Hibrid nyert az Év Motorja 2015-választáson

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2015.06.19. 08.00

Megtört a varázslat: több évnyi Ford-hegemónia után a BMW szuperhibridjének belsőégésű motorja elvitte a pálmát az Év Motorja választáson.

Hosszú éveken át uralta az 1999-ben alapított Év Motorja-díj legjobb erőforrásnak járó, összesített listáját a Ford háromhengeres, egyliteres turbómotorja. A versenyautótól középkategóriás szedánon át családi utazóautóig mindenbe beépített blokk idén legyőzőre talált: ha csak néhány ponttal is, de innovatívabb, jobb szerkezetnek találta a zsűri 65 tagja a BMW i8 másfél literes, háromhengeres belsőégésű motorra épülő benzin-elektromos hibrid hajtásláncát. A további helyeken javarészt régi ismerősöket találunk; az AMG négyliteres V8-as blokkja kivétel ez alól.

A BMW motorját magunk is vezettük, részletes véleményünket itt olvashatják el. A hajtáslánc technológiai szempontból kétségtelenül előre mutató; egyetlen szépséghibája, hogy jelenleg egyetlen, igen csekély számban kapható, méregdrága járműben található meg.

Az Év Motorja 2015
(motor)   (pontszám) 
 1. BMW 1,5 literes, háromhengeres hibrid  274
 2. Ford 999 cm3 háromhengeres turbó  267
 3. PSA 1.2 háromhengeres turbó  222
 4. Ferrari 4.5 V8  221
 5. Mercedes-Benz AMG 2.0 Turbo  177
 6. Tesla elektromos hajtáslánc  157
 7. BMW 3.0 TwinTurbo  155
 8. McLaren 3.8 V8 Twin-Turbo  93
 9. Audi 2.5 öthengeres  81
A további kategóriákban az alábbi eredmények születtek: 
   1. 2.  3. 
 Legjobb új motor BMW 1.5 három-hengeres hibrid MB AMG 4.0 V8 biturbo Ferrari 3.9 V8 biturbo
 Legjobb zöld motor  Tesla elektromos hajtáslánc BMW 1.5 három-hengeres hibrid BMW elektromos hajtáslánc 
 Legjobb nagy- teljesítményű motor  Ferrari 4.5 V8  MB AMG 4.0 V8 biturbo Porsche 3.8 boxer 
 Legjobb motor, 1,0 liter alatt  Ford 999 cm3 háromhengeres turbó  GM 999 cm3 háromhengeres turbó BMW 647 cm3 kéthengeres hatótáv-növelő 
 Legjobb motor, 1,0-1,4 liter  PSA 1.2 három- hengeres turbó Volkswagen 1.4 TSI TwinCharger Volkswagen 1.4 TSI PHEV
 Legjobb motor, 1,4-1,8 liter  BMW 1.5 három-hengeres hibrid Audi 1.8 TFSI  BMW / PSA
1.6 Turbo 
 Legjobb motor, 1,8-2,0 liter Mercedes-Benz AMG 2.0 Turbo  Audi 2.0 TFSI   BMW 2.0d TwinTurbo 
 Legjobb motor, 2,0-2,5 liter  Audi 2.5 öthengeres   Mazda 2.2 SkyActiv D   Ford 2.3 Turbo
Legjobb motor, 2,5-3,0 liter  BMW M 3.0  TwinTurbo BMW M 3.0  TwinTurbo Porsche 2,7 boxer
 Legjobb motor, 3,0-4,0 liter  McLaren 3.8 V8   MB AMG 4.0 V8 biturbo Porsche 3.8 boxer 
 Legjobb motor, 4,0 liter fölött  Ferrari 4.5 V8  Ferrari 6.3 V12  Mercedes-Benz AMG 5.5 V8 
Az abszolút mércével mért legjobb blokknál persze mindenki izgatottabban várja, hogy melyik lesz az év legjobb újdonsága. A fent említett két német blokk mellett a Ferrari visszatérő turbótechnológiája (fent) is dobogós helyet érdemelt; érdekes ugyanakkor, hogy elődje, a kifutó, 4,5 literes szívómotor is szerepel még a versenyben, nem is akárhogyan.

