Dobogón Michelisz Franciaországban

WTCC Paul Ricard

Szerző: Vezess levél küldés  Horváth Zsolt levél küldés 
Dátum: 2015.06.28. 16.45

Ismét dobogóra állhatott a túraautó-világbajnokságon Michelisz Norbert. Ezúttal Franciaországban szerzett kupát a Zengő Motorsport versenyzője.

A magyar pilóta a Paul Ricard pályán zajló versenyhétvégén a nyolcadik helyet szerezte az időmérő edzésen. Innen indult az első futamon, illetve – a fordított sorrend miatt – a harmadikról a másodikon. Az első futamon a jó rajtnak köszönhetően feljött a hatodik helyre, maga mögött tartva a szintén hondás Tiago Monteirót.

Monteiro próbálta visszaszerezni elvesztett pozícióját Michelisszel és Hugó Valentével szemben. Az utóbbival rövid csatába bonyolódott, amiben megsérült a Honda hátsó lökhárítója, a Chevy jobb eleje szintén eltűnt. A francia végül feladta a versenyt, az autója megsérült és kiállt a bokszba az ötödik körben.

A futamon hármas Citroën-győzelem született. Az első helyről a célig menetelő Sebastien Loeb mögött Yvan Müller és José Maria López ért célba.

A második futam több izgalmat tartogatott. Norbi előbb van Lagenen jutott túl, majd hamarosan az élen találta magát, miután a pole pozícióból induló Mehdi Bennani a rajtnál történt kiugrása miatt büntetést kapott és a bokszba kellett hajtania.

Sajnos a Hondával versenyző magyar fiú nem volt elég gyors és beérték a mezőnyön átgázoló Citroënek, a világbajnoki címvédő López pedig meg is tudta előzni. Harmadiknak Ma Csing-Hua futott be.

Egyelőre ez még nem a végleges eredmény, miután López többek között úgy jutott előrébb,  hogy kiforgatta Monteirót, akinek autója annyira megsérült, hogy feladni kényszerült a versenyt. Az esetet a futam után vizsgálják.

Norbi ismét a legjobb hondásként zárt, az összetettben megőrizte hatodik helyét, ahol az első ötben négy citroënes pilóta szerepel, illetve a gyári Civickel Tiago Monteiro.

Kommentek

Nekimegy a Škoda Octaviának a Hyundai i30 kombi

Minden modern kényelmi és biztonsági vezetőtámogató funkcióval rendelkezik, emellett a szegmens egyik legnagyobb csomagtartóját kínálja a Hyundai i30 kombi.

Elektromos teherautókat tesztelnek az osztrákok

Elektromos teherautók kísérleti üzemét kezdi meg városi forgalomban a MAN Truck & Bus haszonjármű-gyártó Ausztriában.

F1: Te jó ég, mit neveztek el Bottasról!

A Mercedes új pilótája, Valtteri Bottas bemutatta a Bottas-Burgert, amit róla neveztek el egy büfében.

F1: A Red Bull is kukázná az állítható szárnyat

A Red Bull támogatja azokat a törekvéseket, amelyek száműznék a Forma-1-ből a DRS-t.

Fekete-sárga a Renault új Forma-1-ese

Kedd délután Londonban a Renault leleplezte új, 2017-es Forma-1-es autóját. Színében, formájában is sokat változott a tavalyi modellhez képest.

Olyat videózott az autós, hogy neked is fájni fog

Vajon melyik OKJ-s képzésen lőtte emberünk a birkapásztor oklevelet?

Árokba lökte a nagyi a lassú motorost

Egy ideig türelmesen követte autójával a robogóst, majd úgy előzte meg, hogy közben belökte az árokba.

Nézd élőben a Renault F1-es bemutatóját

A Renault-csapat ma 15.30-kor leplezi le 2017-es Forma-1-es modelljét, az R.S. 17-est. Videós közvetítés a bemutatóról.

F1: Itt van Verstappen és Vandoorne bukója – videó

A Red Bull-os Max Verstappen és a McLaren újonca, Stoffel Vandoorne is megmutatta ma 2017-es sisakfestését.

F1: Film készült a McLarenről

Pontosabban az alapítójáról, Bruce McLarenről. Az alkotás hamarosan látható lesz a mozikban.

Beleszólhatsz, hol legyen lezárás a 3-as metró miatt

A BKK társadalmi egyeztetésre bocsátja az M3-as metróvonal – a jelenlegi tervek szerint – 2017 nyarától induló rekonstrukciójához kapcsolódó, a Kőbánya-Kispest-Nagyvárad tér közötti szakasz lezárásának idejére tervezett forgalmi rendre vonatkozó javaslatait.

F1: Verstappen idén még nem lesz bajnok

A Red Bull ifjoncának édesapja, Jos Verstappen szerint idén még korai lenne világbajnoki szezont várni a tinitől. Majd jövőre.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.