is hajtja, elöl 140-140, hátul 185-185 lóerővel. A komplett rendszerteljesítmény 975 lóerő, pont annyi, ahány kilót az autó nyom (elméletileg, persze.)

Ezzel a 975 Ernesto megismétli a Koenigsegg One:1 bravúrját, kiegészítve azt a 320 kilométeres elektromos hatótávolság és a szélsőséges mértékű nyomatékvektor-szabályozás lehetőségével.

A Maserati 975 Ernestóból akkor sem lenne semmi, ha történetesen a gyár megrendelésére készült volna a tanulmány, hiszen az FCA konszernnek nem célja belső ellenfelet állítani a LaFerrarinak, mégis jó látni, hogy az új generációs formatervezők hogyan vélekednek a szupersportkocsik jövőjéről.

Kommentek

Nézd élőben a Renault F1-es bemutatóját

A Renault-csapat ma 15.30-kor leplezi le 2017-es Forma-1-es modelljét, az R.S. 17-est. Videós közvetítés a bemutatóról.

F1: Itt van Verstappen és Vandoorne bukója – videó

A Red Bull-os Max Verstappen és a McLaren újonca, Stoffel Vandoorne is megmutatta ma 2017-es sisakfestését.

F1: Film készült a McLarenről

Pontosabban az alapítójáról, Bruce McLarenről. Az alkotás hamarosan látható lesz a mozikban.

F1: Verstappen idén még nem lesz bajnok

A Red Bull ifjoncának édesapja, Jos Verstappen szerint idén még korai lenne világbajnoki szezont várni a tinitől. Majd jövőre.

Így néz ki egy 1 milliót futott Porsche

Ezek a sportautók nem arról híresek, hogy több százezer kilométert beleraknak tulajdonosaik, de néha azért előfordul.

F1: Esőnapot hirdetett Barcelona

A jövő hétfőn kezdődik a Forma-1-es tesztelés, amelyen a Pirelli kérésére a nyolcból egy napon vizes pályán mennek majd az autók. A barcelonai pálya bejelentette, mikor locsolnak.

Hat Suzuki Ignis, amitől könnybe lábad a szemed

Ebben az esetben nem ítélkezünk, ha valakinek ebben a formában tetszik a Suzuki Ignis, akkor nincs mit tenni, a lényeg, hogy a tulaj boldog legyen.

Milliárdos papával könnyebb az F1-be jutni

A Williamsnél idén bemutatkozó 18 éves újonc, Lance Stroll nem tagadja, hogy édesapja anyagi támogatása sokat segített a Forma-1-be való eljutásban, igaz, tehetséget azért nem ő vett neki.

Őszinte használt autók több mint 500 000 kilométerrel

Ebben a kategóriában sokkal több eladó darabot találnánk, ha nem volna nemzetközi sport a kilométerórák visszatekerése. De mivel valamilyen csoda folytán a legtöbb eladó 15-20 éves autó alig futott 150-250 ezer kilométert, így a kilométert bevalló, sokat futott autók ritkák, akár a fehér holló.

F1: Ki lesz a Red Bull tartalékosa?

A Red Bull motorsportfőnöke, Helmut Marko elmondta, kit ültetnének a nagycsapat autójába, ha Daniel Ricciardo vagy Max Verstappen kidőlne valamiért.

F1: Világbajnok tanácsadó segíti Bottast

A 2017-re a Mercedeshez szerződött Valtteri Bottas nagyon örül neki, hogy a kétszeres világbajnok Mika Häkkinen segíti majd őt a háttérből.

Hivatalosan is megvan Magyarország legtorzabb BMW-je

Ha valaki netán van olyan elvetemült és pénzt ad érte, egy dologra kérjük: bontsa szét és alkatrészenként adjon túl rajta, mert ez ebben a formában a márka meggyalázása.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.