160-nal rongyolt bele a boltba a kisteherautó

A drogos sofőr megúszta

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2015.04.04. 06.00

Egy anyuka életét vesztette, hatan súlyosan megsérültek, amikor egy fiatalember nagy sebességgel átszakította az üzlet falát. Aznap nem ez volt az első balesete.

A 19 éves Isaac Adams kábítószerek hatása alatt vezetett, amikor hátulról nekiütközött egy szabályosan közlekedő férfi autójának. Mivel sem jogosítványa, sem kötelező felelősségbiztosítása nem volt, úgy döntött, elmenekül. Másodpercekkel később kioltott egy életet.
A fiatal férfi áthajtott egy piros lámpán, majd balra kanyarodva elveszítette uralmát kisteherautója felett. A 160 km/óra közeli sebességgel száguldó, nehéz jármű átszakította egy vegyesbolt üveg homlokzatát, gyakorlatilag megsemmisítve az egész üzletet.
A kasszában dolgozó alkalmazott, illetve az éppen fizető vásárló csodával határos módon túlélte az ütközést, egy 24 éves édesanya azonban az autó kerekei alá került; rajta nem lehetett segíteni.
A bolt biztonsági kameráinak felvételén jól látszik, ahogy az elkövető zavarodottan száll ki a pick-upból, mint aki fel sem fogta, mit csinált, majd felmászik annak tetejére, és percekig ott gubbaszt.
A férfit kábítószeres befolyásoltság alatt elkövetett emberöléssel vádolják.
Mi minden fér el egy kisautóban? Akár egy boci is, ha nagyon akarjuk…
160-nal rongyolt bele a boltba a kisteherautó 1

Kommentek

  • saca76

    ott helybe fel kellet volna koncolni a gyereket!!!

  • lac08

    Remélem valaki meg is teszi!Pusztuljon az összes drogos,rengeteg ember életét tették tönkre!Nem érdekelnek az ajvékolók,punktum!

Elegáns lett a legújabb Forma-1-es autó

Sauber-csapat megmutatta 2017-es Forma-1-es modelljét, a C36-ost. A svájci alakulat jubileumi festéssel ünnepli 25. F1-es idényét.

A Lada nyugati hódításának nyomát fotózták Magyarországon

Ha ez a Zsiguli mesélni tudna! Biztos kalandos út vezetett a szovjet gyárból Angliába, majd valahogy a magyar utakra.

F1: 2020-ig maradnak a Mercedes-főnökök

A Mercedes-csapat két vezetője, az elnök Niki Lauda és a csapatfőnök Toto Wolff szerződést hosszabbított.

Tíz dolog, ami mindig legyen az autódban

Ha nem csak a boltba szaladunk el vagy a szomszéd településre, akkor nem árt, ha ez a tíz dolog bent van az autóban, így nem érhet minket túl sok meglepetés.

F1: Hamilton nem akar nyílt lapokkal játszani

Lewis Hamilton azt kérte a Mercedestől, hogy hagyjanak fel a pilóták vezetési adatainak megosztásával, szeretné, ha megtarthatná a titkait.

Beelőzi a BMW M5-öt az Alpina B5!

Az új generációs BMW 5 sportverziója még távolról sincs kész, a márka legfőbb tunere, az Alpina azonban heteken belül bemutatja a maga M5-gyilkosát.

Ford egy BMW és egy Mercedes ellen

Három vadorzó turbómotorral, 500 Nm körüli nyomatékkal. BMW M2, Ford Focus RS, Mercedes A 45 AMG: melyik a leggyorsabb, a legszórakoztatóbb, vagy egyszerűen a legjobb?

Hamilton: Undorító, amit Ricciardo csinál

Lewis Hamilton azt mondja, kizárt, hogy Daniel Ricciardóhoz hasonlóan cipőből pezsgőzzön a dobogón.

Olasz fordítás

Egy legendás név, egy legendás roadster, 170 lóerős turbómotor, vászontető, és közvetlen kormányzás. Ugye milyen jól hangzik? Kipróbáltuk az MX-5 felpaprikázott olasz testvérét.

Karambollal végződött a robotautók első versenye

Mindössze két autó indult az új Roborace széria legelső futamán. Egyikük karambolozott és kiesett a versenyből, a másik gond nélkül teljesítette a távot.

4 évig nem takarította ki az autót, ez volt benne

Csúnya látvány, ami főleg akkor fog szíven ütni, ha kedveled az autókat.

Lotus 007: leghíresebb márkatársát köszönti az Evora különkiadása

Különleges kezelésnek vetette alá a fél éve bemutatott Evora Sport 410 modellt a Lotus. Az egyedi munka a világ talán leghíresebb Lotusa előtt tiszteleg.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.