Térfigyelő kamerák rögzítették azt a borzalmas balesetet, amelyben életét vesztette egy idős férfi New Yorkban. A járdáról lelépő embert fékezés nélkül sodorta el egy nyerges vontató, majd a közvetlenül mögötte érkező személygépkocsi is áthajtott rajta.

Előbbi sofőrje a magas üléspozíció és a hosszú, csőrös orr miatt valószínűleg nem is láthatta az elé kiugró férfit, a Hondát vezető nő azonban, miután 15 méteren át sodorta magával a testet, visszatolatott, majd odébb hajtott, és kiszállt megnézni, hogy mi történt.

Ezt követően azonban ahelyett, hogy hívta volna a mentőket, visszaült kocsijába, és eltűnt.

A kedden kora reggel történt, végzetes balesetben részt vevő járműveket, illetve vezetőiket nagy erőkkel keresi a helyi rendőrség.

Megérkezett a vadonatúj Alfa Romeo Giulia, 510 lóerős Ferrari-motorral.
A részletekért kattintson ide.