Több százmillió eurós beruházással új raktárakat, új gyártósort épít, 500 embert vesz fel, és kibővíti kutató-fejlesztő központját a Lamborghini, mindezt azért, hogy végre elkészülhessen a márka első szabadidőjárműve.

Az új modell, akárcsak a Huracán és Aventador szupersportkocsik, a Lamborghini szülőföldjén, Sant’Agata Bolognesében készül majd; végleg cáfolták tehát az esetleges szlovákiai gyártásról szóló pletykákat. További részletek egyelőre nem állnak rendelkezésre, így abban sem lehetünk teljességgel biztosak (bár azért fogadni nem mernénk ellene), hogy megtartják a három évvel ezelőtt bemutatott Urus tanulmányautó nevét, vagy akár formavilágát.

Az egykori tanulmány egy-egy centi híján öt méter hosszú és kettő széles volt, magassága a műfajban kifejezetten csekélynek számító 166 cm. A 600 lóerősre méretezett koncepciót a kategória legtakarékosabbjának szánta a Lamborghini; azóta azonban egyre nagyobb teret nyer a hálózatról töltheti hibrid technológia, ami azt jelenti, hogy hagyományos, tisztán belsőégésű erőforrással ez a célkitűzés aligha teljesíthető.

Sebaj: a márka tavaly ősszel bemutatta hibrid GT-tanulmányát. Az Asterion 610 lóerős benzinmotorja mellé három darab, összesen 300 LE-re képes villanymotor társult; ebből egy a hátsó kerekeket hajtó V10-zel működik együtt, míg a másik kettő az első kerekeket hajtja. Utóbbiak önmagukban is képesek működni. A prototípus átlagos üzemanyag-fogyasztása 4,1 liter/100 km, 3,0 mp alatt gyorsul százra, végsebessége 320 km/óra. Ehhez hasonló paraméterekkel a leendő szuper-SUV is komoly sikerekre számíthatna.

A Lamborghini szabadidőjárművet nem, de terepjárót már gyártott: az 1986-tól 1992-ig futó LM 002 a Countach 450 lóerős, V12-es blokkjával a legkevésbé sem volt takarékos, ellenben 210 km/órára volt képes, amely teherautónyi abroncsain maga volt az istenkísértés.