A PSA Peugeot Citroën és a kínai Dongfeng Motor Group (DFG) 200 millió eurót (60 milliárd forint) fordít közös vállalkozás keretében egy új kisautó-padlólemez kifejlesztésére – közölte a francia autóipari konszern a Sanghaji Autószalon megnyitásának előestéjén.

 A költségek 60 százalékát a francia, 40 százalékát pedig a kínai fél viseli – írja a közlemény.

“Az új platform lehetővé teszi a PSA Peugeot Citroën és a DFG számára a saját piaci igényeinek leginkább megfelelő járművek gyártását” – fogalmaz a közlemény, hozzátéve, hogy az árak alacsonyan tartását a DFG beszállítói bázisa garantálja. A két autógyár emellett egy közös technológiai központot is létesít Sanghajban kifejezetten az ázsiai piacra szánt autók kifejlesztésére.

A két cég közös kínai vállalatát 1992-ben alapították. Tavaly a kínai vevőelégedettségi lista első helyén végeztek, miközben 30 százalékkal növelték eladásaikat a 11 százalékkal bővülő piacon. A céljuk, hogy 700 ezer autót adjanak el idén. Természetesen vannak önálló kínai modelljeik is, korábbi PSA modellek újragyártásával, de például a Citroen DS6 szabadidő-autó csak az ázsiai országnak készül.