Félelmetesen gyorsul a villanyturbós verseny-Audi

Audi TT Clubsport Turbo Concept

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2015.05.08. 14.00

Szupersportkocsikhoz méltó menetdinamikával vértezte fel új tanulmányát az Audi. Győri alapjai szinte felismerhetetlenek.

Nem sok köze maradt a Győrben gyártott, alapkivitelű TT kupéhoz annak a félelmetes versenytanulmánynak, amelyet deklaráltan kizárólag technológiai tanulmányként épített meg az Audi. Az autó az A3 Clubsport öthengeres, 2,5 literes TFSI benzinmotorját kapta meg. Ez eleve 525 lóerőt teljesít az RS3-ban mért 367 LE helyett, itt viszont valami iszonyatos 600 lóerőt ad le, köszönhetően az elektromos működtetésű feltöltőnek. 
A forgatónyomaték 650 Nm. Ezzel az autó túlteljesíti az alapkivitelű Audi R8-ast (540 LE, ugyanannyi Nm), és mindössze egyetlen tizedmásodperccel lassabb annál százra: 3,5 helyett 3,6 szekundumig tart a szabványos sebesség elérése. A végsebesség 310 km/óra. A kipufogórendszer szinte teljesen nyitott.
A Clubsport Turbo felfoghatatlanul gyors: a rajtot követő 2,5 másodperc alatt 16 métert tesz meg az autó, ami hattal több, mintha lekötnénk róla a villanyturbót, amely voltaképpen nem tesz mást, mint a kipufogógáz nyomásának felépüléséig kipótolja a hiányzó töltőnyomást.
A villamos turbó meghajtásáról egy másik innováció, a 48 voltos elektromos rendszer gondoskodik. A lítiumion akkumulátor a csomagtartóban, fedetlenül kapott helyet, újabb (vizuális) analógiát teremtve az R8-cal. 
A többi részletről csak címszavakban: elektromosan állítható szabad hasmagasság, nyomatékvektor-szabályozás, hátsó tengelyen elhelyezett quattro tengelykapcsoló segíti azt a mindennapi használhatóságot, amelyre vélhetően soha nem kerül sor.
Ha technológiája miatt nem borulnánk le előtte, puszta látványával is lenyűgözne az autó, 20 colos keréktárcsák, 14 centivel megnövelt szélesség, mátrix LED-fényszórók, a TT Cup versenyautóhoz képest 20 centivel szélesebb, kézzel állítható hátsó légterelő tolmácsolja a szemnek a teljesítményt. A beltérben narancssárga Alcantarába burkolt kagylóülések hívogatnak, a váltókar pedig (figyelsz, R8?) nyitott kulisszában fut.

Kommentek

16 ezer kilométeres túrára indul a Nissan Leaf

Egy e-mobilitási szervezet benevezett egy Nissan Leafet a barátságos, de kíméletlen Mongol-ralira. 16 ezer kilométert kell megtennie a villanyautónak.

Már rendelhető az Audi családi villanyautója

Habár a szériaverziót még be sem mutatták, az érdeklődők máris megrendelhetik az Audi hamarosan piacra lépő elektromos gépkocsiját.

Világrekorder izommotor a BMW 5-ösben

Új variánssal bővül a BMW 5-ös széria portfoliója. Az M550d xDrive minden egyes turbófeltöltőjére 100 lóerő jut.

Önjáró autók üzembe helyezését tervezik

Bő két év múlva már vezető nélküli autók közlekedhetnek a London és Oxford közti 100 kilométeres úton, ha valóra válnak egy frissen létrehozott brit konzorcium tervei.

F1: Már jövőre jöhet a New Jersey-i futam?

Felpörögtek az események az USA-ban, három helyszínen is folyik a Forma-1-es futam előkészítése.

Egészen félelmetes, ahogy elalszik a volán mögött a kamionos

Végig azt várod majd, hogy melyik autós lesz a szerencsétlen áldozata az elbóbiskoló kamionosnak.

F1: Alonso jutalékot kér Buttontól

Fernando Alonso nyugodtan készül az Indy 500-ra, biztos benne, hogy a McLaren nélküle is meglesz Monacóban. Bár pontszerzési esélye lenne Monte-Carlo utcáin, Indianapolist nagyobb lehetőségnek látja.

Ölében kisbabával vezetett egy nő, a videó miatt forrong a Facebook

A közösségi média mostanában kapta fel ezt a videót, és a vélemények megdöbbentően vegyesek.

F1: Betiltják a cápauszonyt, jön az új fejvédő

A Forma-1-es Stratégiai Munkacsoport keddi ülésén több fontos döntést is hoztak a 2018-as szezonra. Kiiktatják a cápauszonyokat és a T-szárnyakat, új fejvédőt fejlesztenek, és a futamok újraindításában is változás jön.

Itt egy csokor tuskó, akik nem tudják, hogyan kell parkolni

Ha csak egy autós is meggondolja magát, már megérte.

Audi RS3: Megnéztük hogy készül, és ki is próbáltuk

Évente egyszer biztosan van valami rendezvény a világ legnagyobb motorgyárában, Győrben. A mostani apropóját a március 10-től gyártott Audi RS3 Limousine adta.

Használt autó: nagypályás használt BMW egy új Škoda Octavia árában

2017. februárjában, az utód értékesítésének indulásával kifutott az F10-es BMW 5-ös. Öt-hatmillióval be lehet szállni, egy kompakt autó árából. Megéri kockáztatni a használt luxusautóval?

Egyszerűsítenék az újtdíjfizetést

Három multinacionális vállalat közös céget alapított a Európai Elektronikus Útdíjszedési Szolgáltatás (ETTS) hatékonyságának javítása érdekében. A Toll4Europe vállalkozás már minden szükséges hatóságtól zöld utat kapott.

F1: A Mercedes segíti ki a Hondát?

Brit sajtóértesülés szerint a Mercedes beszáll a Honda motorfejlesztésébe. A Red Bull nem örül a rivális felzárkóztatásának.

F1: Kínszenvedés lesz megegyezni az új motorokról

A Forma-1 új motorformulára vált 2021-től, sokan előre látják, hogy nem lesz könnyű megegyezni erről.

F1: Komoly veszélyben volt Wehrlein pályafutása

A Sauber versenyzője, Pascal Wehrlein szerint a Bajnokok Tornáján szerzett hátsérülésére a karrierje is rámehetett volna, ha nem adott volna magának elég időt a felépülésre.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.