Túl kövér vagyok ahhoz, hogy börtönbe menjek!

Gyalogost gázolt, megúszhatja

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2015.06.17. 06.00

Egy 190 kilós nő a piroson áthajtva halálra gázolt egy kocogót. Most azzal érvel, hogy túlsúlya miatt nem bírná ki a börtönbüntetést.

Ezzel a Ford Kugával gázolt a vádlott


A 49 éves Linda Jenns tavaly januárban fehér szabadidőjárművével áthajtott a piros lámpán Kent megyében, és elgázolta a szabályosan közlekedő, éppen kocogni induló Paul Stintont. A 45 éves férfi az ütközés erejétől felrepült a levegőbe; kórházba szállították, ám három héttel később életét vesztette.

A halálos kimenetelű gázolás tárgyalása a záró szakaszba érkezett, és Linda Jenns ügyvédje védőbeszédében egészen sajátosan érvelt: azt mondja, védence olyan iszonyatosan túlsúlyos, hogy a börtönbüntetés jó eséllyel az életébe kerülhet.

Linda Jenns valóban nem mindennapi eset: bár a balesetet megelőzően éppen fogyókúrázott, és leadott 30-35 kilót, azóta (egyébként érthető módon) ismét visszahízott, jelenleg 190 kilogrammot nyom. Éppen a baleset környékére volt ütemezve egy gyomorszűkítő műtét, ám ez a körülmények alakulása miatt elmaradt.

A bíró két hétre berekesztette a tárgyalást, hogy orvosi szakvéleményt kérjen, ám figyelmeztette az ügyvédet: szinte bizonyos, hogy védence börtönbe megy.

Őrület: 2015-öt írunk, és még mindig, minden autóban csal a kilométeróra. Összeesküvés? Elmondjuk, mi az oka!

Kommentek

Eladó a BMW, amiben Tupacot lelőtték

A híres és hírhedt énekest, Tupac Shakurt 1996-ban lőtték le, amikor épp egy Las Vegasban lévő koncertre tartott. A BMW, amiben a halálos lövések érték, most eladó.

F1: A Mercedes tarolt az első tesztnapon

Az első Forma-1-es előszezoni tesztnapon a Mercedes a legtöbb és leggyorsabb kört is elkönyvelhette. A Ferrari is tisztességgel dolgozott, a McLarennél viszont nem festenek jól a dolgok.

Nem lesz EU-s vizsgálat az F1 eladása miatt

Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős európai biztos úgy döntött, hogy nem indítanak vizsgálatot a Forma-1 eladása miatt.

Egészen magas szinten űzi az öreg a karosszériázást

Toppon van a bácsi, látszik, hogy a legmagasabb iskolában tanulta el az alapokat. Innen nincs fentebb.

A modern autók rákfenéje, a méregdrága kettős tömegű lendkerék

Gajdán Miklós kollégánk a modern, turbós autókban már kopóalkatrészként számon tartott kettős tömegű lendkerék alkalmazásának okát járja körbe. Ezért van szükség erre a drága alkatrészre.

Képcunami a Forma-1-es tesztről

Több tucatnyi fotó és számos videó a 2017-es Forma-1-es autók első napjáról Barcelonából.

A tíz legfurcsább raliautó, amit valaha pályára engedtek

Igen különleges látványt nyújtottak ezek a versenyautók, amikor elrúgták a murvát és csattogott a kipufogó. Következzen most tíz unortodox raliautó, amire soha nem számítanál a pálya szélén ácsorogva.

F1: Máris leírta az évet a Williams?

Claire Williams csapatfőnök szerint “nagy kihívást jelentő” szezon előtt áll a Williams az idén, ami ritkán szokott jót jelenteni.

F1: A Mercedes máris ledarált egy versenytávot

Az első 2017-es Forma-1-es teszt első délelőttjén a Mercedes több mint egy versenytávot lehúzott Valtteri Bottasszal, a leggyorsabb viszont a Ferrari volt. Gondban a McLaren és a Red Bull.

F1: Trumphoz hasonlították a McLarent, kiakadt a net

Az egyik Forma-1-gyel foglalkozó Twitter-csatornán Donald Trump amerikai elnökhöz hasonlították a McLarent.

Így spórol a gázolajjal a Škoda

Négy gázüzemű teherautót állított munkába a Škoda a Mladá Boleslav-i gyárában. Ily módon nemcsak a károsanyag-kibocsátás, de a gázolajra fordítandó összegek is csökkenhetnek.

F1: A jövő héten visszatérhet a sérült pilóta

Sajtóértesülések szerint az első barcelonai tesztet nyaksérülés miatt kihagyni kényszerülő Pascal Wehrlein a jövő héten már beülhet a Sauberbe.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.