Bírsággyár lesz három pesti kereszteződésből

Szerző: Vezess levél küldés  Napi.hu levél küldés 
Dátum: 2015.06.19. 13.35

Állítólag sok a szabálytalankodó autós, ezért néhány fővárosi kereszteződésben kamerákat szerelnének fel. Kell a bírságbevétel.

A Napi.hu szerint összesen két polgármester négy hivatala foglalkozik azzal, hogy köztéri kamerákat szereljenek fel. Eddig is közkeletű vélekedés volt, hogy a fővárosban nem is annyira a bűnmegelőzés a cél a kamerarendszerek telepítésnél, hanem a nettó pénzbehajtás – de arra még nem volt példa, hogy ezt egy önkormányzati előterjesztésbe is leírták.

Az előterjesztés a fővárosi közgyűlés napirendjére kerül, az ügylet előadója Vattamány Zsolt, a VII. kerület polgármestere. Az előterjesztésből kiderül, hogy az ügynek már számos előzménye van: a Tarlós István, Vattamány polgármester, valamint a fővárosi és az erzsébetvárosi önkormányzati rendészetek már megállapodtak abban, hogy Erzsébetváros “önként vállalja át (…) meghatározott közterületek vonatkozásban a jogszabályban meghatározott közlekedési szabályszegések esetén a közigazgatási bírság kiszabását.”

A fővárosi közgyűlés elé kerülő javaslatban Vattamány Zsolt polgármester kifejti, hogy az Erzsébet körút-Wesselényi utca, az Erzsébet körút-Király utca, valamint a Dózsa György út és az István út (a Városliget sarkán) lévő kereszteződésekben “indokolttá vált a képfelvevők elhelyezése az egyre gyakoribb közlekedési szabályszegések hatékonyabb észlelése és bizonyítása érdekében.” A három kereszteződés forgalma magas, hiszen mind a Király, mind a Wesselényi utca nagy átmenőforgalmat bonyolít. Ezen nagyforgalmú főútvonalak a még forgalmasabb nagykörutat keresztezik.

A kereszteződésekben amúgy van térfigyelő kamera, ám azok szerencsétlen felhelyezése miatt nem lehet piroson áthajtások dokumentálásra használni, arról nem beszélve, hogy azok technikailag nem alkalmasak erre. A rendőrség csak most vezeti be azokat a traffipaxokat, amelyek majd alkalmasak lesznek a piros lámpán való áthajtás dokumentálására.

Kommentek

Rekordévet zárt a Mercedes Magyarországon

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. tavaly közel 190 ezer gépkocsit gyártott Kecskeméten, 3,8 százalékkal többet, mint 2015-ben.

Pars Krisztián autóját csúnyán összetörte a szerelője, nem lennénk a helyében

A sofőr és feltételezett utasa elszaladt a helyszínről. Mint kiderült, az autó az ismert sportolóé, Pars Krisztiáné, aki javítás miatt hagyta autóját a szerelőnél.

Új gumikat kaptak a koraszülöttmentők

Hét mentőautóra szerelték fel azokat a nyári gumikat, amelyeket az Abroncs Kereskedőház adományozott a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány számára.

Ismét csökken az üzemanyagok ára

A szerdai árcsökkentés után pénteken folytatódik az áresés a hazai benzinkutakon.

F1: Az Orosz Nagydíj legütősebb balesetei – videó

A Forma-1-es Orosz Nagydíjat csak 2014 óta rendezik, de a szocsi helyszín három év alatt is produkált jó néhány húzós esetet.

Nem akárhogy loptak szét egy magyar Ladát

Nem lopták el az autót, csak a számukra értékesebb alkatrészeket nyúlták le az épített Ladából. Segíts te is, hogy előkerüljön a tettes!

Át akar verni a benzinkutas?

Tankolás után többet mutatott az oszlop kijelzője, mint amennyi az autó tartályának a mérete. Olvasónk nem hagyta magát, panaszos levelet írt a MOL-nak. Érdekes választ kapott.

Azért még az Ikarus az úr

Megannyi vadonatúj, luxus és kevésbé luxus kivitelű buszok között még mindig egy Ikarus a sztár. A zsámbéki Busexpón jártunk.

F1: Te jó ég, hát ezért olyan rossz a Honda-motor!

Így már minden világos, de ezzel a mindent megmagyarázó rajzzal hamarabb is elő lehetett volna állni!

Eszement adóra kényszerítenék a Forma-1-et

Az indiai legfelső bíróság úgy döntött, hogy a Forma-1-nek adót kell fizetnie a 2011-2013-ig rendezett három helyi futam után.

Vettel: A Ferrari tavaly alapozta meg az idei sikert

Sebastian Vettel szerint a Ferrari számára győzelem nélkül véget ért 2016-os idény alapozta meg az idei feltámadást.

Ez most a legjobb Suzuki!

Jó vezetni, alig eszik, igényes és komfortos belül, szép kívül. Ez most a legjobb Suzuki – pontosabban ez lehet, ha az ára is van olyan jó, mint a kocsi maga. De vajon van-e?

Vajon hány garázsban pihen még ilyen makulátlan veterán, mint ez a Volga?

A Volga M21-esből komoly mennyiséget, 639 000 darabot gyártottak, így nem meglepő, hogy a kitartó kutatók még mindig találnak egy-egy megkímélt példányt.

Zsír új BMW E30 M3-ast valaki?

Egészen hihetetlen, ahogy időről-időre előbukkannak olyan autók, amik évtizedeket töltöttek egy garázsban, miután megvásárolták őket.

F1: Brazília elvesztésével riogat Ecclestone

A Brazil Nagydíj szerződéshosszabbítási tárgyalásainak lebonyolításával megbízott Bernie Ecclestone nem túl bizakodó az interlagosi futam jövőjét illetően.

F1: Szocsitól mamuszban versenyez Vettel

Az Orosz Nagydíjtól Sebastian Vettel cipő helyett versenymamuszban ül a Ferrariba.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.