Szinte gyártásra kész a Mercedes C-kupé

Még idén bemutathatják

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2015.05.27. 13.00

Az erősen álcázott példányok helyett immár minimális fedőöltözetben róják tesztkilométereiket a C-osztály kétajtós kiadásának prototípusai.

Ahogy a Mercedes C-osztály csaknem tökéletesen ültette át az S-osztály formai értékeit a középkategóriába, úgy ígérkezik méretosztályának legkívánatosabb tagjának a széria kupéváltozata.

A C-kupét minden bizonnyal ősszel, a Frankfurti Autószalonon csodálhatjuk meg először teljes szépségében, ám már ezeken a képeken is látható, hogy a dizájnerek jó munkát végeztek: különösen elegánssá teszi az autót a rövid, erőteljes far és az elnyújtott sziluett. Utóbbiért elsősorban a kissé hosszabb motorháztető és az nyújtott fényszórók, valamint az erőteljes ívű tetővonal a felelős.

A karosszériát érintő változásokon túl a C-kupé műszakilag azonos lesz a szedánnal: ugyanazok a benzines, dízel és hibrid hajtásláncok választhatók majd, beleértve a 4.0 V8-as AMG kiviteleket. Alapvetően a beltér is változatlan marad, egyedül a szűkebb fejtér és a hátul kétszemélyesre formázott üléspad jelent eltérést.

Ha tetszik a kupé, imádni fogod a kabriót, amely már jövőre bemutatkozhat…

Kommentek

Hirdetőtáblát vett a hátára a legújabb Forma-1-es

Szerda délután a Silverstone-ban a Force India is lerántotta a leplet 2017-es Forma-1-es modelljéről. Szerencse, hogy a VJM10-es nem szépségversenyen indul.

Alternatív üzemanyagot talált fel egy pécsi férfi? Nem, csak bosszúra szomjazott

Egyszerű bosszú vezérelte a férfit, aki mosóport és vajat öntött a szomszéd autójába. Zavarta a gyerekek zajongása.

F1: Így ismerhetjük fel idén Ricciardót

Max Verstappen után a Red Bull másik pilótája, Daniel Ricciardo is megmutatta 2017-es sisakdizájnját.

F1: Bottas szigorú szabályokra számít

Valtteri Bottas úgy véli, a korábbi évek történései után a Mercedesnél szigorú szabályai lesznek a csapattársak közötti versenynek.

F1: Vettel még nem ábrándult ki a Ferrariból

Sebastian Vettel azt mondja, a tavaly, nem túl fényes idény után is hisz még a Ferrariban – előbb-utóbb csak bajnokok lesznek együtt.

Kívül-belül megújult a Škoda Rapid

Friss formavilág, xenon fényszórók, fedélzeti wifi, modernizált kezelőszervek és új motor a Škoda köztes modellcsaládjában.

Off-road buszokon járhatnak iskolába a gyerekek

Az Iveco iskolabuszok eltérnek az amerikai változatoktól, ugyanakkor jól boldogulnak terepen és még mozgáskorlátozott gyerekek szállítására is alkalmasak.

F1: Labdába sem rúgnak idén a kisebb csapatok?

A Renault főnöke szerint a 2017-es Forma-1-es idény újabb fegyverkezési versenyt hoz, ami még esélytelenebbé teheti a független kis- és középcsapatokat.

Rozsdagyűjtő, erdőben lassan rohadó autók romantikája

Autóroncs szinte minden árokparton akad sajnos. De néha valódi értékes, ritka, veterán típusok is elhagyva gyűjtik a rozsdát a gyéren lakott területeken. Vannak, akik meglátják ebben is a fotótémát, és kattintanak. Elhagyott autók gyűjteménye az Instagram oldaláról.

Mi a fene lóg ki ebből a régi Škodából?

A helyes megfejtőnek jár a kétkazettás magnó, és hozzá a “Világslágerek magyarul”.

Három BMW-st szégyenített meg ez az audis

Nem nagyon bírták az áradást a bajor gyártó modelljei, nem úgy, mint az Audi, ami úgy húzott el köztük, mintha mi sem történt volna.

F1: Kukkantsd meg az új Mercedest!

A Mercedes-csapat néhány részletfotóval készíti elő új autója, a W08-as csütörtöki leleplezését. Kék szín is kerül a járgányra.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.