Kezdjük rögtön a rossz hírrel: brazil lapértesülések szerint a Renault kizárólag a fejlődő országoknak szánja a megvadított Sanderót, az európai Dacia-palettán nincs helye a sportos kisautónak.
Ezzel együtt láttunk mi már karón varjút; ha be tudja úgy árazni a Sandero RS-t a Dacia, hogy ne sértse a Clio eladásait, miért is ne szakítana ki egy darabot ebből a szegmensből is?
Mindenesetre érdemes szurkolni, mert a kémfotók tanúsága szerint látványos jószág lesz a sportos Sandero. A lökhárítók, a hátsó diffúzor-imitáció és a nálunk forgalmazott Clio GT-től kölcsönkért kerekek már ismerősek a videóból, most azonban a plasztikusan megformált oldalfal, a masszív hátsó szárny, a látványos küszöbtoldatok és a sötétített lámpatestek is megmutatták magukat.
Sőt, egy fotó erejére a beltérbe is beleshetünk: színes sávok díszítik a határozott oldaltartást ígérő sportüléseket, a kormányt és a sebességváltót.
Brazil lapok 5,5-6,2 millió forintnak megfelelő árat jósolnak a két hónapon belül érkező autónak; ez valamivel több mint duplája a belépő Sanderónak. 
Ezért cserébe viszont nem csak az említett optikai javásokat kapja meg a vásárló: a négy tárcsafék, az ültetett, feszesebb futómű és a hatfokozatú sebességváltó mellett a Duster helyi csúcskiadásából ismert, kétliteres benzinmotor is belekerül az autóba. A 150 lóerősre felhúzott motornak vélhetően 8 másodperc sem kell ahhoz, hogy 100-ra gyorsítsa a nem egészen 1,1 tonnás autót, a végsebesség biztosan meghaladja a 200 km/órát.