Mi vonja el a figyelmet autóvezetés közben?

Szerző: Házipatika.com levél küldés 
Dátum: 2015.04.07. 07.00

Az autóvezetés megfelelő összpontosítást kíván, ha valami elvonja a sofőr figyelmét, az komolyan növeli a baleseti kockázatot.

Ha valaki azt állítja, hogy autóban ülve a szeme az útra tapad, és maximum annyi időre veszi le róla, amíg a sebességmérőre pillant, nos akkor ez az illető valószínűleg hazudik. A fiatal jogsisok különösen veszélyben vannak a figyelem elkalandozása miatt.

A New England Journal of Medicine orvosi szaklap felmérését ismerteti a HáziPatika.com: a kutatási eredmények alapján az autóvezetők a vezetési idő mintegy tíz százalékában nem az útra figyelnek, hanem egyéb dolgok terelik el a figyelmüket, például a tükrök igazgatása, az evés vagy az út másik oldalán történt baleset.

A gyakorlott vezetőknél ezek a pillanatok – a kockázatot megduplázó telefon kivételével – nem fokozták a balesetveszélyt, ám a kezdőknél igen megnövelték. Háromszorosára fokozta a balesetveszélyt a vezetés közbeni evés, négyszeresére az SMS-ezés és nyolcszorosára a menet közbeni keresgélés az elgurult, lecsúszott holmik után.

A figyelmet elterelte az is, ha a tükröket vagy az ablakokat igazgatták, illetve ha a rádiót vagy a légkondicionálót nyomkodták. Az eredményekről részletesen olvashat a HáziPatika.com portálon a Miért történik annyi autóbaleset? című cikkben.

Ha pedig megtörténik a baj, jobbak a túlélési esélyeink, ha nem vagyunk kövérek. Szintén a HáziPatika.com mutatta be azt az Emergency Medicine Journal című online lapban megjelent vizsgálatot, amely szerint az elhízott autóvezetők jóval gyakrabban halnak meg közúti balesetekben, mint a normál testsúlyúak.

A kutatást végzők két teóriát is felvázoltak, az első szerint a fő probléma az lehet, hogy a túlsúlyos sofőrök esetében nem fog megfelelően az öv, mivel a vastag szövetréteg miatt nem tud biztonságosan ráfeküdni a testre. A másik azt állítja, hogy a túlsúlyos vezetők többnyire rosszabb egészségi állapotban vannak, ezért az ő szervezetük könnyebben adja fel a küzdelmet egy baleset esetén. Hol az igazság? Egyelőre nem tudjuk, de nem érdemes túlsúlyosnak lenni. Olvassa el a HáziPatika további érdekes tényeket is tartalmazó, a Balesetnél is hátrány a kövérség című cikkét.

Kommentek

Eladó a BMW, amiben Tupacot lelőtték

A híres és hírhedt énekest,Tupac Shakurt 1996-ban lőtték le, amikor épp egy Las Vegasban lévő koncertre tartott. A BMW, amiben a halálos lövések érték, most eladó.

F1: A Mercedes tarolt az első tesztnapon

Az első Forma-1-es előszezoni tesztnapon a Mercedes a legtöbb és leggyorsabb kört is elkönyvelhette. A Ferrari is tisztességgel dolgozott, a McLarennél viszont nem festenek jól a dolgok.

Nem lesz EU-s vizsgálat az F1 eladása miatt

Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős európai biztos úgy döntött, hogy nem indítanak vizsgálatot a Forma-1 eladása miatt.

Egészen magas szinten űzi az öreg a karosszériázást

Toppon van a bácsi, látszik, hogy a legmagasabb iskolában tanulta el az alapokat. Innen nincs fentebb.

A modern autók rákfenéje, a méregdrága kettős tömegű lendkerék

Gajdán Miklós kollégánk a modern, turbós autókban már kopóalkatrészként számon tartott kettős tömegű lendkerék alkalmazásának okát járja körbe. Ezért van szükség erre a drága alkatrészre.

Képcunami a Forma-1-es tesztről

Több tucatnyi fotó és számos videó a 2017-es Forma-1-es autók első napjáról Barcelonából.

A tíz legfurcsább raliautó, amit valaha pályára engedtek

Igen különleges látványt nyújtottak ezek a versenyautók, amikor elrúgták a murvát és csattogott a kipufogó. Következzen most tíz unortodox raliautó, amire soha nem számítanál a pálya szélén ácsorogva.

F1: Máris leírta az évet a Williams?

Claire Williams csapatfőnök szerint “nagy kihívást jelentő” szezon előtt áll a Williams az idén, ami ritkán szokott jót jelenteni.

F1: A Mercedes máris ledarált egy versenytávot

Az első 2017-es Forma-1-es teszt első délelőttjén a Mercedes több mint egy versenytávot lehúzott Valtteri Bottasszal, a leggyorsabb viszont a Ferrari volt. Gondban a McLaren és a Red Bull.

F1: Trumphoz hasonlították a McLarent, kiakadt a net

Az egyik Forma-1-gyel foglalkozó Twitter-csatornán Donald Trump amerikai elnökhöz hasonlították a McLarent.

Így spórol a gázolajjal a Škoda

Négy gázüzemű teherautót állított munkába a Škoda a Mladá Boleslav-i gyárában. Ily módon nemcsak a károsanyag-kibocsátás, de a gázolajra fordítandó összegek is csökkenhetnek.

F1: A jövő héten visszatérhet a sérült pilóta

Sajtóértesülések szerint az első barcelonai tesztet nyaksérülés miatt kihagyni kényszerülő Pascal Wehrlein a jövő héten már beülhet a Sauberbe.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.