BMW-k pusztítottak a hétvégén

Kamionnal, villanyoszloppal ütköztek

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2015.04.19. 06.30

Szombaton hajnalban két súlyos baleset történt New Yorkban. Mindkettőben BMW játszotta a főszerepet.

Szombaton hajnali fél öt körül egy BMW szedán száguldott végig egy brooklyni utcán. Az autó mintegy 160 km/órával haladt a lakóházak és üzletek között, amikor kikanyarodott elé egy élelmiszerszállító nyergesvontató.
A félpótkocsi hátsó tengelye kiszakadt, a személyautó orra pedig teljesen megsemmisült az ütközés következtében.
A tűzoltóknak két embert kellett kivágniuk az összeroncsolódott BMW-ből, őket és egy harmadik áldozatot életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba. Egy negyedik személy könnyű sérüléseket szenvedett.
Aznap azonban nem ez volt azonban az első BMW-s baleset a városban: hajnali kettő órakor, Bronxban egy BMW M3 nagy sebességgel áthajtott a piros lámpán. A száguldó sportkupét pontosan derékon kapta egy, a kereszteződésbe szabályosan behajtó szedán; a BMW az ütközés következtében megpördült, és egy oszlopnak csapódott.
A vezető, egy 43 éves férfi a helyszínen meghalt. A vétlen Dodge utasait, három huszonéves nőt, könnyű sérülésekkel szállítottak kórházba.
Tudod, naponta hány autóst bírságol meg a magyar rendőrség? Megdöbbentő adatok következnek, kattints a képre!

BMW-k pusztítottak a hétvégén 1

Kommentek

15 pusztítóan kontár módon tuningolt autó

Stílusérzéket és mértékletességet nyomokban sem tartalmazó autók Mekkmester-díjas tunerektől.

F1: Az év végéig meglesz Rosberg utódja?

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda azt mondja, nem akarják sokáig húzni a váratlanul visszavonuló világbajnok, Nico Rosberg utódjának kiválasztását.

Hihetetlen látvány a porban csapató 6-os BMW

Rallyautó bármiből lehet, még egy olyan luxuskupéból is, mint a BMW 650i.

F1: Valaki óriási ajándékot kapott Rosbergtől

A Red Bull-os Daniel Ricciardo szerint Nico Rosberg a visszavonulással valamelyik pilótának nagyon szép karácsonyi adott – nem valószínű, hogy az ausztrál lesz az.

Elektromos buszt álmodott meg a Škodák tervezője

A Czechbus kiállításon megtekintettük a csehek legújabb büszkeségét, melyet az a férfi tervezett, aki korábban Škoda buszokat is megálmodott.

F1: Rosberg vállalná Hamilton oktatását

Lewis Hamilton azt tervezi, hogy még 10 évig marad a Mercedesnél, és később már németül szólhat a márka hazai szurkolóihoz. A visszavonuló Nico Rosberg vállalná a nyelvtanári szerepet.

Új 5-ös BMW – Káprázat és parasztvakítás

Ne higgyétek, hogy a gazdagok élete csupa játék és mese! A Harman Kardon vagy Bowers & Wilkins hifi csak az egyik kérdés, amit a G30 kódú új BMW 5 kapcsán el kell dönteni.

Vége a pénzbehajtásnak Újpesten

Pár hete írutunk arról a sokak szerint nem egyértelmű forgalmi helyzetről, ahol csak úgy hullottak az 50 ezres büntetések. Mára változott a helyzet.

Rosberg autójában Wehrlein: Köszi, Nico!

Nem dőlt még el a visszavonuló Nico Rosberg helyének sorsa. Az egyik legesélyesebb versenyző azonban olyan fotót posztolt, amin a világbajnok autójában ülve látható.

F1: A fél mezőny bejelentkezett a Mercedesnél

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda azt mondja, óriási az érdeklődés Nico Rosberg megüresedett helye iránt, mégsem lesz könnyű betölteni a bajnoki ülést.

Kitiltják a dízeleket több nagyvárosból

Párizs, Madrid, Athén és Mexikóváros összefogott, majd közösen bejelentette: 2025-től kitiltják az útjaikról a dízelüzemű járműveket.

F1: A Mercedes tényleg számolhat Alonsóval?

A Mercedes még egyetlen nevet sem említett a nagy meglepetésre visszavonulását bejelentő Nico Rosberg utódjaként, de a korábbi nyilatkozatok alapján Fernando Alonso tényleg a listájukon lehet.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.