Megbocsátott lánya gyilkosának a gyászoló anya

Véletlen balesetben hunyt el a gyerek

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2015.05.01. 06.00

Szerda reggel, óvodába menet gázolták el az ötéves kislányt. A sofőr órákkal később visszatért bocsánatot kérni, a gyászoló anya pedig átölelte őt.

Az ötéves D-Arricka Bolds éppen a buszt várta louisville-i (Kentucky, USA) otthona előtt, amely a mindössze két saroknyira lévő óvodába vitte volna. A kislány a nagymamája kezét fogta, majd egyszer csak nekiiramodott, és kiszaladt az útra, egyenesen egy közeledő kisteherautó elé.
A kislány beszorult a jármű alá. A balesetet sokan látták, köztük gyerekek is, így másodperceken belül tucatnyian próbálták leemelni a nehéz pick-upot a gyermekről, aki a kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe. A sofőrt rendkívül megviselte az eset, és miután a rendőrség befejezte a helyszínelést, hazament.
Nem sokkal később azonban visszatért a baleset helyszínére, hogy együtt dolgozzák fel a kislány családjával a történteket. Ekkor ölelte őt meg az elhunyt gyermek édesanyja, amint az az alábbi videón is látható.
A szemtanúk egybehangzó állítása szerint a sofőr nem volt felelős a balesetért. A vizsgálat előzetes eredményei szerint az autó nem lépte túl a megengedett sebességet, a vezető nem fogyasztott alkoholt, így várhatóan vádat sem emelnek ellene.

Kommentek

Élőben barátságosabb a törtszemű Skoda Octavia

Menetrend szerint érkezett a harmadik generációs Skoda Octavia időközi ráncfelvarrása, ami leginkább két, alig pár centi hosszú lemezdarab miatt igazán érdekes a szokásos új színek, digitális funkciók, vezetéssegédek mellett.

Most minden kiderül egy F1-es kormány titkairól

A Haas versenyzője, Romain Grosjean ad egy kis eligazítást a Forma-1-es kormányok titkairól.

Százszámra gyártanák az elektromos buszokat a lengyelek

2025-től évente ezer buszt gyártanának Lengyelországban. Ennek alapjait most fektethetik le a lengyelek.

Hamilton: Az új Merci olyan, mint egy hajó

Lewis Hamilton elmondta, hogy mit gondol a Mercedes 2017-es autójáról, a W08-asról.

F1: Gyönyörű autót tervezett a Red Bull

Christian Horner csapatfőnök szerint a Red Bull 2017-es autója az egyik “legcsinosabb”, amit valaha tervezett a csapat.

Minden benne van az új Volkswagen Golfban

Kipróbáltuk a felfrissített Golfot! A jóból még jobb lett, a vezetői asszisztensek és a műszaki megoldások száma és fajtája luxusautókat idéz.

F1: A sztármérnök is kevesebb előzést jósol

A Red Bull sztártervezője, Adrian Newey szerint a 2017-es Forma-1-es szabályok továbbra is egészségtelen mértékben jutalmazzák majd a motorerőt, emellett az előzések számát is csökkentik.

A múltba megy előre a kínai szupersportkocsi 

Olasz formatervvel érkezik a kínai Techrules fantasztikus sportautója. A múltidéző vonalak mögött fejlett elektromos hajtáslánc-technológia rejlik.

F1: Hamilton magyarázkodni kényszerült

Lewis Hamilton hétfőn tisztázta a hétvégén a csapaton belüli adatmegosztással kapcsolatos nyilatkozatát. Nincs baja a Mercedesszel és Valtteri Botasszal.

F1: Minden ellenféltől fél a Mercedes

Hiába nyertek zsinórban három világbajnoki címet, a Mercedes csapatfőnöke azt mondja, a 2017-es idény előtt majdnem ugyanúgy tart minden riválistól, mint amikor először munkába állt.

Elegáns lett a legújabb Forma-1-es autó

A Sauber-csapat megmutatta 2017-es Forma-1-es modelljét, a C36-ost. A svájci alakulat jubileumi festéssel ünnepli 25. F1-es idényét.

A Lada nyugati hódításának nyomát fotózták Magyarországon

Ha ez a Zsiguli mesélni tudna! Biztos kalandos út vezetett a szovjet gyárból Angliába, majd valahogy a magyar utakra.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.