Részeg rendőr hajtott a Tiszába

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2015.06.20. 07.33

Most büntették meg a tavaszi baklövés miatt.

Ittas állapotban elkövetett járművezetésben találta bűnösnek, és 225 ezer forint pénzbüntetésre, valamint másfél év járművezetéstől eltiltásra ítélte a Szegedi Járásbíróság azt a rendőrt, aki március 7-én éjjel hajtott gépkocsival a Tiszába négy utasával – írja a delmagyar.hu.

A cikk szerint egy buliból hazatartó társaság kocsiját vezette a budapesti rendőr, az autó tulajdonosa hátul ült. A háromajtós Hyundai Szegeden csapódott a folyóba, majd elmerült. Az utasok az ablakon keresztül menekültek ki, majd a híd felé úszva jutottak ki a partra. A kocsit a tűzoltók emelték ki a folyóból, a balesetben senki sem sérült meg komolyabban.

“Egy barátomon keresztül ismertem meg azt a férfit, aki az autót vezette. Tudom, hogy rendőr” – mondta akkor a delmagyar.hu-nak a kocsi tulajdonosa.

Őt járművezetés tiltott átengedése miatt marasztalta el a bíróság, és jogerősen 2 év próbára bocsátotta. Az autót ittasan vezető férfi a lap szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányságon teljesített szolgálatot. A vele szemben kiszabott ítélet nem jogerős, azt az ügyészség megfellebbezte.

Pucér nőt és férfit fotóztak a nyílt utcánképek!

Péntek este tragédia történt Budapesten.

(nyitóképünk illusztráció)

Kommentek

F1: A Mercedes már Verstappennel cicázik

Nico Rosberg visszavonulásának bejelentése után pár órával a Mercedes-csapat már a Red Bull-os Max Verstappennel évődött a Twitteren az üresedés betöltéséről.

F1: A legjobb mém Rosberg visszavonulására

Ki lesz az utód? Fernando Alonso? Sebastian Vettel? Pascal Wehrlein?

F1: Ecclestone ledöbbent Rosbergtől, Alonsót akarja helyette

A Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t ugyanúgy derült égből villámcsapásként érte a világbajnok Nico Rosberg visszavonulása, mint bárki mást, de máris tudja, kit kellene a helyére ültetni a Mercedesnél.

F1: Hamiltont nem lepte meg Rosberg visszavonulása

Lewis Hamilton azt állítja, számára nem volt meglepetés csapattársa, a friss világbajnok Nico Rosberg mai bejelentése. A Mercedes angol pilótája a pótlásába nem szól majd bele.

Beültünk az új Ford Fiestába

Nagyobb külső, modernebb belső, fejlettebb technológia, de ezzel párhuzamosan várhatóan magasabb ár jellemzi majd a 2017 nyarán, Magyarországon is bemutatkozó új Ford Fiestát. Üléspróbát vettünk a B szegmens európai kedvencében.

F1: Ecclestone gyáva változtatni a versenyeken

Bernie Ecclestone az, aki ellenzi a radikális változásokat a Forma-1-ben, a hétvégék átalakítása sem az ő ötlete volt.

F1: Ki ülhet Rosberg helyére a Mercedesnél?

A Mercedes hétfőn nekilát, hogy megtalálja a visszavonulását meglepetésszerűen bejelentő világbajnok, Nico Rosberg utódját. Elcsábítják Alonsót vagy Vettelt? Pascal Wehrleinból csinálnak másodhegedűst?

F1: A Red Bull esélyes mindkét vb-címre

Helmut Marko, a Red Bull sportigazgatója úgy érzi, hogy a csapata mindkét vb-címre esélyes jövőre.

F1: Kiszáll a világbajnok, Nico Rosberg visszavonul!

Óriási meglepetés: a friss Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg bejelentette, hogy kiszáll a száguldó cirkuszból. Elért a csúcsra, ennyi elég volt.

70 év után leltek rá ezekre az autókra

Kőbánya mélyén rejtették el ezeket az autókat a németek elől, egy belga tesitanár fedezte fel újra az elfeledett múltat.

Két hét múlva kész az első 2017-es Forma-1-es

A Sauber-csapat nem lazsál, elvileg már két hét múlva összerakják a 2017-re szánt versenyautójukat.

F1: Rosberg kamu kupát kapott – videó

Nico Rosberg csütörtökön megérkezett a Mercedes-csapat központjába, ahol kézbe vehette a világbajnoki kupát is. Na jó, nem egészen azt.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.