Már tesztelik a Rolls-Royce terepjáróját

Idegen testben

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2015.04.08. 08.00

A Rolls-Royce megkezdte leendő szabadidőjárművének közúti és terep-tesztjeit. Az autó még nincs kész, egyelőre a felfüggesztést nyúzzák, egy Phantom testébe rejtve.

Ilyen szürreális Rolls-Royce is ritkán kerül utcára: egy rövidített tengelytávú Phantom II emelt hasmagassággal, szárnnyal a hátán. Bár az utóbbi funkciójára nem derült fény, alighanem a nagyobb tengelyterhelést hivatott szimulálni, a látvány mindenképpen sokkoló.
Az öszvér járgány a cég februári bejelentését követően jött létre: akkor jelentették be ugyanis hivatalosan, hogy belefognak a Cullinan Projektbe, azaz a leendő szabadidőjárművük építésébe. Ez nem jelenti feltétlenül, hogy a szériamodellt is a világ legnagyobb gyémántjáról fogják elnevezni, bár tekintve, hogy az a brit királyi jogart díszíti, találó volna.
A képeken látható prototípus mérete hozzávetőlegesen megegyezik a leendő SUV-éval, formajegyeiből azonban értelemszerűen nem érdemes annak dizájnjára következtetni.
A jelenlegi fázisban az új modellhez kifejlesztendő felfüggesztés vizsgázik. Nem egyértelmű, hogy a hajtás már összkerekes-e, vagy csak a futóművön dolgoznak, mindenesetre a gyár a közutakon megszokott varázsszőnyeg-finomságú rugózást ígéri, a magas építésmódnál felmerülő szempontok – oldaldőlés, billegés – megnyugtató megoldása mellett. A tesztek macskakövön, felgyűrt aszfalton, emellett egy sor autóipari tesztfelületen zajlanak majd, fele-felerészben közúton, illetve terepen.

Kommentek

Soha nem látott, kedves újítás a rendőrautókban

Játékmackókkal szereli fel az észt rendőrség a járőrautókat, hogy vigaszt nyújtsanak a kisgyerekeknek, akik balesetek vagy más, nagy traumát okozó helyzetek résztvevőivé válnak.

Tarlós bedurvult, ez lett a bírságkamera sorsa

Tarlós István főpolgármester leszereltette a Bécsi és Szépvölgyi út kereszteződésében felszerelt kamerát.

Negyed óra gyönyör Škoda-rajongóknak: videón a Karoq kompakt SUV

Tizenöt perces monstre filmmel örvendeztet a Škoda újdonsága, a még be sem mutatott Karoq. Popcorn, kóla és mehet!

Fényűző extrákkal jön leendő kedvenc Škodád

Három hét múlva debütál a Škoda Karoq, a gyár elkezdte az információk szellőztetését. Amit eddig mondtak, jól hangzik.

F1: Vettel szerint kamuzik a Mercedes

Sebastian Vettel nem hiszi, hogy a Mercedes tényleg annyira lassú Szocsiban, mint péntek délután mutatták. A ferraris német szerint az időmérőre gyorsak lesznek Hamiltonék.

F1: Ecclestone átvágott minket!

A Maláj Nagydíj igazgatója, Razlan Razali kiosztotta Bernie Ecclestone-t és a Forma-1 új tulajdonosát is.

F1: Vettelék taroltak, a Merci nem bír a Ferrarival

Komoly munka vár a Mercedesre péntek este, ugyanis a Forma-1-es Orosz Nagydíj második szabadedzésén meg sem tudták szorítani az új szocsi körrekordot futó Ferrarit.

Ideje beszélnünk a felnik egyik legfontosabb jellemzőjéről

Gajdán Miklós autóbúvár szakkörének legújabb epizódjában a kerekek felé kalandozunk el. Vaskos téma, ezért az általános ismeretek ismétlése után főképp egy jellemzőre, az ET-számra koncentrálunk.

F1: Hamiltont felzaklatta a lábát elveszítő tini

Lewis Hamiltont nagyon megérintette Billy Monger doningtoni Forma-4-es balesete.

F1: Büntetések felé tart a Ferrari?

Gyanús, hogy a Ferrari nem fogja kihúzni a szezon végéig a szabályok által engedélyezett számú erőforrás-részegységgel.

Újabb adag magyar tűzoltóautó állt forgalomba

Ma 14 új, magyar gyártású tűzoltóautót adtak át a Katasztrófavédelemnek. A járművek értéke megközelíti a kétmilliárd forintot. 

F1: A bőröndjében vitte az alkatrészt a Red Bull-főnök

A Red Bull-főnök Christian Horner Szocsiban elárulta, hogy a saját bőröndjében volt kénytelen alkatrészt vinni Max Verstappen erőforrásához a hétvégére.

Tudod, miért hívják anyósülésnek?

Tudod, hogy az autóban a jobb első ülést miért hívják anyósülésnek? Van néhány teória.

F1: 15 helyes hátrasorolás a McLaren-újoncnak

Kezdődik: a McLarennél már az idény negyedik fordulóján jönnek a motorcserés hátrasorolások, Stoffel Vandoorne az Orosz Nagydíjra 15 pozíciós büntetést kapott.

F1: Alonso azért se bánja, hogy otthagyta a Ferrarit

Fernando Alonso unja már a kérdést, de újra elmondta, hogy akkor sem bánja a Ferraritól való távozást, ha idén bajnoki esélyes az olasz csapat. A McLarennél javult az életminősége.

F1: Räikkönen az élen, menet közben esett szét a Force India

A Forma-1-es Orosz Nagydíj első szabadedzésén a Ferrari Mercedesek előtt végzett, a leggyorsabb Kimi Räikkönen volt. A Force India látványos hibát produkált.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.