A BMW összesen nyolc, a Mercedes (AMG) öt, a Ferrari és a Porsche három-három dobogós helyezést ért el; a VW három, a Ford és a Volkswagen kettő-kettő éremmel sétált el a díjátadóról.

Kommentek

Tarlós bedurvult, ez lett a bírsággkamera sorsa

Tarlós István főpolgármester leszereltette a Bécsi és Szépvölgyi út kereszteződésében felszerelt kamerát.

Negyed óra gyönyör Škoda-rajongóknak: videón a Karoq kompakt SUV

Tizenöt perces monstre filmmel örvendeztet a Škoda újdonsága, a még be sem mutatott Karoq. Popcorn, kóla és mehet!

Fényűző extrákkal jön leendő kedvenc Škodád

Három hét múlva debütál a Škoda Karoq, a gyár elkezdte az információk szellőztetését. Amit eddig mondtak, jól hangzik.

Itt zárják le Budapestet a hosszú hétvégén

Április 30-án és május 1-jén rendezik Budapesten a Nagy Futam versenyautós bemutatót több fővárosi fő közlekedési útvonal forgalmának korlátozásával.

F1: Räikkönen az élen, menet közben esett szét a Force India

A Forma-1-es Orosz Nagydíj első szabadedzésén a Ferrari Mercedesek előtt végzett, a leggyorsabb Kimi Räikkönen volt. A Force India látványos hibát produkált.

Vettel: Szocsi a Mercedes pályája

Az idén eddig háromból két futamot megnyerő ferraris Sebastian Vettel a hétvégi Orosz Nagydíj előtt nem igazán bízik a triplázásban, szerinte Szocsiban egyértelműen a Mercedes a favorit.

A pesti autósok birkák, itt a fotós bizonyíték

Levelet kaptunk olvasónktól, akit – érthetően – bánt, hogy a pesti autósok nem tanulnak a büntetésekből, és direkt megszegik a szabályokat.

F1: Hamiltonék nem kérnek a csapatutasításokból

A Mercedes versenyzői azt mondják, nem s szeretnének a csapatutasításokról és a pilótasorrendről beszélni, persze ha úgy alakul, engedelmeskedni kell.

Százéves plug-in hibriddel ünnepel a Mitsubishi

Legelső autójának modern újraértelmezésével köszönti magát az idén száz esztendős Mitsubishi.

Jeepre hajaz a Hyundai városi SUV-ja

Sejtelmes részletfotóval előlegezte meg a nyáron érkező Kona városi crossovert a Hyundai.

Filmbe illő balesetet videózott egy kamionos

Halálos iramban-i magaslatokat verdes az alábbi baleset, csak az a kár, hogy ez nem egy filmben történt.

A GM legjobb vicce: kabrió kisteher Corvette-motorral

A Totálisan Értelmetlen Autó, 300-as végsebességgel, platóval és nyitható keménytetővel. Nem tudom, mire, de nagyon jó!

Negyedmillió Toyotából folyik az olaj

Az Egyesült Államokban 228 ezer Toyota Tacoma pickupot hívnak vissza, mert szivárog  a differenciálművükből az olaj.

Mit ér a Lada, ha nem segíti nosztalgia?

Sokak szerint a Lada eddig fogadtatása a Kádár-kor iránt egyesekben élő nosztalgiából fakad. A Vesta azonban egy új korszak autója, amit olyan embereknek mutattunk meg, akiknek ez pont olyan modern kori autó, mint az összes többi.

Kipakol egy kamionsofőr, ezért hagyja ott a pályát

Egy férfi nemrég azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy elmondja miért hagyja abba a kamionvezetést. A hatóságok utaznak a teherautókra, az autósok pedig szidják a kamionsofőröket.

F1: Megmutatjuk Vettel kedvenc zenéit

Szokatlan playlisteket állítottak össze Sebastian Vettelel kapcsolatban, de a rádiós beszólásai alapján telitalálat a két lista.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.